2. rész

Helló mindenkinek!
Hihetetlenül hálás vagyok, még csak most rakom ki a harmadik bejegyzést, de már több, mint 200 megtekintésem van és két feliratkozó! Köszönöm szépen!
Lassan meg kéne próbálnom rászokni a rendszeres frissítésre. Szerintem egy héten két részt fogok hozni, de nem ígérek semmit.
Mindjárt itt a hétfő.... Túl rövidek a hétévgék... De legalább még itt van a vasárnap. Ki kell élvezni minden percét. :D
Azt hiszem kicsit sokat regéltem... Jó olvasást!
Yume ^^

Négy lehetséges opció volt: egy, a királyi család kifizeti a pénzt és reménykedik, hogy soha többet nem hall az elkövető felől; kettő, Harry tisztázhatja magát a nyilvánosság előtt, így a képek majdnem teljesen jelentőségüket vesztenék; három, kicsúszhatnak a határidőből és megpróbálhatják elkapni a bűnöst anélkül, hogy minden a neten kötne ki; négy, nem csinálnak semmit és megvárják, mi történik. Természetesen voltak mélyebb részletek is, mint a kérdés, hogy egy vagy több zsarolót keresnek, vagy hogy a botrány egy lehetséges nyilvánosság elé jövetelkor elkerülhető-e, ha Harry barátja egy ideig a párjaként mutatkozik, még ha csak egy rövid időre is. Az alap lehetősségek ettől függetlenül nem változtak.

A megbeszélés alatt Harry Herceg különösen csöndben maradt, hallgatva annak fonalát fejét lehajtva, szemeit hosszú pillák takarták. Grimshaw annál hangosabb volt, bár nem mondott ki egy konkrét választást sem. Louis szakértőnek tartotta magát abban, hogy olvasson az emberekben, de még ő se látta előre, hogy Harry és Grimshaw – Nick – kér pár percet, hogy négyszemközt megbeszéljék a dolgokat.

Miközben James és Ben elmentek a saját irodáikba leellenőrizni, jött-e új e-mailjük, Perrie leugrott a közértbe, hogy szerezzen valamit ebédre, Liam megragadta Louis karját és berángatta a teakonyhájukba.

„Mi a szar volt ez Tommo?”sziszegett.

Louis megrázta a fejét, mielőtt Liamnek esélye lett volna folytatni. „Ne,” mondta Louis élesen, kezét kicsavarva a szorításból. „Fáradt vagyok, éhes és nyűgös oké? És nagyon nincs most kedvem egy kioktatáshoz. Biztos vagyok benne, Jamesnek lesz elég mondanivalója később, szóval… csak hagyjuk jó?”

Liam csöndben maradt, míg Louis megtöltötte a vízforralót, de az arca nem simult ki. Vastag szemöldökei szinte össze voltak csomózódva, karba tett kezekkel támaszkodott a munkalapnak, miközben Louis-t szuggerálta. Nagyon irritáló volt. Louis megtagadta, hogy bekapja a csalit. Megtagadta.

„Hagyd abba a bámulást.” mondta Liamnek pár pillanat múlva. „Hátborzongató.”

„Miért viselkedtél benn úgy?”vágott vissza Liam. Nem mozdult egy millimétert sem, Louisnak pedig meg kellett kerülnie, hogy elővegye a teaválasztékukat.

„Tudod, hogy nem bírom az előkelőket.”

Ha Louis abban reménykedett, hogy a hangszíne majd ráveszi Liamet a visszavonulásra, akkor nagyot tévedett; Liamet nehéz felizgatni, de ha egyszer sikerül, akkor olyan lesz, mint egy kutya a csontjával. „Nem bírod az előkelőket, persze,” mondta „Oké, elhiszem. De én még sosem láttalak ilyennek. És… Ő egy ügyfél, Louis. James ügyfele. A mi ügyfelünk. Felelősségünk van, és te nem mehetsz és mondhatsz, – ő Wales Hercege.”

„Igazából ő Wales Harry Hercege,” javította ki Louis. „Mivel nem ő az egyértelmű örökös.”

Liam csak egy csúnya pillantással jutalmazta, majd folytatta. „Ez biztos nehéz neki, és nem várhatod tőle, hogy menjen és kürtölje szét országnak, világnak, hogy meleg. Ráadásul szerintem ő lenne az első a királyi családból, aki ilyet tesz és elsőnek lenni nehéz.”

„Bassza meg a monarchia.” jelentette ki Louis tisztán és magabiztosan. Teájára nézett, majd felemelte fejét épp jókor, hogy lássa Liam szemeit kitágulni, arcát teljesen elsápadni és erősen meredni valamire Louis háta mögött.

Louis lassan megfordult.

Oh.

A rohadt életbe.

                                                                                                                                                                                    

„Bassza meg a monarchia.” volt az első dolog, amit Harry meghallott, mikor befordult a sarkon.

Helyben lefagyott, a gondolat, hogy meg szeretné találni a mellékhelyiséget, teljesen kiment a fejéből. Biztos volt benne, kihez tartozik a hang, az enyhe reszelősség és különleges keveréke a puha magánhangzóknak és az éles hangsúlynak. Louis Tomlinson.

Harrynek hozzá kellett volna már szoknia. Bőven elég ember volt, aki gúnyolódott a státuszával, akinek megvolt a véleménye róla, mielőtt akár egy mondatot válthattak volna. De általában az ilyen emberek nem szoktak részei lenni annak a csapatnak, ami azért lett felkérve, hogy segítsen Harrynek; ők nem voltak beavatva egy titokba, amit ő évekig rejtegetni kényszerült, és nem voltak ilyen igazságtalanul vonzók még akkor is, mikor rosszul rejtett megvetéssel nézték őt. Miközben Harry minden szemkontaktust került a megbeszélés közben, egyszerűen érezte Louis jelenlétét, a megvetés sugárzott belőle, mint egy viszketés Harry bőre alatt, vagy egy mély zümmögés a csontjaiban. És mégis, furcsa, de ez az érzés párosult egy homályos felismeréssel, mint egy emlék, amit egyszerűen Harry nem tudott előhívni.

Mindegy is, Louis bocsánatot kért, Harry pedig elfogadta. De Louis mostani szavai teljesen egyértelművé tették, hogy nem gondolta komolyan egy szavát sem.

Francba. Harrynek az is nehéz volt, hogy feldolgozza egy idegen követelését, aki meglopta egy személyes pillanatát és megsértette az ő és Zayn magánéletét; nem fogja elviselni még azt is, hogy Louis Tomlinson lábtörlőnek használja.

Kihúzta magát és elindult befelé.

