5. rész

Sziasztok!

Mint azt az előző bejegyzésben is mondtam, sajnos nem tudtam egy ideje hozni új részt, mivel tönkre ment a gépem. Ígérem többször nem fogok eltűnni!

Ekkora kihagyás után kötelességemnek éreztem, hogy minél előbb hozzak egy új részt. Így történt, hogy ez most egy kicsit rövidebb, mint a szokásos, de elég eseménydús is egyben, remélem ez majd kárpótol.

Jó olvasást!

Yume

A lista, amit Harry küldött meglepően rövid volt, alig egy maréknyi nevet tartalmazott – az anyukáját és a nővérét (de láthatóan nem az apját, aki elvált Anne Királynőtől, olyan tíz évvel ezelőtt) Niall és Zayn, Nick Grimshaw és valamilyen furcsa okból Ed Sheeran a zenész.

Louis megállt egy pillanatra az utolsó névnél, elgondolkodva, hogy vajon rá tudja-e venni Harryt, hogy bemutassa neki. Egy véletlen egybeesés miatt végezte egyszer egy bárban, ahol élőzenés estek voltak, hogy vendégeket csalogassanak be, de örült választásának, mikor Ed megpengette a gitárjának húrjait és belekezdett az első, számára ismeretlen dalba. Louis az egész előadást üres elmével és teljes szívvel hallgatta, majd a maradék öt dollárját a fiú demoalbumára költötte. Az első pár hónapban, mikor elkezdett Jamesnek dolgozni, az az album ismétlésre volt állítva a lejátszóján munkába menet, társként szolgálva az új napirend megszokásában, a korai keléshez és az éjfél előtti lefekvéshez. De nem ez nem ide tartozik, és Harry kapcsolatainak kihasználása eléggé nyomulós dolog lenne tőle, főleg hogy még nem is biztos benne, hogy kedveli-e a srácot.

Louis berontott Liam irodájába, leült egy székre és a székkel együtt elugrált Liam asztala mellé. Mikor még alig dolgoztak együtt, Liam utálta volna, ha ily módon feszegeti a határokat; mostmár az ujjai meg sem álltak a billentyűzeten. Unalmas. Louisnak új dolgokat kell majd kitalálnia.

„Megvan a lista,” mondta ki hangosan.

"Lista?" nézett fel Liam, majd szemei kitisztultak. "Ó. Akkor add ide."

Elővéve a telefonját, odanyújtotta a készüléket Liamnek, majd felrakta a lábát Liam asztalának a szélére, lelökve pár kupac összefirkált jegyzetet, ami valószínűleg idegen nyelven volt írva. Liam csak puffogott, majd mozdult, hogy összeszedje a kupit, de előtte visszaadta Louisnak a telefonját. Olyan fancsali volt az arckifejezése. "Nem tűnik neked ez a lista furcsának?"

"Furcsának?" Louis lenézett a kijelzőre, majd vissza Liamre. "Miért, azért mert benne van Ed Sheeran?"

"Nem, nem azért. Nem lepődtem meg, hogy van mégegy híresség a listán. Harrynek természetes, hogy ilyen körökben mozogjon, és Zayn Malikkal is barátok, aki egy eléggé híres modell. Mármint, láttad már az Armani Campaign-t? Az alsónemű változatot?" Liam arcán feltűnt egy apró pink árnyalat. Louis nem emlékezett, hogy látta volna azokat a képeket, nem, de lehet, hogy meg kéne néznie. Liam reakciójából ítélve.... érdekesnek hangzott. 

"Barátok." Louis macskakörmöket mutatott. "Igen Harry és Zayn nagyon jó barátoknak tűnnek. Arra ébreszt rá, hogy elgondolkodjak az én saját definícióm a barátságra, mivel egyértelműen hiányzik nálam egy elem."

Liam elgondolkodni látszott, hogy válaszoljon, de végül csak megrázta a fejét. "Szóval szerinted nem hiányzik róla senki?"

"Az apja?" Louis összeráncolta a szemöldökét, és mégeszgyer végigolvasta a listát. Befejezetlen, hogy lehetne ez befejezetlen? Ki hiányozhat? James csapatától eltekintve, kinek kéne rajtalenni és nincs rajta?

"Olyan könnyű megfeledkezni az emberekről a háttérben." mondta Liam lágyan "Azokról, akik csak ott vannak, és talán soha nem mondasz nekik el dolgokat, de sokkal többet látnak, mint azt te gondolnád."

Ó.

Ó.
"Az emberek a háttérben," ismételte lassan Louis, és egy pillanatra meg akarta kérdezni Liamet, hogy ez volt-e a munka, amit régen csinált, hogy szakértő-e abban, hogy eggyéváljon a környezetével. Nem szoktak beszélgetni a múltjukról; bizonyos okokból, szeretnek úgy tekinteni a dolgokra, hogy akkor kezdődött az életük, mikor csatlakoztak Jameshez. Persze Louisnak megvoltak a sejtései – Ben elképzelhető, hogy töltött időt börtönben, Liam sokszor mutatott jeleket arra, hogy részesült hadi felkészítésben, és Perrie sztorija több dologban is hasonlíthat az övéhez – de soha nem akaratoskodott, hogy megbizonyosodjon a teóriáiról.

Mindenkinek egy tiszta kezdetet ígértek. Csak úgy igazságos, hogy megadja a többieknek azt az udvariasságot, amit ő is elvárt. 

"Sose felejtsd el az embereket a háttérben." mondta Liam, egy fura éllel a hangjában.

Louis csak bólintott és nem kérdezett.

                                                                                                                                 

Harry egyik testőre komoly, komoly gyanúban volt.

Louis nem volt teljesen tisztában Liam hogy szerezte meg a pénzügyi státuszát mindenkinek, aki körbeveszi Harryt, és nem is igazán akarta tudni.  Amit sikerült összegyűjtenie, az az volt, hogy Niall családja pofátlanul gazdag volt és nem akarták korlátozni fiukat semmilyen mértékben sem, hogy Zayn egyik felkérése annyit fizetett, mint amennyit Louis keres egy teljes évben, hogy Ed Sheeran egy vezető milliárdos lehet a multimilliárdosok között, hogy a Királyi Kommunikáció egységét vezetni nem kis fizetséggel járt, és hogy azok, akik közvetlenül Harry alatt dolgoznak, magas fizetési csekkeket kapnak, a titoktartásukért cserébe.  És hogy Harry egyik testőrének problémái voltak ennek az összegnek a megtartásával.

