14. rész

Sziasztok!
Sajnos nem sikerült hétvégén felrakni az új részt, ugyanis ma történelem témazárót írtam és egész eddig egy perc szabadidőm se volt. Remélem senki se haragszik ezért az egy nap késésért.
El szeretném mondani, hogy én sose fogok olyat csinálni, hogy kommentszámhoz kötöm, hogy mikor hozom a következő részt. Ettől függetlenül én is nagyon szoktam örülni a megjegyzéseknek, igyekszem mindegyikre válaszolni is. Ráadásul látom hányan olvasták el a részt és olyan rossz, hogy ebből csak egy, esetleg kettő hagy nekem pár szót. Szeretnék mindenkit arra buzdítani, hogy mondja el a véleményét, ha jó, ha rossz. 
Azta. Én sose írok ennyit az elején. Akkor már csak annyit kell elmondanom, hogy jó olvasást!
Yume :)

                                                                         

Louis telefonja pont akkor kezdett el csörögni, mikor a férfi készült elmenni aludni. A kijelző szerint Nyavalyás Harry Herceg WTF hívott, és ezek a későesti beszélgetések már elkezdtek szokássá válni. Két alkalom egymás után már mintát alkot, nem?

Bedőlt a párnák közé miközben megnyomta a készüléken a kis zöld telefon ikont. 

"Kisherceg. A gyémántok és luxusutazások miatt hívsz?"

Harry kuncogása reszelős volt, mint a finom csiszolópapír. A hangja fáradt volt, de mégis nyugodt, egy olyan szinten, ahogy Louis még nem hallotta. "Erről jut eszembe, hogy nem sikerült még kifizetnem a taxidat."

"Nem taxival jöttem"

"De megmondtam, hogy azzal gyere." Ellenkezett Harry és Louis sóhajtott egy nagyot.

"Haver, nekem tökéletesen megfelel a metró. Általában még gyorsabb is szokott lenni. Talán valamikor tehetnél egy próbát és megnézhetnéd, hogy a világ másik fele hogy él." Ez így kicsit provokatívabban jött ki, mint szánta, de ha már elkezdte, nem fog meghátrálni. "Vagy inkább a másik kilencvenkilenc százaléka."

Harry nem szólt semmit, légzésének egyenletes hangja eléggé nyugtalanító volt, szinte már félelmetes, ahogy Louis a füléhez tartotta a telefont. Inkább kihangosította a beszélgetést, a telefont a párnájára rakta és azon töprengett, vajon bocsánatot kéne kérnie a megjegyzéséért. Az igazság volt, se több se kevesebb. De rendben, igaz, talán érti miért lenne problémás Harrynek egy buszra szállnia, hiszen az egész ország felismeri őt. És ennek legalább harminc százaléka hozzá akar menni.

"Bocsesz," kezdte Louis hallkan, "ez egy kicsit bunkó volt, ugye? Azt hiszem egy kisebb tömegfelfordulást okoznál, ha úgy döntenél felpattansz a metróra."

"Igen," Harry engedte, hogy a szó egy pillanatig lógjon köztük. Mikor újra elkezdett beszélni, volt valami él a hangjában. "Johnson hagyott nekem egy üzenetet, bocsánatkérésként. Volt még egy másolata a videóról, az benne is van."

"Ó tényleg?" Louisnak nem kellet sokat erőlködnie, hogy hangja meglepettnek hangzzon. "Csak hogy tudd, a pasas fogta a cókmókját és lelépett az Egyesült Államokba."

A beszélgetésbe beállt mégegy szünet, épp elég hosszú Louisnak, hogy megfogja a telefonját és kimenjen vele együtt a konyhába egy pohár vízért. 

"Gondolom így mindenkinek jobb lesz." Válaszolt végül Harry.

"Most örülsz, hogy nem kellett semmit se tenned, ugye?" A konyhafelé menet sikeresen beverte a lábujját az ajtókeretbe. Rácsapott a villanykapcsolóra majd várt, hogy az asztal feletti lámpa megvilágítsa a szobát, közben azon morfondírozott, hogy Harry mit gondolna a lakásáról. Nem volt igazán különleges, semmi Harry ízlésesen dekorált otthonához képest, a rendelésre készül bútorokkal és a csodás kilátással a Regent-Csatornára - de legalább Louisé volt.