Liam volt az első, aki észrevette alakját először, és az egyértelmű sokk az arcán elég kielégítő volt, bizonyítéka annak, hogy Harry még képes volt begyűjteni pár morzsányi tiszteletet, még ha csak a címe miatt is. A hülye címe miatt, ami miatt egyáltalán ezen a helyen volt. Ha nem lenne herceg, senki nem gondolt volna rá, hogy felállítson egy kamerát a hotelszobájában, majd megzsarolja valamivel, aminek privátnak kéne lennie. Természetesen tudta, hogy a Louis-félék mit mondanának, ha csak kiejtene egy szót is arról, hogy ez nem csak móka és kacagás, hogy az aranyketrec néha még a légzést is megnehezíti.

Szegény kis gazdag fiúcska, igen; Harry hallotta már ezt eleget. Az, hogy előnyökben részesül, nem azt jelenti, hogy nem tud megsérülni. Ő nem egy robot.

Mikor Louis megfordult, az arckifejezése eléggé magáért beszélt, az ablakon beszűrődő fény kiemelte arcának egyik felét, arccsontjának ívét, a szemének tiszta kékségét. Világosbarna haj lógott homlokába, kócosan összeborzolódva, amiről nem lehetett eldönteni, hogy szándékos vagy természetes és mikor meglátta Harryt, a száját összepréselte egy vonalba. Fejét felemelte és Harry keserű örömmel vette tudomásul, hogy magasabb a másik férfinál. Louis kistermetű volt, erős combokkal és karokkal, és ha Harry akarná, könnyedén nekinyomhatná a falnak, fölédőlhetne és – és semmi.

„Te csak egy ítélkező pöcs vagy,” mondta Harry. A hangjába nem akarta belevinni érzelmeit, így nyugodtabbnak tűnt, mint amilyen volt. „Van egy rólam alkotott kép, és nekem ehhez kell tartanom magam. Ez nem abból áll, – ez nem olyan egyszerű számomra. Nem vonulhatok végig az utcán azt kiabálva, hogy ’Hello világ, meleg vagyok!’ Vannak következmények.”

Louis mögött Liam tett egy sikertelen kísérletet arra, hogy eggyé váljon a tapétával. Louis ezzel ellentétben rámosolygott, felfedve éles fogsorát. „Az egyetlen dolog, amit én látok, az egy nagy hazugság, ami könnyebbé teszi az életedet.”

„Azt hiszed ez a könnyebb? Semmi esélyem egy normális kapcsolatra és szerinted ez a könnyebb megoldás számomra?”

Louis mégcsak nem is pislogott. „Végiggondoltad valaha, hogy mit jelentene, ha egy hozzád hasonló nyilvánosságra hozná a nemi identitását? A dolog jelentőségét?”

Ó, dugja fel magának. Mintha Harry nem gondolta volna ezt már át annyiszor, hogy belezavarodott a számolásba, mintha nem vizsgálta volna meg az egészet különböző szemszögekből és nem jutott volna minden alkalommal más eredményre. Bármit is gondolt Louis, ez nem volt ilyen egyszerű. Nem minden nemzet olyan befogadó, mint az Egyesült Királyság és egy nyíltan meleg képviselője a Brit Koronának ezeken túl is ismeretlen problémákat okozhat. Még a modernebb felfogású országok sem szívesen látnának vendégül egy olyan embert, akit láttak más farkát szopva. A Korona hírneve a tiszteletre épült, és a szerencsétlen kinyilvánítása Harry szexualitásának, alááshatja még az alapjait is.

„Ötleted sincs, ennek mi lehet az ára.” hozott össze Harry egy gyenge választ. Mégis minek próbálkozik? Ez az ő döntése volt, a sajátja, és ezt senkinek nem kell bizonygatnia, se Louisnak se másnak.

„Ne beszéljen nekem árakról, Sir. Kérem ne tegye.” Louis szájából a megnevezés inkább hallatszott provokációnak, de volt más is a hangjában, valami sötét, ami nemcsak Harrynek volt címezve. Egy pillanatig Harry bámulta őt, majd megrázta a fejét, hirtelen nagyon fáradtnak érezve magát.

„Egy olyan emberhez képest, aki így megveti a monarchiát, elég sokat tudsz annak az egyezményeiről.”

Louis mélyen a szemébe nézett, egész létéből sugárzott a kihívás. „Minél többet tudok, annál jobban szarok rá.”

„Louis,” szólalt meg Liam, a figyelmeztetés tisztán hallatszott a hangjából.

„A legjobb, amit tehetünk az az, ha kifizetjük őket.” mondta Harry mindkettejüknek. Mert az volt. Az volt. És ha ezt elégszer elismétli, talán már ő is el fogja hinni. „ Ez a legjobb módszer, hogy korlátozzuk a Koronára mérhető károkat, és nem csak én mondom ezt. Nick is egyetért velem és neki nagy a tapasztalata a krízishelyzetek kezelésében.”

„Melegnek lenni nem egy krízis.” horkantott fel Louis, szemével szinte szórta a villámokat. „Ettől függetlenül, érzékeled, hogy ez a XXI. század, ugye? Nem csak pár negatívról van szó. Minden másolata az eredeti fájlnak, ugyanolyan jó, szóval honnan fogod tudni, hogy a képek tényleg megsemmisültek-e? És nem fognak újra feltűnni?”

Ez….

Nos. Basszus.

Harry úgy érezte gyomra a felére húzódott össze és ép tartalmát fogja pillanatok múlva viszontlátni. Mielőtt még kigondolt volna egy megfelelő választ, Liam megszólította őt először, mióta berontott a szobába. „Louisnak igaza van. Nem tudhatod, mennyi másolattal rendelkeznek, mennyi kép és videó létezik, és hogy hol vannak tárolva. Mi van akkor, ha fizetsz nekik és nem elégszenek meg és akarnak mégegy milliót? Vagy valami mást?”

Harrynek fogalma sem volt.

                                                                                                                                                                            

Louis nem tudta elhinni. Egyszerűen rohadtul nem tudta elhinni, hogy Harry fejében mégcsak meg sem fordult a gondolat, hogy a zsaroló felrúgja a megállapodást. Ha még arról lett volna szó, hogy időt kérnek, hogy összeszedjék a pénzt, hogy mikor, mi és hol lesz megjelenítve – rendben. De a kurva életbe, Harry komolyan azt hitte ilyen egyszerű lesz? Fizetni és szabadnak lenni? Ez sose ilyen könnyű. Soha.

Befogadva a látványt, ahogy Harry az alsó ajkát rágta, szemei a semmibe meredtek, Louis elszámolt magában ötig, mielőtt megkérdezte, „Őszintén, ez meg sem fordult a fejedben?”

Harry pillantása megakadt Louisn. Hangjában volt egy védekező él. „Arra neveltek, hogy higgyek benne, hogy egy ember szava ér is valamit.”

Nos. Ez egyszerűen csak naiv volt. Emellett még furcsán aranyos, és egy kicsit szomorú. Louis elgondolkodott, vajon tizenhét évesen ő is ezt mondta volna, mielőtt a valóság darabokra törte az ő általa alkotott világot.