És ezért történt, hogy Louis bebájolta magát ennek a Johnson hapsinak az egyik szomszédjának a lakásába.

Miközben Liam átkutatta a férfi lakását és Perrie őrt állt, Louis teázgatott egy szívós, öreg Ms Adamsszel. Kezdetben nem volt túl lelkes, hogy egy bejelentetlen hívást kellett fogadnia ilyen későn, de mostmár könnyedén csevegtek a Királyi Balett klasszikus Rómeó és Júlia előadásáról és a közelgő világpremier Téli Meséről. Miközben próbálta nem birizgálni a kikeményített gallérját, Louisnak sikerült a beszélgetést elterelni Johnson szokásai felé, és a vendégekre, akiket fogadni szokott.

Persze mindezt az érdeklődést, egy királyilag támogatott háttérellenőrzés mögé rejtve. Mert Mr. Johnson Bales esélyes egy nagy kitüntetésre.

Vagy inkább esélyes a börtönre.

"Régen egy annyira kedves alak volt," mondta Ms Adams. "Egy csöndes szomszéd, sose volt semmilyen problémája tényleg." Ezután az asszony elkezdett dadogni. Louis újratöltötte poharát teával, majd kezeit combján pihentette és mosolygott. A nő folytatta, miközben az előtte ülőt tanulmányozta. "Azt említette, hogy ön egy díj miatt érdeklődik, amire jelölt Mr. Bales. Mi is volt az, kedves?"

"A Fürdő Rendje," válaszolt Louis, hangja magabiztos. "A Királynő általában leszerelt katonáknak szokta ajándékozni, de civilek is kiérdemelhetik, bátor tettekkel. És úgy gondolja, valaki, aki a fiát óvja a bajtól is megérdemel egy ekkora érdemet." Őszintén csak azokra a bizonytalan emlékekre támaszkodott, amik megmaradtak a kitüntetések rendszeréről, és csak reménykedni tudott, hogy Ms Adams nem tud majd lehetséges hibákat fellelni a monológjában. Bár James mindig azt mondja, hogy Louis egy tökéletes szövegelő. Végülis az elején így hívta fel a másik figyelmét magára Louis.

Mikor a nő bizonytalan arckifejezése nem változott, Louis csak egy picit előrébb hajolt, felnézve a szempillái alól, így teljesen ártalmatlannak és megbízhatónak mutatva magát. A hangja sima volt, mint az olvadt vaj. "Feltéve, természetesen, hogy tényleg egy követendő példa minden szempontból, és hogy a környezetében lévők őszintén ajánlják. Mindent, amit elmond nekem az szigorú bizalommal fogjuk kezelni, erről biztosíthatom."

"Hát. Általában nem szokásom rosszat mondani emberekről, a hátuk mögött." Ms Adams álla büszkén felemelkedett, és nem szórakoztató, hogy egy ilyen kijelentés után mindig, kivétel nélkül, az jön, hogy az illető kibeszél valakit, a háta mögött?

"Én nem kérem erre," Louis hangját méllyé és nyugtatóvá tette. "Én csak arról szeretnék meggyőződni, hogy a Korona kitüntetései, olyanokhoz kerülnek, akik megérdemlik. Igaz, mintapolgárokhoz."

Mégegy pillanat telt el csöndben. Aztán Ms Adams lerakta a csészéjét egy kecses csörrenéssel, az ujjait összefűzte az ölében és összepréselte ajkait. "Hát akkor..."

                                                                                                                                   

"Két nappal Harry spanyol útja előtt, pár fickó beerőszakoskodta magát Johnson lakásába." ugrott be Louis Perrie kocsijának a hátsóülésébe, majd felhúzta a lábait, így azok a kárpiton pihentek. "Négyen voltak, és a szomszéd szerint a rossz fajtából. Emellett azt is mondta, hogy Johnson az elmúlt pár hónapban csak árnyéka volt önmagának."

"Le a patákkal az ülésről." mondta Perrie anélkül, hogy akár belenézett volna a visszapillantó tükörbe. Lehajtott a járdaszegélyről egy kisebb rántással, a gyenge mentsége az volt, hogy sietniük kell. Egyszer az öreg Fiat porrá fog válni közvetlenül a fenekük alatt.

"Pez, a fél pár cipőm többet ér, mint ez a tragacs." mondta Louis. " De mit találtatok srácok?"

"Semmi érdekeset." Az anyósülésről Liam odaadta Louisnak a telefonját. A készüléken meg volt nyitva a galéria, bevilágítva a lassan besötétedő utasteret. Louis végignézte a képeket, amik különböző teleírt papírokról, és egyebekről készültek. Ó ezt a részt annyira szerette, gyűjtögetni a kis részleteket, amíg össze nem áll a teljes kép.

Visszapasszolta a telefont előre, majd kigombolta a 3 felső gombot ingjén. "Lemásoltad a merevlemezét?"

"Persze. De ha fogadnom kéne," Liam nevetséges módon röfögött egyet "nem maga a hapsi volt. Nem tűnik olyan fajtának ugye? Talán csak egy tippet adott nekik, hogy leszálljanak róla. Vagy talán tényleg ő állította fel, de nem hinném, hogy az ő ötlete volt."

"Meglátjuk." Louis összekulcsolta az ujjait majd előremeredt és azon gondolkodott következő életében szupergonosz lesz. De ebben az életében az maradt neki, hogy hercegeket mentsen meg a nyilvánosság előtti lelepleződéstől.

Ez se annyira rossz.

                                                                                                                         

Harry eléggé be volt csiccsentve.

Nem részeg, teljesen, de egy kicsit elmosódott a látóterének a széle, a végtagjai kellemesen lazák és a szemhéjai nehezebbek, mint kellett volna. Nem érzékelt olyan dolgokat, mint a hangerő vagy súly. A szemhéjainak könnyűnek és nem túl nagynak kéne lenniük, és hacsak nem változtak ólommá, nem kéne ilyen nehéznek lennie nyitva tartani őket. Szipogva egyet, az arcát Niall vállába nyomta és vett egy mély levegőt. 