Hát igazából a kétharmada a banké volt. Louis lassan, de folyamatosan fizette vissza a jelzálogot.

"Bármit is tettem volna, nemcsak rá lett volna hatással, tudod? A húga például nagyon aranyos." Harry hangja szinte kihívó volt. "Sose csak közvetlen következmények vannak. Mindig számolni kell a történésekkel mögötte."

"Most így," Louis kikapcsolta a kihangosítást és visszaemelte a készüléket a füléhez. "akarod körmönfontan azt mondani, hogy úgy döntöttél titokban tartod?" Louis küzdött, hogy a csalódottság ne hallatsszon a hangjában. Ez Harry döntése volt. És Harrynek ütős érvei voltak, ezt be kellett ismernie Louisnak.

Csak... Azt gondolta, hogy Harry talán bölcs döntést fog hozni. Fulladjanak meg reggelizés közben azok a hülye hagyománykövetők, mikor kinyitják a napilapokat! Louis szüleit beleértve.

Louis nyelt egyet, hogy eltűnjön a keserű íz a szájából.

"Nem." mondta Harry. A szó halk volt, de nyugodt. "Így akarom körmönfontan azt mondani, hogy úgy döntöttem bejelentem."

Louis felkapta a fejét. Vett egy mély levegőt és a poharáért nyúlt, hogy újratöltse azt, és csak utána válaszolt. "Oké, uh. Erre  nem számítottam. Basszus." Louis megköszörülte a torkát. "Harry ez remek!"

"Tényleg úgy gondolod?" Harry nem hangzott túl meggyőzöttnek.

"Igen," attól függetlenül, hogy Harry nem láthatta, Louis bólintott. "Tényleg úgy gondolom. Ez masszív."

"Azon gondolkodtam," Harry hezitált, majd folytatta. "Úgy értem általában Nick szokta a sajtóügyeket intézni, de inkább csak azzal foglalkozik, amit hozzánk vágnak, nem pedig nagy dolgokat tervez meg előre. Ami inkább a ti területetek."

Louis kortyolt párat a vizéből, majd lerakta a poharat a pultra egy nagy csing-gel. Érezte, ahogy a szája sarkába mosoly szökik, egyre szélesebb és biztosabb, míg végül az ablakon visszatükröződő képére vigyorgott. "Azt akarod kérdezni, hogy vállaljuk-e az év legnagyobb sztoriját? Szerintem nem kell megbeszélnem Jamesszel mielőtt az mondom, még szép. Ez csodás lesz."

Válaszul egy pufogás, nem is igazán nevetés. "Izgatottnak tűnsz."

"Az is vagyok!" Louis nyújtózott egyet. "Ha engem kérdezel ez a legjobb dolog, ami a monarchiával történt mióta.... Erzsébet királynő támogatta Shakespeare-t."

Most Harry tényleg nevetett, meleg volt és lágy, bizsergetett mint egy szellemérintés. "Ezt csak úgy kihúztad a seggedből."

"Őfelsége, ez egy aljas rágalom. Ugyanakkor megbotránkoztat a profánsága." Szavai ellenére Louis még mindig vigyorgott, és biztos volt benne, hogy ezt Harry is hallja a hangján.

Megint beállt egy rövid csönd mielőtt Harry kérdezett. "Lehetne, hogy te legyél az? Mármint a kapcsolattartóm James csapatával. Ez eléggé..." felhorkantott. "Egy kicsit szar vagy néha, de őszinte vagy és okos. És jól érzem magam veled. Beszélgetni is tudok.... dolgokról."

Néha szar, ha? Hát igen, Louis meg tudta érteni Harry miért gondolta ezt róla. Úgy döntött nem fogja sértésnek venni és inkább egy sima válasznál maradt. "Ékesszólás, Kisherceg."

"Fogd be," motyogta Harry.

"Hihetetlenül sajnálom, de abban nem vagyok jó. Mármint hogy befogjam."

"Egyáltalán nem sajnálod."

"Nem. Nem sajnálom." Hagyta, hogy a szórakozottság helyét átvegye valami sokkal édesebb, szinte reménykedő. "Tényleg nem. Legalább rávettelek, hogy hallgass rám, nem?"

"De igen."