„Figyelj” mondta lassan „Ahonnan én jövök, az egyetlen fontos dolog a pénz, a szex és a hatalom. A legtöbb esetben ez a három egy és ugyanaz.” felemelte szemöldökét. „ Nem várhatod el egy bűnözőtől, hogy a Főiskolai Kápolnában prédikált etika szabályai szerint játsszon, tudod?”

Mikor Harry meglepődött szempárjába nézett, jött rá, hogy elárult egy, az Etonnal egyező szokást, amit nem minden suli követett. Basszus, Louis általában jobb önmaga védelmében, de Harry előtt a falai lehullanak, felfedve a selejtes alapozást. Harry Louis múltjának egy töredéke volt. Nem tartozott a jelenéhez.

„Mégis honnan,” kezdte Harry, de Louis belevágott a szavába.

„Egy úriember szava csak akkor érvényes, ha mindkét fél úriemberként viselkedik. Nem alkalmazható ebben az esetben.”

Ez eléggé, eléggé udvariatlan volt, hogy félbeszakította a Királyi Család egy tagját. Valószínű, hogy ilyen cselekedetért a sötét, és már rég nem létező múltban, akár fel is akaszthatták volna. Harry csak pislogott egyet és igen, a szemei még mindig olyan nagyon zöldek voltak, a szája pedig olyan széles – ugyanaz a száj, amiről Louis fantáziált, miközben keze a nadrágjában dolgozott és arca a párnába nyomódott, hogy tompítsa hangokat. Akkoriban a szex még egy édes kis ígéret volt csupán.

„Mert a zsarolók nem úriemberek? Vagy azért, mert te tartasz engem gyávának?” Harry csak Louisra nézett, szinte kihívóan, hogy mondjon… valamit, Louis nem tudott rájönni mit. Olyan bizarrul nyugtalanító volt, ekkora figyelmet éreznie magán, mint egy reflektor, ami még a rándulását is meglátja minden izomnak, minden kis hibáját az előadásának. Kinyitotta a száját, de még nem volt meg az elképzelése mit fog mondani.

Végül Liam mentette meg azzal, hogy megint beszállt a beszélgetés fonalába. Isten áldja.

„Mi van a barátoddal?”kérdezte Liam óvatosan, és ő nem nyomta meg a ’barát’ szót olyan gúnyos hangsúllyal, ahogy Louis tette volna. „Ő mit mond?”

Mikor Harry arrébbpillantott, a klausztrofóbiához hasonló érzés enyhült egy picit Louis mellkasában. Valamiért fura volt nézni, ahogy Harry, Liam felé hintett egy apró mosolyt, mielőtt elkezdett beszélni.

„Zayn azt mondta nekem, hogy neki teljesen mindegy. Ő a médiában eleve biszexként van beállítva, és mivel ő nem egy nemes családból származik, ez nem… Számára ez…” Harry megállt. Ahhoz képest, hogy ékesszólásra lett kiskorától tanítva, bámulatos képessége van, a hadaráshoz és az elkalandozáshoz. „Ő egy modell. Nem igazán kedveli, ha a magánélete a hírekben van, de nem is lenne számára olyan rossz. Az ő szavai, nem az enyémek.”

Szóval egy modell? Most, hogy így szóba került, a férfi a képről egész ismerősnek tűnt, akár olyan valaki is lehetett, akit Louis a puccos divatmagazinokból ismer. Nem mintha Louis ilyeneket olvasna, tényleg. Csak egyszer átlapozott egy GQ-t hullafáradtan, mikor teljesen kész volt, és James vetette fel az ötletet, hogy rakjanak párat belőlük a várószobába, attól függetlenül, hogy az ügyfelek mindig időpontra jöttek, és igazából senki nem várakozott ott soha.

Ettől függetlenül csak nézz rá Harry Wales-i Hercegre, aki még titkolja, hogy meleg, de így is modellekkel hancúrozik. Tökéletes példa, miért léteznek klisék a világon.

Louis épp valami ehhez hasonló megjegyzést akart tenni – francba a megfelelő viselkedéssel – mikor Harry hátrált egy lépést, fejét megrázva. „Ettől függetlenül,” mondta „Megmutatná egyikőtök merre találom az illemhelyiséget?”

„Úgy érted pisilned kell?”kérdezett vissza Louis „Vagy ez túl közönséges számodra?”épphogy kimondta, mikor Liam belecsípett a csípőjébe, erősen, és Louisnak vissza kellett fognia magát, hogy ne szisszenjen fel.

Harry kihúzta magát, láthatóan tisztában léve a magassági előnyével. „Igen, pisilnem kell. Mivel meglepően én is ember vagyok.”

Liam közbelépett, mielőtt Louisnak akár esélye lett volna mélyebbre ásnia magát. „Mosdók a folyosó végén, balra az utolsó ajtó.”

„Köszönöm szépen” mondta Harry méltósággal. Egy utolsó semmitmondó pillantást eresztett Louis felé, majd elhagyta a szobát, követve a megadott útbaigazítást.

„Mi a szar volt ez?” hördült fel Liam, miután Harry kikerült a hallótávolságból.

„Ne.” Hirtelen Louis fáradtnak érezte magát. Mintha víz folyna végig a testén, a vérében lévő energiát magával mosva, otthagyva őt elhasználva. Ez egyszerűen nem ő volt. „Csak ne, kérlek.”

„Lou,” kezdte Liam megint, ezúttal, sokkal kedvesebben.

„Kérlek,” ismételte meg Louis, és a ráncok Liam homlokán kezdtek kisimulni.

„Oké. De emlékezz, ő egy ügyfél, jó? És mi az ő oldalán állunk.”

„Tudom.” Louis belélegzett, a levegőt a tüdejében tartva elszámolt ötig, majd kifújta. „Tudom. Csak szerintem hibát követ el.”

„Nem ez lenne az első alkalom, mikor egy ügyfél rossz döntést hoz. Mi ennyire személyes ebben az ügyben?”

Louis nyelt egy nagyot. „Semmi. Abszolút semmi. Bocsánatot kéne kérnem, vagy ilyesmi.”

Egyértelmű volt, hogy Liam nem hitte el Louis állítását, de nem is tett semmit, hogy megállítsa Louist abban, hogy az érintetlen teáját a mosogatóba rakja, majd elinduljon a wécék felé. Bocsánatot fog kérni, igen. Ez az, amit tenni fog. Bocsánatot fog kérni és végigcsinálni az egészet, nyugodtan és szakszerűen.

Tényleg. Pontosan ezt fogja tenni.

Rögtön, amint van egy lehetősége elmagyarázni a nézeteit.