"Most épp engem szagolsz?" kérdezte  Niall, hangja szórakozott, és Harry tetszésének túl józan volt. Mindenki legyen részeg, jókedvű és céltalan. Ezt a napot el kell felejtenie.

"Olyan szaga van, mint az otthonnak," motyogta Harry és Zayn belenevetett a hajába.

Niall Harry kezénél fogva közelebb húzta magához a fiút. "Fura vagy."

"De szeretsz."

"Csodával határos módon, de igen." válaszolt Niall.

Harry épp vissza akart térni szentimentálisba, és órákon át mesélni Niallnek és Zaynnek arról, hogy mennyire szereti őket, és hogy mennyire hálás nekik, hogy az életében vannak –  talán mégis egy kicsit részeg volt – mikor a telefonja elkezdett remegni a combjánál. Egy elégedetlen hanggal úgy döntött, hogy nem fogja figyelembe venni. Ha Nick volt az, A TERV részleteivel, nagy betűkkel meg minden, Harry inkább eszi meg a lábát, mint hogy ezzel a problémával foglalkozzon most. Inkább eszi meg a saját lábát egy kanállal.

Három csörgés után, és Harry érdektelen hozzáállásával, Zayn benyúlt Harry zsebébe a telefonért. Megnyomta a felvevőgombot és beleszólt "Ez Harry telefonja, Zayn Malik beszél. Mizu?"

Elég közel ültek egymáshoz ahhoz, hogy Harry hallja Louis hangját. Hirtelen felülve, Harry kikapta a telefont Zayn kezéből. "Szia. Louis? Hali."

"Harold," reagált Louis a változásra "Rávenni a nem-pasidat arra, hogy válaszoljon a telefonra, komolyan? Gondolom ez az elbűvölő királyi életmód, amiről a papírok is annyit írnak.”

Most komolyan csipkelődik? Hát úgy hangzott, főleg hogy Louis hangja tele volt azzal a vidám szikrával. Harry megpróbálta összeszedni szétcsúszott gondolatait, hogy egy értelmes választ kinyögjön. „Bocsánat. Le kellett mosnom a kaviárt egy kis pezsgővel. Tudod, egy magára valamit adó, nem beszél teli szájjal.”

„A körülmények tekintetében, erős késztetést érzek rá, hogy szójátékot csináljak a teli szádból.” Amint a szavak elhagyták a száját, Louis úgy tűnt meg is bánta őket, hangja visszaváltott simává és szakszerűvé. „Ne törődj vele. Van indoka is a hívásomnak.”

És ettől a mondattól Harry gyomra a felére zsugorodott.

„Oka?”kérdezett vissza óvatosan „Milyen oka? Találtatok valamit?”

Mellette, Zayn és Niall megmerevedtek, majd közelebb csúsztak mellé.

„Talán.” válaszolt Louis „Ki van most veled?”

Hát,” Harry megköszörülte a torkát majd próbált fókuszálni és összeszedni magát a beszédre, de a torkában lévő szorító érzéstől csak nehezen ment. „Zayn és Niall. De ők nem – „

„Úgy értettem testőr,” szakította félbe Louis és ó.

Ó.

„Johnson, Louis mi ez –„

Megint, Louis nem hagyta, hogy befejezze. „Gondoltam. Ide tudnál jönni az irodánkba? A fickót is hozd magaddal, kérlek. És a barátaidat, ha szeretnéd, ezt rád hagyom.”

Harry úgy érezte a mellkasa összeszorul, mintha valaki eltávolított volna mindent belőle és csak a tátongó űrt hagyta volna hátra. „Oké,” suttogta a telefonba és még a saját fülének is idegen volt a hangja.

Mikor a hívásnak vége lett, a telefont tartó keze leesett az ölébe és Niall kitárt karjaiba dőlt, majd érezte, hogy Zayn is átöleli hátulról. Levegő. Levegőt kell vennie. És aztán össze kell szednie magát és normálisan kell viselkednie a Corden irodájáig tartó úton, annyira normálisan, hogy Johnson ne sejtsen meg semmit.

Johnson. Ó Jézus. Ez ennyire egyértelmű, ugye? Az, hogy Louis konkrétan a testőrről érdeklődött, aki Harryvel volt, aztán pedig azt mondta ’a fickót is hozd’ miután meghallotta, hogy Johnson van vele….  Ez ennyire egyértelmű. Vagy nem?

Lehetséges lenne?

Miért? Miért?

De amúgy is számít ez most? Változik valami attól, hogy miért tette?

Vagy Harry csak hirtelen következtetésekbe ugrana?

„Szerintem…” nyelt egy nagyot Harry, majd elölről kezdte „Szerintem találtak valamit. Talán. Kérlek ne hagyjátok, hogy egyedül csináljam ezt végig.”

„Soha,” válaszolt rögtön Niall, Zayn pedig csak bólintott egyet a hajába.

Helyzetjelentés...

Nagyon sajnálom, hogy elhanyagoltam a blogot az elmúlt majdnem egy hónapban. Tényleg sajnálom. Tönkre ment a laptopom és nem tudtam mivel felmenni bloggerbe és ráadásul a fordítások is az előző gépen vesztek. De a jó hír, hogy kaptam egy új számítógépet és már el is kezdtem írni a következő részt. Várhatóan még hétvégén fenn lesz. Röviden tehát annyi, hogy lehet hogy egy ideig eltűntem, de megszabadulni nem tudtok tőlem ilyen könnyen! :D
Yume

4. rész

Üdvözlet mindenkinek!
Elnézést kérek, pénteken szerettem vlna új rész hozni, de a sulinkban vietnami nap volt és este hétig a suliban voltam. Tegnap meg sajna családosdi volt, ezért nem sokat tudtam gépezni.
Én személy szerint most úgy érzem, ez a részt nem sikerült olyan jól fordítanom, de majd ti eldöntitek. Apropó, már lehet anonimben is kommentelni!
Jó olvasást!
Yume ^^

Harry épp elhelyezkedett Zayn egyik – egy kisebb sziget méretű – kanapéjába, mikor elkezdett csörögni a telefonja. Mivel egyik kezében egy sört tartott, a szabad kezét használta, hogy kihalássza a telefonját nadrágjából, és meglepődve látta, hogy Louis neve villog a kijelzőn.

Nem lehetett több mint tíz perce, amikor lerakták a telefont. Liam ennyi idő alatt biztosan nem találhatott semmit sem. Oh istenek, vagy találtak volna valamit? Lehetséges lenne, hogy ez a rémálom azelőtt véget ér, mielőtt igazán elkezdődhetett volna?