A csönd, ami Harry beismerését követte, nem volt kínos, de mégis olyan komoly volt, összeszorította Louis mellkasát. Szóval több időt fog majd tölteni Harryvel. Sokkal több időt. Nem érezte úgy, hogy készen áll szembenézni azokkal az emlékekkel, amik felszínre fognak törni, de ugyanakkor nem tudta elképzelni, hogy másra hárítsa ezt a feladatot. Benne akart lenni, beszélgetni Harryvel későeste, megosztani a másikkal az ötleteit és tanácsokat adni; akarta ezt a furcsa huza-vonát, ami köztük zajlik és a vele járó kalandot.

Sose érezte magát ilyen élőnek már évek óta, és ez igazán ijesztő volt.

Elhessegetve ezt a gondolatot, Louis nekidőlt a hűtőnek és annak zümmögését érezte hasában és csontjaiban. Érezte, hogy a hideg futkos a karján. "Szóval van már ötleted, hogy hogyan akarod csinálni? Az egyértelmű, hogy időben a Világkupával kell számolni. És kezdhetnéd azzal, hogy bejelented biszex vagy. Ez már több hírességnél is bevált."

"De akkor hazudnék," nehéz volt Harry hangját értelmezni, a mély és lassú tónusa nem adott jeleket Louisnak, hogy ez mit is jelent, ezért inkább várt. Pár másodperc után Harry folytatta most már sokkal nagyobb önbizalommal. "Nem akarok hazudni. Ez a feltételem. Bármi is legyen a terv, nem akarok hazugságokat mondani."

"Egy apró kis hazugság itt és ott könnyebbé tehet sok mindent." Mondta Louis óvatosan.

"Nem baj," sóhajtott Harry. "akkor sem."

Semmi hazugság. Ez annyira lehetetlennek tűnt, mint a lovagias viselkedés a mesékben. Louis számára annyira megszokottá vált, hogy hazugságokat tálalt reggelire, hogy neki már fel se tűnt.

Régen nem így tett volna. Fiatalabban és kevésbé megviselten a hamis mondatok nem jöttek ilyen könnyen.

"Semmi hazugság." Egyezett bele Louis.

Ha Harrynek fel is tűnt a válasz késése, nem mutatta. "Köszönöm," mondta helyette, gyengéd és őszinte. "Most már hagyom, hogy aludj egy keveset, oké? Bocsánat, hogy ilyen későn hívtalak."

"Bármikor," válaszolt Louis. "És én köszönöm, hogy megbíztál bennem ezzel." Végül kicsit túl élesre sikeredett és Louis egy gyengébb hangnemre váltott gyorsan. "Ígérem továbbra is tüske leszek a körmöd alatt."

"Nem is várok kevesebbet," Harry szavaiba gyengéd humor volt szőve, és Louisnak gyorsan be kellett bejeznie ezt a telefonbeszélgetést, mielőtt valami hülyét mond. Olyasmit mint, nagyon ciki, de úgy beléd voltam zúgva, mint egy szánalmas tinilány.

"Aludj jól Kisherceg," mondta szinte már szeretőn, és igen Louisnak nagyon gyorsan be kell fejeznie ezt a hívást. "Majd holnap hívlak pár ötlettel arról, hogyan csináljuk ezt a dolgot, oké?"

"Rendben." Válaszolta. Hangja szinte izgatott volt, már-már kételkedő.

"Hé," Louis figyelt, hogy hangja lágy legyen. "Komolyan mondom,tudod? Szerintem ez nagyszerű. És büszke vagyok rá, hogy valamilyen szinten részese lehetek."

Harry csöndben maradt - ezt az időt Louis arra használta, hogy visszasietett a hálójába - majd hirtelen vett egy nagy levegőt. "Köszi még egyszer. Holnap beszélünk."

"Jó éjt." Mondta Louis, majd megvárta míg Harry is így tesz mielőtt letette. A hirtelen szobára szálló csönd szinte bántotta a fülét, úgy hatott, mint az ébredés egy varázslatos álom után. Louis megcsípte magát csak hogy biztos legyen.

Oké. Szóval ez most tényleg megtörténik.

Louis visszadőlt az ágyba, még ujjbegyeiben is érezte a pulzusa lüktetését, és nyughatatlannak érezte magát. Az idő már jóval éjfél után járt mikor Louisnak végre sikerült elaludnia.