Harry böhömnagy testőre egy bizalmatlan pillantással értékelte Louist, mikor Louis melléért, de nem akadályozta meg, hogy bemenjen a mosdóba. Remek. Engedve az ajtót, hogy visszacsukódjon, Louis a mosdókagyló előtt találta Harryt, miközben kezet mosott. Harry megmerevedett, mikor észrevette Louis alakját, majd folytatta dolgát, nem véve tudomást a másik férfi jelenlétéről.

Egy pillanatra Louis elgondolkodott, hogy lehet, hogy vannak jobb helyszínek, ahol ezt a beszélgetést lefolytathatnák, mint egy wécé. Mostmár túl késő. Louis megtette a lépését.

„Hé, Kisherceg?” a tükörben sikerült elkapnia Harry tekintetét és nem engedte el.

Harry felemelte fejét és küldött Louis felé egy kiolvashatatlan pillantást. Csöndben maradt, míg elzárta a csapot, majd lerázta a vizet a kezéről.

„Engedd meg, hogy feltegyek egy kérdést.” mondta Louis. „Csak egyet.”

Harry nem törte meg a szemkontaktus a tükörben, és Louis ezt elegendő engedélynek vette. Tiniként, Louis valami hasonló helyzetről álmodott, összefutni Harryvel a mosdóban, Harry végre egyszer egyedül, kevésbé félelmetes, mint a rajta csüngő kísérettel. Valahogy összefutnának, Louis egy okos megjegyzéssel megnevettetné Harryt úgy, hogy hátradobja a fejét, ahogy szokta és felfedve ezzel nyaka szép bőrét. Aztán összebarátkoznának, szerelembe esnének, és végül kikötnének az ágyban. Ebben a sorrendben.

Tini-Louis enyhén nevetséges volt. Ugyanakkor tini-Louis sokkal viccesebb, fényesebb, optimistább volt, jobban szocializálódott és mit sem tudott róla, milyen mikor azon kell aggódni, mikor fog újra melegételt enni, és hogy lesz-e éjszaka tető a feje fölött. Talán Harry esete lett volna.

Nem ide tartozik.

„Milyen közelről vizsgáltad meg az ötletet, hogy valaki feldobott téged?”kérdezte Louis lassan „Mert a kamera a hotelszobádban nemcsak szerencsés egybeesés volt.”

„Zayn nem tenne ilyet!” Harry hangja éles volt, Louis pedig feltette mindkét kezét, tenyérrel előre.

„Nem azt mondom, hogy a te Zayned volt. Csak azt, hogy valaki. Valaki, aki tudta, hogy hol keressen, aki tudta, hogy abban a hotelben leszel. Ez nem sokkal több, mint egy maroknyi ember, ugye?” Mikor úgy tűnt Harry közbe akar vágni, Louis gyorsan folytatta, előredőlve, ahogy elfordította a fejét, hogy tanulmányozza Harry arcát, pontosabban a reakcióit.”És igen, lehet, hogy egy idegen volt, aki elég ideje figyelt, hogy tudjon dolgokat. De talán nem. Legalább esélyt adj a lehetőségnek.”

Úgy érződött, mintha a világ egy pillanatra lefagyott volna, ezt Harry törte meg, azzal, hogy lehajtotta a fejét. Nyirkos ujjaival átfutott haján, ami ettől egyenetlen tincsekben meredezett az ég felé, tarkójánál az átlagosnál is göndörebb haja, Louist arra a fiúra emlékeztette, akiért fiatalon megszállottan rajongott. Harry orrlyukai kitágultak, de nem válaszolt.

Valamiért Louis úgy érezte a mellkasa széthasad és a következő lélegzetvétele úgy fájt, mintha folyékony nitrogént szívna be. „Tudom, hogy szar, hogy kételkedni kell mindenkiben, aki körülvesz,” motyogta, sokkal gyengédebben, mint eredetileg szándékozta ”De nem bízhatsz meg mindenkiben vakon.”

„Nem szoktam.” nézett félre Harry, arckifejezésében megjelent a sötétség. „Ezt már megtanultam.”

„Rendben.” vett egy mély levegőt Louis „Mi lenne, ha adnál nekünk egy esélyt, hogy többet kiderítsünk? Liam ennek az országnak az egyik legjobb hackere, szóval… Csak egy nap, oké? Adj nekünk egy napot, hogy körbeszaglásszunk, hogy meglássuk, mit hoz ki Liam a számítógép-mágiájával.”

A merev, fentről jövő fény, Harry szempilláinak árnyékát vetítette a fiú orcájára. Mikor az hirtelen felkapta a fejét és Louisra nézett, túl gyorsan történt minden ahhoz, hogy Louis úgy tegyen, mintha addig nem őt bámulta volna. Harry sietve elhadarta „És mi van, ha csak bekavartok? Mármint, mi van, ha észreveszik, hogy utánuk nyomoztok és nyilvánosságra hoznak mindent, mielőtt bármi tervünk is lenne?”

Ez az, amit Nick neked mondott? Louis nem kérdezte meg. Helyette azt mondta, „Nem vicceltem, mikor azt mondtam Liam az egyik legjobb. Ha csukva tartod a szádat és nem mondod el senkinek – még a te Zaynednek sem – „

„Nem az én Zaynem” vágott közbe Harry, majd egy picit megrándultak a vállai. „Mármint. Nem mintha számítana, de nagyon örülnék, ha abbahagynád ezt a gúnyolódó hangnemet. Ő az egyik legjobb barátom és megköszönném, ha ezt nem… ócsárolnád.”

Louis ráharapott a nyelvére, nehogy elkezdjen vitatkozni. „Elfogadható.” válaszolta helyette.

Egy halvány mosoly jelent meg Harry ajkain és bólintott, épp mondani készült valamit, mikor az ajtó kinyílt és Ben csatlakozott hozzájuk a kis helyiségben. Míg Louis nem érezte úgy, hogy bármit is rejtegetni kéne a csapat elől, Harry bezárkózott és elslisszolt Louis mellett, hogy megszárítsa a kezeit. Úgy viselkedett, mintha az előbbi beszélgetésük meg sem történt volna.

Louis tenni akart valamit ez ellen, bebizonyítani az igazát. Ehelyett megtartotta az ajtót Harrynek és követte őt a folyosón át, közben csatlakozott hozzájuk a testőr is. Nem váltottak egy szót sem, míg visszaértek a tárgyalószobába, Harry hozzáállásával nem volt értelme több győzködésnek.

Öt perccel később, Harry kijelentette, hogy még nem döntött melyik opció szerint járjanak el, és hogy aludnia kell egyet egy ilyen döntés meghozásához. Még akkor sem hátrált meg, mikor Nick figyelmeztette, hogy most nem engedhetik meg maguknak az idő luxusát, Nick testében csak úgy áradt szét az elnyomott energia. „Egy éjszaka,” ragaszkodott Harry „Ez nem túl nagy kérés, ugye? Milliókról beszélünk, ami – ami rengeteg, szóval… Csak mondd meg nekik, hogy tájékoztatjuk őket holnap tízkor.”