Az üveg sört a combjai közé rakva, Harry felvette a telefont, közben gondolkodva egy normális kezdésen, valamin, ami nem mutatná túl kétségbeesettnek. „Máris hiányzom?”

Ó, remek. Most átment a kétségbeesett egy másik értelmébe.

Ha van olyan ember, aki képes a csendet túl hangossá tenni, akkor az a személy Louis Tomlinson volt. Harry összerándult. Persze, Louis eléggé egy ítélkező rohadékként viselkedett a megbeszélés egy részén, szóval nem panaszkodhat túl sokat, ha Harry az elfogadható viselkedés határán billeg, de – ah. Két rossz, soha nem fog egy jót adni.

„Bocsánat.” motyogta Harry, mikor eltelt öt másodperc és Louis még mindig nem ejtett ki egy szót sem. Zayn egy kíváncsi pillantást vetett Harryre, majd lehuppant mellé a kanapéra, lábával megbökve őt.

„Én úgy gondolom,” Louis hangja száraz volt, mint a Sahara. „hogy még mindig ismeretségünk olyan szintjén állunk, ahol eltölthetek tíz percet anélkül, hogy beszélnék veled. Hozzátenném, hogy egy erős, független nő vagyok és lehet, hogy rendelkezel a Szőke Herceg göndör fürtjeivel, de még nem láttalak fehér lovon vágtatni. Ez nem az a mese.”

„Van egy fehér kancám,” mondta Harry és komolyan, abba kéne hagynia és visszaterelnie a beszélgetést a normális medrébe. Nem tudta mi van Louisban, ami arra készteti, hogy így reagáljon. „Annak számítania kell, ugye? Másképp ez eléggé szexista lenne.”

Harry meglepetésére, Louis hallatott egy gyors, dallamos nevetést. „Oké, Kisherceg. Biztos vagyok benne, hogy remek lovas vagy. Eszembe se jutott megkérdőjelezni a … uh, a te…” egy pici szünet „ lovagló képességeidet.”

Louis most – komolyan? Tényleg átmentek volna a célozgatásokba? Basszus, hogy kéne erre kitalálnia egy jó választ, mikor az agya üresre törlődött, az alhasába pedig hő áradt a gondolatra, ahogy Louis csípőjén ül, magát a férfi fölött tartva és –– nem. Nem. Harrynek le kellett állnia. Nagy az esélye annak, hogy e sorok mögé többet képzel, mint ami valóban ott van.

Valószínűleg túl sokáig maradt csöndben, mert Louis újra beszélni kezdett, hangja élénkebb, mint előtte. „A lógyűjteményedtől eltekintve, a hívásomnak célja is volt. Meg tudnád adni azoknak az embereknek a listáját, akik tudnak rólad, hogy meleg vagy?”

A mód, ahogy Louis kimondta a szavakat, mintha semmit se jelentenének – meleg vagy; a fű zöld; nézd, ez egy esős nap Londonban, ez ám a meglepi – furcsa érzéssel töltötte meg Harry mellkasát. Louis szájából ez olyan könnyűnek, olyan megváltoztathatatlannak tűnt, pedig voltak éjszakák mikor Harry úgy aludt el, hogy azt kívánta normálisan fog felébredni, találkozik egy szép lánnyal, szerelembe esnek és összeházasodnak egy puccos ceremóniával a Westminster Apátságban, leélve az életüket egy nagy elvárásnak megadva magukat.

Nincs ekkora szerencséje, persze. És míg a pubertás alatt nehéz volt, mostmár nagyjából elfogadta azt, amin nem tud változtatni. De hallani, egy majdnem-idegent kimondani ezt ilyen nyugodtan, új volt. Nem igazán rossz fajta új, csak… új.

„Természetesen.” Harry vett egy nagy lélegzetet, hogy ellenhangsúlyozza a szorítást a mellkasában. „Nem sok ember tudja, szóval rövid lista lesz. Kérek öt percet és elküldöm üzenetben.”

„Köszi, az sokat segítene.”

„Oké.” Harry hezitált, gondolkodva erősen egy indokon, de semmit se talált, amiért Louist még a vonalban tarthatná. Louisnak amúgy is dolga van és Zayn egy szórakozott mosollyal tanulmányozta Harryt, csupasz lábujjait Harry combjainak nyomva.

„Akkor hívlak, ha vannak új hírek.” mondta Louis.

„Igen, kérlek. Én pedig küldöm azt a listát.” Harry megszorította Zayn bokáját, majd előrehajolt a söréért, az üveg hideg volt tenyerében. „Bármikor hívhatsz, oké? Ha találtok bármit kérlek, add tudtomra rögtön.”

„Nagyon sokszor mondod, hogy ’kérlek’” jegyezte meg Louis, hangjában egy szikrányi szórakozás. Nehéz volt eldönteni, hogy ez egy beszólás volt, vagy csak egy észrevétel, szóval Harry semleges hangnemben válaszolt.

„Nem a dzsungelben nevelkedtem.”

„Hogyha így lett volna, kértem volna képeket. Később beszélünk Kisherceg.” Megint, Louis nevetett egyet halkan és Harry nem tudta eldönteni, hogy rajta vagy vele szórakozik.

„Igen. Később.” Eltelt még egy pillanat, majd a vonal megszakadt, Harry leengedte a kezében tartott telefont, majd csak bámult rá. Kisherceg. Louis olyan… furcsa volt. Igen, furcsa. Egy idegesítő keveréke a szemtelennek és a visszafogottnak, szakszerűnek, elutasítónak és a megközelíthetőnek; egyszerűen túl sok jelző egy emberre, akivel Harry csak most találkozott.

„Ha egy srác Kishercegnek hív…” Harry egy oldalsó pillantást vetett Zaynre, majd kortyolt egyet a söréből, mielőtt folytatta volna. „Akkor flörtöl velem? Vagy te sértésnek vennéd? Mint mondjuk, a történelmi jelentése utálatos, de szerintem… Nem hinném, hogy úgy szánja. Inkább, mint egy kifejezés arra, hogy fiatal herceg, vagy hasonló?”