Pár pillanatra Nick csak bámult Harryre. Majd a férfi engedett, bólintva megadva magát. „Rendben. Válaszolni fogok az e-mailükre, megmondom, hogy még el kell rendeznünk a fizetéshez szükséges műveleteket. És James és én majd kidolgozunk egy tervet a továbbiakról hogy tudnánk elkerülni az ilyen helyzeteket a jövőben.”

Szóval egy terv kitalálása a jövőre nézve is az ő feladatuk. Jó tudni – még ha Harry nem is jött rá, hogy egy hasonló szituáció újra előjöhet. Vajon Nick gondolt erre és szimplán elhanyagolta Harry tájékoztatását, hogy ne kelljen aggódnia? Vagy, hogy egy adott irányba terelje a fiatal férfit?  A kíváncsi tagok tudni akarták. A kíváncsi tagok sóvárogtak érte, hogy tudják.

„Ez remek lenne Nick.” mondta gyengéden Harry. „Kérlek tegyél így. És köszönöm.”

Bár nem nézett közben Louisra, mégis úgy érződött, hogy épp annyira szólt ez neki is, mint Nicknek és Jamesnek. Louis magán tartotta a kifejezéstelen nézését és ráharapott a szájára, hogy megállítsa az előbújni kívánkozó mosolyt.

1. rész

Sziasztok!
Végre elkészültem az első rész fordításával! Egyenlőre még ötletem sincs milyen rendszeresen fogok tudni hozni részeket, de igyekszem nem túl nagy szüneteket hagyni a részek között. Nem tudom nektek milyen volt a napotok, de az enyém szörnyű. Utálom a rajzórákat!!!
Remélem mindenkinek tetszeni fog a történet. :))
Yume

Ezen a korai reggelen a Clarence House nyugtalanítóan csendes volt.

Harry már hozzá volt szokva a jövés-menéshez az anyukája királyi házában. A folytonos beszélgetések a folyosókon, az emberek üdvözlései, ahogy elsétált mellettük, a kiszűrődő mormogás Nick Grimshaw tárgyalószobájából, ahányszor az, elcsepegtetett információmorzsákat a kiválasztott újságíróknak. De most még szolgálókból is kevés volt, és ők is távol voltak. A Nap még alig kúszott London fölé, és mikor pár perce Harry beállt kocsijával a parkolóba, az éj árnyai még mindig körülölelték a Green Park fáit.

Az emberek kísérteties eltűnésével, a lóistálló még az átlagosnál is félelmetesebb volt, amit Harry szép teljesítménynek tartott. Az idő múlását óriás vörös szövetek gyászolták, lószobrok figyelték minden lépését porcelán szemeikkel, és olajfestmények magasodtak a falakon, mint ereklyék egy múlt századból. Végül is bizonyos szinten azok voltak. Harry nagyapjának halála óta Anne folyton egy alapos felújításról beszélt. De mivel ez nem volt egy elsőrangú probléma, sosem tudott a tervezés szakaszából előrelépni, mert annyi más feladat volt, ami figyelemért kiáltott. Egy országot irányítani nem egy részmunkaidős állás.

Harry elkapott egy kisebb beszédfoszlányt a nappali irányából, majd egy pillanatra megállt csöndben, fülét hegyezve, hátha megtudja az okát miért kellett megjelennie itt ilyen korán. Semmi kivehető nem jött át a vastag fa ajtón.

Harry kopogott kettőt, majd benyitott, nem várva semmilyen válaszra.

Harry megállt menet közben. Nick itt volt. Ez nem egy jó jel.  Az sosem volt jó jel, ha a Királyi Kommunikáció feje, munkaidőben, irodán kívül mutatkozott.

„Jó reggelt!”torkát köszörülve, Harry édesanyjáról Nickre pillantott, majd a teljes angolreggelire, ami az asztalra volt kirakva, végül egy férfire, akivel ezelőtt még nem találkozott – enyhén zömök ember, halvány mosollyal és intelligens szemekkel.

Anne egy kecses porceláncsörgéssel lerakta a csészéjét, amit egy kedves pillantással kísért fia felé. Ennél csak hangja volt kedvesebb. „Drágám. Kérlek, ülj le közénk. Ő itt James Corden. Csatlakozni fog hozzánk reggelire.”

Oké. Ez egyértelműen nem volt rendben.

Mivel Harry csak tegnap este jött haza a kéthetes spanyolországi utazásáról, nem volt semmi megnyugtató abban, hogy behívták ilyen korán reggelizni egy férfivel, akinek a neve már magában egy intézmény volt: James Corden, hivatásos problémamegoldó.  A háttérben dolgozott, és már elég volt a szóbeszédekre támaszkodnia, mióta elérte, hogy ő az, akit hívsz a komoly problémák idején. Ő és a csapata kezelték a káoszt, mikor Kent hercegének terhes barátnője a médiához fordult, részt vettek tárgyalásokon egy emberrabló ellen, aki azzal fenyegetőzött, hogy bántani fogja az ellenfél egyetlen gyermekét, és mikor Niall beleesett egy Victoria’s Secret modellbe, a fejesek őket hívták, hogy úgy módosítsák a nyilvánosság véleményét, hogy az megőrizze az öreg ír família hírnevét.

„Örülök, hogy megismerhetem” hazudott Harry, miközben megrázta a férfi kezét, megfigyelve a magabiztos, erős fogást. Nicket egy vállveregetéssel, anyját egy puszival üdvözölte, majd leült a negyedik székbe, és ellazította az arcizmait, ezzel egy normális arckifejezést magára véve.

Basszus. Nagy bajban volt. Mégis mit csinált?

Semmi nem jutott az eszébe. A női fehérneműmodellek és gömbölyded íveik varázsa nemigen hatott rá, és nem volt apja egy gyereknek sem, akár törvénytelen, akár nem, akit elvihettek volna az emberrablók.

Körbenézve az asztalnál, Harry megfigyelte Corden lágy mosolyát és a szemeit, melyben folyton megjelent a szórakozás fénye. Anne fejedelmien nézett ki, még az egyszerű ruhájában is, haja hátrafogva, tekintete komoly. Nem sűrűn találta Harry félelmetesnek anyját, de ez most egy volt azon pillanatok közül. Hogy leplezze idegességét, Harry vett magának egy zsömlét és a vajért nyúlt.

„Köszönöm a meghívást a reggelire” mondta hangosan. „Ez egy szép napnak ígérkezik, gondolom jó, hogy arra sugalltak, hogy korán fenn legyek. Esélyt ad rá, hogy a lehető legjobbat hozzam ki belőle.”

„Ó, egy nagyon szép nap,” válaszolta Anne. Más számára észrevehetetlen lett volna a csepp irónia a hangjában.

Harry nyelt egy nagyot és küldött egy gyors, kérő pillantást Nick felé. Elvégre barátok voltak és mégiscsak Nick dolga volt, hogy megmentse őt az ilyen mélypontokon.

Egy pillanat megfontolás után meg is tette. „Van egy kis problémánk.” Elővette az iPadját és feloldotta, majd átcsúsztatta az asztalon, hogy Harry is láthassa.

Harry érezte, ahogy a zsemle kicsúszik a kezéből. Minden létező izma megfeszült.

Ne. Ó ne. Ne, ne, ne, ne. A kurva… életbe.

Hogy a… nem. Nem. Egy hotelszobában voltak, ő és Zayn. Bent voltak, a függönyök behúzva, sehol egy nyitott ajtó vagy hasonló. Senkinek nem szabadott volna elkapni őket aktus közben és mégis, a kép, ami kitöltötte a kijelzőt ott volt és arról tanúskodott, hogy két fiú lovacskázott, Zayn Harry csípőjén jól szórakozva. De. Basszus. Ha ez a kép létezett, szinte biztos, hogy voltak ennél sokkal… beszédesebbek is.

Volt egy kamera a szobában? Ó Jézus. Ó Jézus.

Harry nagyot nyelt és visszatolta az iPadet Nicknek, nem merve Annere pillantani. Voltak dolgok, amiket egy anyának nem kell tudnia.

„Ezt kaptam e-mailben tegnap, késő este” mondta Nick. „Egy névtelen haszonlesőtől, ahogy ők hívták magukat. Egy baráti figyelmeztetés. Ez az egyetlen kép, amit elküldtek, de figyelmeztettek, hogy van több is. Más szavakkal: megfenyegettek, hogy elárasztják az internetet sokkoló képekkel, amelyek bepillantást adnak a Királyi Magasságos Harry Herceg privát életébe – ami egyet jelentene a szexualitásod kinyilvánításával.” Kezdett átmenni az arca gondterheltté. „Mint tudod. Ez, vagy fizetünk egymillió fontot egy lenyomozhatatlan számlára, az utasításokat követve stb, stb…”

Harry megmarkolta a székének a szélét és kényszerítette magát, hogy lélegezzen.

És ki.           

És be.

„Édesem.” Hallotta meg édesanyja hangját valahonnan távolról, nagyon távolról. Talán egy másik univerzumból. „ Meg kell beszélnünk, hogy mit tegyünk ezzel a helyzettel. A lehetséges kár amit, ezzel a Koronára mérhetünk, igen tekintélyes, így vettem a bátorságot és elhívtam ma James Cordent.”

Füle zúgásától Harry képtelen volt egy értelmes szót is összehozni. „Elnézést.” motyogta.

Ezzel felpattant és elhagyta a szobát olyan gyorsan, ahogy csak tudta anélkül, hogy léptei átmenjenek futásba. A szoba előtt belefutott egy szolgálóba, egy biccentéssel és egy gyors bocsánatkéréssel kikerülte a riadt nőt, majd menedéket keresett a legközelebbi mosdóban. Úgy érezte, gyomra felkúszik a torkába, hogy kifordítsa önmagát úgy, mint egy béka, amit egy fura videóban látott. Az összes belsősége kilátszott, ahogy Harry szexualitása fog látszani, az egész világ előtt, hogy ítélkezzenek, és mi, mi, mégis mi ez a zűrzavar a fejében?

Fájt a légzés.

                                                                                                                                                                                 

A reggeli nap fénye áradt be a tárgyalószobába, felfedve a fáradságot a bent lévők szemében. Liam erősen markolta a csésze kávét, amit Perrie rakott le elé, és makacsul őrizte bárkivel szemben, aki megpróbálná ellopni tőle. Ahogy Louis kapaszkodott a saját bögre teájába Liamhez hasonló módon, rá kellett jönnie, hogy nincs olyan helyzetben, hogy ítélkezzen.

„Miért pont mi?”kérdezte.

Liam válasza csak egy ferde pillantás volt, amiből sütött a hitetlenség.

„Komolyan kérdezem.” folytatta Louis „Szóval valami nemes kölyök meg lett zsarolva egy adag meleg képpel és gondolom a támogatott megoldás az, hogy eltussolják az egész ügyet ahelyett, hogy a média előtt tisztáznák magukat. Kurvára hurrá. Nem látom értelmét nekünk miért kell ebben részt vennünk.”

„Tudom, hogy nem szereted az előkelőket,”kezdte Liam, de Louis közbevágott.

„Pontosan. Nem bírom őket. Kiváltságos kis rohadék az összes.” Vagy legalábbis tízből kilenc az, és Louis véleménye abszolút és egyértelműen elfogulatlan. Ő tudja: egy volt közülük. Technikailag még mindig az, hacsak nem találtak a szülei egy módot, hogy kitöröljék a családfából.

Liam sóhajtott.”Figyelj, tudom, hogy nem tetszik. De kérlek, próbáld csukva tartani a szád. James tudja mit csinál.”

James tudja, ez már igaz volt. Volt egy érzéke, hogy olvasson a sorok között és átlásson a baromságokon. Louis teljes mértékben megbízott benne, és ezen felül, sokkal is tartozik neki. És bár Louis nem kedvelte az ötletet, hogy valószínűleg elvárják tőlük, hogy elfedjék egy elrontott nemes meleg hőstetteit – nos. Meg fogja tenni. Jamesért, és mert Louis egy szakember volt és büszkén csinálta a munkáját.

„Megpróbálom.” mondta halkan, megfogva Liam könyökét egy pillanatra, mielőtt visszadőlt székébe és teával teli bögréje fölé nem hajolt, várva a kesernyés illatot, hogy felélessze az élethez való kedvét. Vagy, hogy megérkezzen James és az ügyfelük, amelyik előbb megtörténik.

Az aggodalmaskodás ráncai halványulni kezdtek Liam szeme körül. „Remek,” mondta halkan.

A hosszú konferenciaasztal végén, Perrie, James laptopjának összeállításán dolgozott, rádugva azt a projektorra. Általában minden, ami számítógépekhez kapcsolódott, azt Liam csinálta meg, de Liam nem volt az a korán kelő típus, míg Perrie igen. Az ilyen dolgok emlékeztették Louist arra, hogy milyen jól összeillenek ők, mint egy csapat. James kis suhancokból álló csapata.

Fejét leejtve az asztallapra, Louis megpróbálkozott még egy-két értékes percet alvásra fordítani.