„Attól függ.”  Zayn megbökte Harry combját még egyszer, majd a hideg lábujjait Harry térdhajlatába dugta.  „Lehet, hogy csak szórakozik, lehet hogy flörtöl és lehet, hogy bántásnak szánja. Mármint, Niall meg én is folyton így hívunk, mikor olyan flancosan viselkedsz körülöttünk.”

„De ti már régóta ismertek engem.”

„És mióta ismered ezt az alakot?”

„Ma reggel találkoztam vele. James Corden csapatának egy tagja.”  Harry a körmét az üvegen lévő címke alá csúsztatta, majd elkezdte lehúzni az egyik sarkot, miközben folytatta. „Nem kezdtük túl jól a dolgokat, mert nem igazán támogatja a… az előnyökbe való születést, így mondta. De szerintem most fegyverszünetet tartunk. Egész barátságos a viszonyunk.”

„Hát elég barátságosnak hangzott, abból amennyit én hallottam.” Zayn húzott egy nagyot a saját italából, majd mélyebben a párnák közé süppedt, a vacak, festékfoltos pólója felcsúszva a hasáig. De még így is, sokkal inkább hasonlított egy mesebeli hercegre az éles arccsontjaival és gyönyörű arcával, mint Harry a legjobb napjain.

„Meleg?” szakította félbe gondolatmenetét Zayn kérdése.

„Igen. Nyíltan és büszkén.” Harrynek megrázkódott a válla, majd félrenézett, egyenesen a hatalmas tv-re, amit bekapcsolva hagytak. „Azt hiszi gyáva vagyok, mert titkolózom.”

„Nem vagy gyáva.” mondta Zayn, hirtelen elég komolyan. „Ne hagyd, hogy bárki is ezt mondja, H. Ez nem így van. Ez számodra nehezebb, mint a többinek.” Szemöldökeit összeráncolta, majd megfogta Harry könyökét. „Az nem ugyanaz. Mint például, nekem se olyan durva tudod? Az első fotózásomról a Lagerfeldnél is csak úgy sütött le a homoszexuális túlfűtöttség és ha nyilvánosan bejelenteném, hogy biszex vagyok, senkit nem érdekelne azután, hogy az első izgalom leülepszik.”

„Gondoltál már rá?” kérdezte Harry.

„Majd valamikor. Nem sietek. Nem mintha nem lennének már most is pletykák.” Zayn megállt egy pillanatra, mielőtt folytatta volna, ezúttal sokkal halkabban és kedvesebben. „Számodra, ez teljesen más lenne. Folyton újra felhoznák, újra és újra. Nagyon kemény lenne, ha a médiát még jobban érdekelné az életed.”

„Igen. Ez részben igaz is.” Harry kifújta a levegőt egy nagy sóhaj kíséretében, majd kicsit eldőlt, elfogadva Zayn gyengéd támogatását.

Most, hogy így Harry belegondolt, még nem is igazán beszéltek erről a témáról, semmilyen szinten. Niall és Zayn mindig úgy tűnt értik, anélkül is, hogy kipréselték volna Harryből a magyarázatot. A beszélgetés legközelebb is csak akkor került, mikor először az ágyban végezték, és Harry rettentően kínosnak érezte mikor azt mondta, „Tudod én nem… Nem akarok senkivel randizni. Mármint sráccal. A barátságunk csúcs és nem akarom, hogy a dolgok megbonyolódjanak, csak mert… ez így jó, rendben?”

Zayn hátradobta a fejét és nevetett a cigije körül, egy könnyed kézmozdulattal átkarolva Harry meztelen derekán. „Ne aggódj, drága. Ez mókás volt, de nem vágyom rá, hogy a hercegnőd legyek. Egy kicsit még fiatalok vagyunk ahhoz, hogy elkötelezzük magunkat, nem? Elsőnek barátok, a többi meg egy élvezetes bónusz.”

És ennyi volt. Zayn szeretők tucatjain ment végig, Harryvel visszatérően is, és Harry végigment Zaynen. Ez működött számukra.

„Nagyon szeretlek,” mondta Harry, semmi apropó nélkül és Zayn belenevetett a fürtjei közé.

„Én is Göndör. Te vagy a kedvenc királyi sarjom.”

„Ne engedd, hogy Gemma meghallja ezt.” tanácsolta Harry. Kortyolt még egyet a söréből, az ital hűsítő és keserű a nyelvén, majd jobban befúrta magát Zayn oldalába. „Tudod, az egész… média-megőrülés nem az egyetlen ok, ugye?”

Zayn válasza félbe lett szakítva az ajtócsengő megszólalásával. „Szavad ne felejts” mondta, majd kimentette magát Harry súlya alól. Harry elégedetlen hangja és ragaszkodó kezei egy orrpöcköléssel lettek jutalmazva, így Zayn kijutott a szobából, hogy ajtót nyisson Niallnek, vagy a pizzafutárnak.

Harry ezt az időt kihasználta, hogy elküldje a listát Louisnak. Mikor már elküldte, a lépcső felől különböző hangok egyvelege szűrődött fel – úgy tűnt az étel egyszerre érkezett meg, mint Niall és most Johnsont veszik rá, hogy felhagyjon a testőri kötelezettségeivel. Remélhetőleg Zayn be tudja csempészni a szegény futársrácot.

Telefonját visszarakva a zsebébe, Harry lerakta a sörét a földre, majd felkelt a kanapéról, hogy elővegyen pár tányért és evőeszközöket. Viszont a folyosón Niallbe futott, aki rögtön magához rántotta egy ölelésre. Úgy, hogy a feje Niall hónaljába volt nyomva, erősen küzdött, hogy kiszabadítsa magát, és kezeivel csapkodva erősen magyarázott dezodorhasználatról és rendszeres tisztálkodásról.

„Szeretlek, te hülyegyerek” mondta Niall, majd elengedte.

Harry hátralépett és kinyújtotta a nyelvét, és érezte, ahogy a szája felkunkorodik egy mosolyba, ami valószínűleg a legőszintébb volt, mióta olyan durván felkeltették korán reggel. Basszus úgy érezte, lefutott egy maratont, azóta, végtagok nehezek és a koponyájának belseje kibélelve pamuttal.