Rögtön felriadt, mikor Ben bekóválygott a szobába és ledobott egy mappát az asztalra. Louis kételkedett, hogy Ben többet tudna, mint ők – egy magasrangú nemes az ügyfelük, aki meg lett zsarolva egy meleg együttlét bizonyítékaival, minden lehetőség már az asztalon volt – Louisnak gyanús volt, hogy mindegyik papír csak puszta formalitás. Talán ezek voltak azok a dolgok, amiket az ügyvédek tanulnak az órákon, a tanulmányaik során: soha ne lássanak egy halom nehéz irat nélkül. Ha egy vita nem úgy végződik, ahogy szeretnék, még mindig leüthetik az ellenfelet egy vaskos dossziéval.

„James most hívott.”jelentette be Ben. „Üzeni, hogy most értek ide, mindjárt feljönnek, és hogy mindenki a lehető legjobb formáját hozza.”

Louis kortyolt egyet a teájából, megvonta a vállát. „Mindig ezt mondja.”

„De úgy hangzott, hogy most nagyon komolyan gondolja.” mondta Ben.

A szobára települt a várakozó csend, miközben ők felálltak és elhelyezkedtek az asztal körül. Louis végignézett magán. Az öltözete, ami egy csőfarmerből és egy gyűrött pólóból állt, meg sem közelítette sem Ben öltönyét, sem Liam nyakkendőjét, sem Perrie szűk szoknyáját. De amúgy is, ő a terepmunkában járatos, és ahhoz szükséges, hogy könnyen beolvadjon a tömegbe, így neki meg van engedve, hogy kicsit lazábbra vegye. Ezt már Liamnek is többször elmagyarázta precízen.

Egy csilingelés hallatszott a folyosóról, ami jelezte, hogy a lift megérkezett. Louis lerakta a teáját, kezeit az oldala mellé rakta, és kilesett az ajtón.

Ez… Rohadt élet.

Rohadtul rohadt élet.

Mert ott – egy termetes testőr és egy nyurga srác (akit Louis ismert a híradóból) mögött, James mellett, ott állt zsebre tett kézzel... nos. Harry Herceg.

Harry Herceg. A Királyi Fenséges Harry Edward Wales-i Herceg, a trón várományosa, és Louis tinédzserkori álmainak sztárja.

Ez nem szerepelt Louis mai napi tervei között. Jézus Úr Isten.

Harry herceg. Harry Herceg állt egy potenciális meleg botrány középpontjában. Harry Herceg meleg volt, vagy legalábbis biszex. Harry Herceg egy olyan ember volt, aki képes kifizetni egy zsarolót, csak hogy megvédje az erőfeszítések nélkül szerzett kiváltságos kis életét attól, hogy bonyolulttá váljon.

Harry Herceg egy királyilag megrontott kölyök volt.

A vonásait tanulmányozva az illedelmes érdeklődés nevében, Louis nézte, ahogy James bevezeti a Herceget és a nyurgát a tárgyalóba, míg a testőr megállt az ajtón kívül. „Harry Wales-i Herceg” jelentette be James, egy körbepillantás után „És Sir Nick Grimshaw, a Királyi Kommunikáció vezetője. Engedjék meg, hogy bemutassam a csapatomat. Perrie Edwards,” mutatott James, és Perrie felpattant egy ingatag meghajlás erejéig „Ben Winston, Liam Payne és Louis Tomlinson társaságában.”

Ben és Liam meghajoltak, de túl mélyen, derékig begörbülve. Egy pillanatra Louis elgondolkodott, hogy az egész műveletet bojkottálja, de aztán meglátta Liam könyörgő tekintetét és ő is felállt, fejével biccentve épp csak annyira, ami már kielégíti a protokollt. A Herceg állta Louis pillantását egy másodpercre, majd figyelme visszaterelődött Jamesre.

Mikor Louis mindenki előtt visszaült, úgy érezte nem kap levegőt. Mintha csak elsüllyedt volna a múltjában. Ez egyáltalán nem tetszett neki, ahogy az sem, mikor Grimshaw megkérdezte, „Nem támadásból kérdezem James, de nem lehetne leszűkíteni a csapatod a lényeges emberekre? Ez egy kényes ügy.”

„Mindenki lényeges,” válaszolt James, hangja egyszerre kellemes és magabiztos. „Illetve mindenki ebben a szobában kérdés nélkül megbízható.”

És ez az, amiért Louis imádta a főnökét. Legalábbis részben.

Úgy tűnt Grimshaw még kötözködni fog, de végül mégse mondott semmit, mert a Herceg motyogott egy gyengéd „Nick, kérlek. Csak hagyd a francba.”

Wow, köszi. Olyan kedves Harry Hercegtől, hogy kimutatja, bárhol szívesebben lenne, mint itt.

Kezébe véve a teáját, Louis csöndben maradt, miközben Grimshaw magyarázott; csak a lényeget Harryről – Harry Hercegről – hogy mikor hazajött egy nyaralásról, Grimshaw kapott egy e-mailt a fiókjába, ami egy mintát tartalmazott a birtokukban lévő gyanúba keverő képekből. Grimshaw grimaszolt, mikor James emlékeztette őt, hogy a teljes ismeretek szükségesek a munkájukhoz, de egy a Herceggel váltott gyors pillantás után elővette az iPadját. Louis mellet Liam megfeszült, és Louis sejtette, hogy erővel tartja vissza, nehogy egy kisebb hegyibeszédet tartson az Apple modellek adatigényességéről.

Mikor Perrie a képernyőre nézett, a Herceg, aki tisztes távolságban ült tőlük, úgy tűnt enyhén összehúzódik, ahogy erősen szuggerálta a táblagépet. Szégyenkezett, mi? Semmi szánalmat nem váltott ki Louisból, az biztos. Ha megcsinálod a magad baját, légy felkészülve, hogy kezelni is tudd.

Elvéve a tabletet Bentől, Louis a szükségesnél tovább nézte a képet. Édes Isten, rohadjon meg minden. Tíz évvel ezelőtt, egy kép Harry Hercegről, szétterülve a padlón, félig meztelenül és meglovagolva egy helyes pasi által, táplálta volna a fantáziáit hónapokig. De már nem egy kanos tizenhét éves volt. Persze, Harry Herceg sem egy babaarcú, göndör fiú volt már, aki után Louis kajtatott az Eton folyosóin; huszonöt évesen, a Herceg már férfivá érett, magas és karcsú alakkal, széles szájjal, tiszta zöld szemekkel és laza ejtésű csokoládébarna göndör fürtökkel. Még mindig irritálóan vonzó.

Nem mintha számítana bármi módon.

Louis továbbadta az iPadet Liamnek, majd kortyolt még egyet a teájából, és próbálta elkerülni, hogy a Herceg kezeit bámulja, hosszú ujjait, ahogy begörbülnek az asztalon, ugyanazokat az ujjakat, amik a másik férfi bicepszét szorították a képen és – Louis nem bámulta a Herceg kezeit. Cseppet sem.

Mikor Grimshaw zsebre rakta az iPadot, egy pillanatig csönd lengte át a szobát, míg Perrie meg nem szólalt, hangjában érzékelhető kényelmetlenség. „Um, Kegyelmes?”

„Magasságos.” Javította ki Louis gondolkodás nélkül. Egy másodperc múlva meg is bánta, főleg Perriere pillantva, aki még bizonytalanabbnak tűnt, mint előtte. „Bocsánat.” mondta neki halkan. „Ha követni szeretnéd az egyezményeket, Magasságos mikor elsőre szólítod meg és utána Sir. Csak, hogy tudd. Ha precíz szeretnél lenni.”

„A sima Harry is elég.” motyogta a Herceg a kínos légkörbe és Louisnak sikerült lenyelnie az egyértelmű Harry Potter beütést. Azt is észrevette, hogy a Herceg – Harry, mindegy – kíváncsi pillantással méregeti. Louis felhúzta a szemöldökét, majd elfordult.

Ennyit arról, hogy Louis képes befogni azt a nagy száját.

„Perrie, mit akartál mondani?”kérdezte James, mire Perrie egy torokköszörüléssel válaszolt.

„Csak azon elmélkedtem, Sir – bocsánat, Harry,” próbálkozott mosolyogni, de látszott rajta, hogy még mindig kicsit sok neki ezt a szituációt feldolgozni. Oh, a kurva életbe, herceg, vagy nem, az illető még mindig egy élő, lélegző ember volt. „Csak azon gondolkodtam, hogy ez az alak a képen, van rá esély, hogy ő dobott fel?”

„Abszolút nincs,” válaszolt Harry rögtön, ez alkalommal először, hangjában magabiztosság is volt. „Zayn az egyik legjobb haverom. Ezen kívül, ha ilyen céljai lettek volna, már évekkel ezelőtt megtehette volna. Nincs rá esély, hogy ő volt. Egyszerűen nincs.”

„Érdekes egy barátság,” Mondta Louis. Egyértelmű, hogy nincs semmi kapcsolat az agya és a szája – tökmindegy.

Az asztal alatt Liam erőből belerúgott a sípcsontjába és Louis elnyomta a fájdalom miatti szisszenést. Valószínűleg ezt megérdemelte, mivel megígérte, hogy legalább megpróbálja a megjegyzéseit megtartani magának. Emellett Liam ismerhetné már eléggé Louist ahhoz, hogy már maga a kérés is mennyire lehetetlen volt, nemhogy elvárni, hogy be is tartsa.

Harry is észrevehette a gúnyolódó élt Louis hangjában, homloka ráncba szaladt. A gyengéd reggeli fény elmosta arcvonásait, ámde kiemelte szeme gyönyörű színét. „Talán van valami problémád,” kis szünet, „a homoszexuális tevékenységekkel?”

„Bajom azzal, hogy farkak érintkeznek?” nevetett Louis, nem bírva magában tartani. A szeme sarkából látta, hogy James küldött neki egy figyelmeztető pillantást és ó. Ó igen. Ügyfél. Visszafogva a saját szórakozását, Louis Harry szemeibe nézett és találkozott pillantásával. „Bocsánatáért esedezem, Uram. Meleg vagyok, szóval nincs problémám a homoszexuális tevékenységekkel. Amivel nekem problémám van az az, mikor az emberek nem őszinték. Miért nem veszi a bátorságot, hogy a barátjának, a pasijának nevezze? Vagy akár szexkelléknek, amelyik jobban esik.”

„Louis,” mondta James, az ismert éllel a hangjában, amit Louis ritkán hallott felé irányulni. Ezzel párhuzamosan Liam bemért még egy rúgást a sípcsontjára, de sokkal erősebben, mint korábban. Ettől függetlenül Louis megtagadta, hogy megtörje a szemkontaktust Harryvel, megtagadta, hogy bocsánatot kérjen csak azért, mert Harrynek birtokában áll pár hülye cím, meg egy rohadtnagy rakás pénz. Kis köcsög.

„Nem mintha ez a te dolgod lenne,” Harry hangja mély volt és tartalmas, minden egyes szótag gondosan megformázva. „De Zayn valóban a barátom, az idő legnagyobb és legfőbb részében. Valóban néha kielégítjük egymást, de főleg azért, mert nem mehetek csak úgy el egy bárba és szedhetek fel egy random srácot, nemde?

Louis felemelte vállait és mosolygott. Érezte, hogy az ujjai lüktettek, tartva sebes pulzusával a ritmust. „Megtehetnéd, ha tisztáznád magad. Melegnek lenni nem szégyen Kisherceg.”

A nem formális megnevezés hallatán Harry felegyenesedett ültében, szemei összeszűkültek, állkapcsa megfeszült. Ó igen, gyerünk, mutasd mit tudsz.

Csak mikor Louis oldalra nézett, és meglátta a teljes csalódottságot James szemében, vette rá magát Louis, hogy nyeljen egy nagyot és összehúzódjon a székében. Basszus. Basszus. „Elnézést kérek.” mondta sietősen. Harry pillantásával találkozva, próbált nem figyelni arra, ahogy a szíve nagyot dobban, majd felkúszik a torkába. Emellett próbált arra sem figyelni, hogy Grimshaw hogy bámul rá. „Ez már túlment egy határon, ígérem nem fog megtörténni újból. Én egyértelműen nem vagyok olyan helyzetben, hogy ítélkezzek.”

Egy pillanattal később, mely úgy feszült, mint egy kihúzott befőttes gumi, felkészülve az elszakadásra, Harry bólintott egyet alig érzékelhetően, majd félrenézett. Louis úgy érezte, újra képes levegőt venni. A teájára koncentrálva sikerült a tárgyalás végéig befognia a száját.

Ez egy hosszú nap lesz és még csak alig kezdődött el.

Készülőben egy új blog....

Sziasztok!
Nagyon rég volt utoljára saját blogom, amit teljesen egyedül vezettem. De mióta elkezdtük Hörivel a Steps to his heart fordítását (amit megtekinthettek itt) rájöttem, hogy szeretnék egy saját fordítást is csinálni. Rengeteget olvasok angolul, választani is alig tudtam, de végül Zarah5 Wear it like a crown művére esett a választásom. Maga a történet 13 részből áll, viszont mindegyik nagyon hosszú, ezért szerintem egy fejezetet több bejegyzésben fogok feltölteni. És akkor egy kis ízelítő a történetből:

 

Mint a nyomozócsapat tagjaként, akit felbérelt a Buckingham Palota, hogy oldjanak meg egy meleg botrányt, Louis sok mindent gondol Harry Hercegről –leginkább hogy egy királyilag elrontott taknyos. Attól függetlenül, hogy ugyanez a Harry Herceg volt a főszereplője Louis legtöbb tini fantáziájának.

 

Folytatás nemsokára.... :)

Yume