Pizzával, sörrel és fél tucat süteménnyel, amiket Niall hozott mondván „az esemény emlékére”, kidőltek a kanapén, Harry kényelmesen összenyomódva Niall és Zayn között, attól függetlenül, hogy egy futballpályányi helyük lett volna még. Zayn átkapcsolta a tv-t és megállt a The Simpsons, egy régi részénél, közben semmiségekről beszéltek egy ideig: Anglia és Írország esélyeiről a Világ Bajnokságban, és hogy melyik meccsekre menjenek majd el; hogy belefér az időbeosztásukba egy hét Brazíliában, vagy sem; hogy Írország-e, vagy nem, a legjobb ország a világon; hogy az egyháznak miben kéne lenyugodnia és miért; a pizza tragédiájáról, hogy egy nap után a hűtőben sosincs ugyanolyan jó íze. Igaz, Harry tisztában volt vele, hogy Zayn és Niall csak fel akarják dobni, és ezért felettébb hálás volt.

Az ő barátai voltak a leges legeslegjobbak.

Mikor ezt hangosan is elmondta, valószínűleg hangja szokottnál is mélyebb volt, Zayn csak megborzolta a haját. „Bármikor haver. Mostmár szeretnél azokról az okokról beszélni?”

„Okok?” Niall megmozdult, hogy Harry combjára rakja a lábát, ezzel közelebb tolva Harryhez a tányérját. Valószínűleg Niall így fejezte ki a szeretetét. Kisegítette magát egy szelettel Niall tányérjáról, majd harapott egyet, óvatosan rágva, miközben a tv fele nézett. Ötlete se volt róla, miről beszélt Homer és Marge Simpson.

„Okok, hogy miért titkolja még, hogy meleg.” Válaszolt Zayn Harry helyett is.

„Ó, erről beszélünk? Csúcs.” Niall a mutatóujját végighúzta a maradék sajton, ami a tányérjába ragadt, meglökve Harryt. Mikor Harry, felé nézett, Niall épp tisztára nyalta az ujját miközben várakozó tekintettel nézte a férfit. Harry akarata ellenére elkezdett vigyorogni.

„Ugye rájöttél, ha szemkontaktust tartasz, miközben az ujjaidat szopogatod, az szexuális felhívásként jön le?”

A szemöldökeit emelgetve Niall kivette a szájából az ujjait egy hangos cuppanással. Zayn felhorkantott és eltelt egy másodperc, míg Harry észrevette, hogy a mosolya csak szélesebb lett, majd átment egy kisebb nevetésbe. Nem volt annyira vicces, tényleg nem, és jókedve akár hisztérikusnak is tűnhetett, de sokkal könnyebbnek érezte magát.

„Okok,” mondta halkan „Igen. Mert Zayn azt hiszi, hogy csak a média megszállottsága tart vissza, de nem csak ez.” Arcán megjelent egy grimasz, a félig elfogyasztott pizzáját visszarakta Niall tányérjára, az éhsége teljesen elmúlt. „Nem tudom elhinni, hogy erről még sose beszéltünk.”

Niall megvonta a vállát. „Gondoltam majd beszélsz róla, ha készen vagy rá.”

„Pontosan.” Zayn egy kézzel körbefonta Harry vállát, majd közelebb húzta a férfit magához, az ujjaival a csuklóját cirógatva. „De mostmár kész vagy, szóval ki vele.”

Harry fejét Zayn vállának döntötte, Niall lábai nehezek voltak combján. Homer valami shuffle táncot adott épp elő és Harry gyomra összehúzódott, izgatott vibrálást érzett bőre alatt. Szokásává vált, hogy nem gondolkodott sokat az egész ügyön. Sőt sikerült ezeket a dolgokat elzárnia az agyának egy nem fontos zugába – egészen a mai reggelig, mikor a lelepleződés fenyegetése brutálisan zavarta meg életét.

„Ha bejelentem,” a hangja a szokottnál sokkal mélyebb volt, még a saját fülének is durva „az befolyásolhatja a kapcsolatunkat más országokkal. Például Uganda és India. Vagy a munkánk az emberi jogokról? Mi lesz, ha anya és Gemma megítélése változik miattam? Mert – tiltakozások lehetnek még akár itt is.” Tüdeje feszített, emlékeztette magát, hogy lélegezzen „Mint, a konzervatívabb részei az angol egyháznak, akik ellenezték, hogy a papok megáldják a meleg házasságokat. Mi van, ha az emberek ezt kihasználják, hogy megkérdőjelezzenek? A monarchiát, minket? Nem akarok én lenni a család feketebáránya. Aki az egészet lehúzza.”

„A rohadt életbe” motyogta Niall. Felemelte kezét és Harry pólójára rakta, az ujjainak melege átszűrődött az anyagon.

„Harry,” Zayn ölelése szorosabbá vált. „Megkérdezted valaha erről anyukádat, vagy Gemmát? Nem mintha sokat találkoznék velük, de szerintem nem akarnának visszatartani.”

„Biztos nem tennének ilyet. Idegesítően nagyon szeretnek téged és biztos támogatnak, bármi legyen is.” Niall hangja magabiztos volt és Zaynnel ellentétben, ő nagyon is jól ismerte Annet és Gemmát – leginkább arról a borzasztó hat hónapról, amikor Gemmával járt, és Harry feledékenynek tetette magát; voltak dolgok, amikről nem akart tudni a testvére és a legjobb haverja között.

„Nem akarok a gyenge ága lenni a családnak.” Jobban hozzábújva Zaynhez, Harry vett egy mély levegőt, majd mégegyet. Egy szánalmas hanggal, Harry csak bámulta a sörét, amit nem tudott elérni, hacsak nem kel fel a kényelmes helyéről Niall és Zayn mellől. Megcsípve a hasát, Niall előredőlt és odaadta neki.

Egy nap, mikor a legkevésbé számítanak rá, Harry lovaggá fogja ütni Zaynt és egy kastéllyal, vagy hasonlóval fogja megajándékozni Niallt. Abszolút meg fogja tenni. Azért elég sok pozitívuma van annak, hogy herceg és a legtöbbször Harry tudja, hogy szerencsés.

Csak… Nem most. De holnap. Holnap már jól lesz.

3. rész

Hejhóóóóóóóóóó!
Oké, hétfő van, agyhalott vagyok és hullafáradt. Föcit kéne tanulnom holnapra, helyette kifestettem a körmömet. Most gyönyörű sötétkékben pompáznak! ^^
Szóval, a lényegre térve, ez az utolsó rész az eredeti első fejezetből, emiatt kicsit rövidebb, mint az előzőek. Viszont kezdenek bejönni a képbe más szereplők is... :33
Nem is mondok nagyon mást, #hopeyoulikeit !
Yume ^^

Niall a második csöngésre felvette. Ez valószínűleg új rekord és Harry ezt egy jelnek vette, hogy Zayn tájékoztatta Niallt a reggeli kellemetlen hírekről. Harry sejtése beigazolódott, mikor Niall megszólalt. „Mizu, pornósztár?”

„Nagyon vicces,” válaszolt Harry „Egy igazi komikus. És te vagy az, aki egy Victoria’s Secret modellel jár, szóval megtiszteltnek érzem magam.”

Elméjébe belobbant a kép, mikor Louis azt mondta neki, ne bízzon meg senkiben. De ez Niall volt.

Niall volt az első és legjobb barátja, akivel az Etonban ismerkedett meg, és mikor összetört a felismeréstől, hogy lehet, hogy a fiúkat részesíti előnyben, Niall órákon át ölelte, majd leitatta és ágyba dugta. „Az tetszik neked, aki.” mondta akkor. Ez a mondat ment a fejében, míg el nem aludt, álmait is végigkísérve. Másnap a feje vendégül látott egy menetelő zenekart, de mellkasa kissé könnyebb volt.

Számtalan lehetősége lett volna Niallnak, hogy hátbatámadja Harryt, már ennél sokkal, sokkal korábban, de egyetlen egyet se használt ki.

 Ugyanez igaz volt Zaynre is, aki a főiskola első hete óta része az életének, mikor esőtől ázottan bebotladozott – szó szerint – a kávézóba, ahol Zayn dolgozott. Zayn azóta tudta a titkát, mióta egyszer kikötöttek Zayn szobájában csókolózva, csak hogy kipróbálják, milyen fiúval smárolni, csak barátok között. Azután már nem tudott úgy tenni mintha hetero lenne. Ezen kívül jó volt egy kis tapasztalatszerzésre is, így ha valaha élőben kerül ilyen helyzetbe, nem fogja teljesen leégetni magát.

Szóval. Niall és Zayn a gyanú fölött álltak. Harry belenyugodott, hogy a többi embert olyan vigyázással kezelje, amire Louis intette, igen, oké, de Niall és Zayn olyan megbízhatóak voltak, mint az édesanyja és a nővére. Harry nem fogja engedni, hogy egy jelentéktelen bűnöző közéjük álljon.

Ez nem volt kérdés.

Csak hümmögött válaszul, bármit is mondott Niall, majd megnyomta a gombot, ami felhúzta a választófalat az első és hátsóülések közt. Mikor figyelmét újra a telefonra összpontosította, Niall épp fecsegett valamit „A kibaszott bátorsága néhány embernek, hogy van képük belepofátlankodni mások magánéletébe, és hogy még akkor se értenék, mit jelent a privát kifejezés, ha beleharapna a seggükbe, és ráadásul ez már a XXI. század, igazán nem kéne rejtegetned azt, hogy meleg vagy, meg akarok ütni valamit.” Niall szóáradata Harry számára annyira nyugtató volt, rájött, most először nyugodott le teljesen, mióta reggel Nick megmutatta azt a képet. A képet, aminek még léteznie sem kéne.

„Hé, Niall?” kérdezte végül Harry, fejét a támlának döntve. „Mikor James Cordennel dolgoztál, mi volt a benyomásod róla és a társairól?”

Niall hallatott egy elégedetlen hangot. „Nem én dolgoztam velük, hanem a szüleim. Szerintem semmi rossz nincs Babsban, amit kezelni kéne, csak hogy tisztázzuk.”

„Tudom” annak ellenére, hogy minden idege feszült, Harry halványan elmosolyodott. Niall olyan csodálatos volt ilyenkor. „De a csapattal találkoztál párszor, nem? Mit gondolsz?”

„Jók.” mondta Niall „Lehet, hogy nem annak látszanak, mert a legtöbben nagyon fiatalok. Mint Perrie, Liam és Louis ők a húszas éveikben lehetnek? Vagy inkább ilyen huszonhat-huszonhét ? Valami ilyesmi. De nagyon jók és tudják mit csinálnak. Jófejek. Louisval és Liammel még el is mentünk párszor inni, megegyeztünk, hogy tartjuk a kapcsolatot, csak valahogy elfelejtődött.” megállt egy kis időre, mintha fontolná, hogy mit mondjon. Mikor újra beszélni kezdett, volt egy szórakozott él a hangjában ”Louis nem okoz gondot? Nem igazán bírja az előkelőséget, ezt eléggé egyértelművé tette a szüleim tiszteletről szóló monológja után. Te meg, mint felvágós herceg – „

„Nem szoktam felvágni.” jegyezte meg Harry.

Niall folytatta, mintha meg se hallotta volna. „ – biztos nagyon bököd a csőrét.”

Harry kierőltetett magából egy kuncogást. „ Hát tényleg.”

„Sejtettem.” A mosoly Niall hangjában csak nőtt. „De ettől függetlenül nem rossz arc, ha túljuttok ezen a problémán.”

„Tudtad, hogy meleg?” kérdezte Harry, aztán meg is bánta, mikor Niall elkezdett vihogni.

„Nem tudtam. Nem mintha érdekelne, de mindig szeretted, mikor az embereknek nagy a szája, ugye?”

Harry vett egy mély levegőt, elméjében megjelent egy kép Louis napbarnította bőréről és duzzadt ajkairól. De nem ezért telefonált, egyértelműen nem ezért akart beszélni Niallel.

„Ez jelenleg nem lényeges.” mondta Harry „Tudod, hogy vannak nagyobb problémáim is. Csak érdekelt mi a véleményed róluk, az egész csapatról, mivel eléggé… szükségesek? És mert Louis mondott nekem valamit – majd elmesélem, ha találkozunk. Te is Zaynnél leszel, ugye? Bár nem ígérem, hogy jó társaság leszek.”

Most az egyszer Niall nem tett megjegyzést Harry zagyválására, csak túllépett rajta. „Majd megtömünk pizzával és sörrel,” ígérte „És igen ott leszek, csak előbb hazadobom Babst. Zayn aggódik, hogy tudtunk ennyire összenőni. Tiszta édi.”

Figyelembe véve, hogy csak tegnap váltak el két hét közös nyaralás után, van benne valami, amit Zayn mond. De ő ajánlotta fel, hogy ha vége a megbeszéléseknek, akkor menjen át hozzá, szóval nem lehet egy szava se.

„Köszi Niall,” sóhajtott Harry „Akkor később találkozunk.”

„Hé,” mondta gyorsan Niall, mielőtt Harry megszakíthatta volna a vonalat „Megvan Louis száma, ha érdekel. Persze teljesen… krízis-kapcsolatos okokból.”

Ó. Végül is Harry fel akarta hívni Jamest, hogy megbeszélje a mini-nyomozás részleteit de… felhívni Louist egyszerűbb lenne. Kevesebb szükséges magyarázkodás.

Egész kényelmes lenne.

„Elküldöd üzenetben?” kérdezte Harry.

„Bármikor.” válaszolt Niall és Harry úgy döntött, ignorálja a másik hangjában lévő szórakozottságot.

                                                                                                                                                                                    

Louis telefonja megcsörrent, az egyetlen cigiszünet alatt, amit megengedett magának munkaidőben. Mocskos kis hobbi, cigizés. Liam sokáig próbálta leszoktatni róla, de Louis arra jutott, csinált már kockázatosabb dolgokat is életében. Három cigaretta egy nap nem fogja megölni, vagy legalábbis nem a közeli jövőben. Úgyis fiatalon és szépen akar meghalni.

A gyári csengőhang, asszociálva egy ismeretlen számmal, arra késztette Louist, hogy kifújja a füstöt a meleg, délutáni levegőbe és előhalássza a telefonját a zsebéből. A kijelzőn megjelent egy adag ismeretlen kép. Remek. Vagy a telefonközpont, vagy egy utcagyerek kér tanácsot.

Az erkélykorlátnak támaszkodva, Louis felvette a telefont majd semleges hangon beleszólt „Igen?”

„Um… Hello.” mély, lassú hang, enyhén bizonytalan. Egyértelműen nem a telefonközpont. „Louisval beszélek?”

„Igen, én lennék.” kezdett el egy kedvesebb hangnemben beszélni, mosolyogva, ami a vonal túloldalára is áthallatszott és egy kis hamut ütött két faléc közé. „Stan adta meg ezt a számot? Hogy tudok segíteni, drága?”

Egy köhögés, majd semmi. Louis türelmesen várt, közben szívott még egyet a cigijéből. Tudta milyen, mikor az utcán tanult folyamatos elővigyázatosság, amit az élet nevelt belé gyorsan és hatásosan, senkiben sem tud az ember megbízni csak magában, és ez elég nehézzé tette, hogy segítséget kérj, félve a következményektől. „Nem mondod el a neved?” kérdezte Louis, mikor beleunt a csöndbe és semmi mást nem hallott, csak egyenletes légzést. Szándékosan megerősítette az akcentusát. „Vagy beszéljek én egy kicsit, nekem mindegy.”

„Harry vagyok.” mondta a hang, a tiszta zavarodottság leszűrhető volt belőle. „Őőő… Harry Herceg.”

Basszus, basszus, basszus.

Louis eldobta a cigit, majd megtaposta az edzőcipője orrával. Érezte, hogy ég az arca. Basszus. Harry Herceg, Harry Herceg. Remélte, a férfi nem érezte a zavartságát.

„Harry, szia” Louis megerőltette magát, hogy nyugodtnak és normálisnak hangozzon. Összeszedettnek. Szakszerűnek. „Boccs, nem ismertelek föl. A normális emberek először bemutatkoznak, mikor telefonálnak. Nem tanítottak meg erre, a királyi etikett iskoládban?”

Hát, a szakszerű átment szemtelenbe. Rendben. Louis megkönnyebbülésére, Harry csak nevetni kezdett. Louis érezte, hogy a csodás hang lefolyik a gerince mentén és kirázza a hideg. „Elnézést.” mondta Harry „Gondolom megtanították, csak én nem figyeltem. Még nem voltál kellően unott, míg nem vesztegettél el három órát az életedből, azt gyakorolva, hogyan kell teát inni.”

Kellően unott. Régen az Etonban talán Louis is így beszélt volna; mostmár totál unott nem pedig kellően. „Flancos” szólalt meg Louis „Mondjuk igaz, hogy a teaivó hagyományok sajnos kezdenek elhanyagolódni. Tehetnél valamit ellene. Használni a királyi befolyásod, hogy változtass az emberek életein.”

„Hé ez nem, – nem vagyunk teljesen haszontalanok, tudod? Igenis tudunk változásokat hozni bizonyos területeken, még ha nem is olyan feltűnő. Az anyukám is egyértelműen ezt teszi.” Harry enyhén irritáltnak hangzott és most az egyszer Louis tényleg nem akart támadni.

„Csak vicceltem, Kisherceg,”mondta gyorsan. Felemelve a fejét a gyenge napfény irányába, könyökeivel megtámaszkodott a korláton és a telefont arca és válla közé szorította. „Nem vagyok egy monarchia fan, de tisztában vagyok vele, hogy igenis van beleszólásotok a dolgok menetelébe. És hogy a Királynő,” az anyukád, basszus, „Jól használja ezt. Én csak azt nem támogatom, hogy valaki, bárki kedvezményekbe szülessen. Ez olyan, mintha FIFAt játszanál kezdő szinten, míg mindenki más a világbajnokság kategóriában van.”

Ó, rohadt élet, Louis igazán megtanulhatná befogni a száját. Ez mindig egy nagy feladat volt számára, de ma ez egy új szintre emelkedett. De megérdemelt egy kis enyhítést, ahogy random újra közelebbi kontaktusba kell, hogy kerüljön egy sráccal, akibe pár éve szerelmes volt. Egy másik életben.

A másik meg; Harry egyáltalán tudja mi az a FIFA? Szoktak hercegek olyan földi dolgokat csinálni, mint a videójátékozás?

„De különbözik ez attól, mintha pénzes családba születnél?” Harry érces hangja közvetlenül Louis füle mellett, azt a képzetet adta, hogy Harry itt van Louis mellett és épp a fülébe duruzsol valamit. „Vagy egy akadémiai háztartásba? Vagy fizikai erőnléttel, vagy jó külsővel? Mert értem mit mondasz, és egyetértek, hogy fontos az egyenlő lehetőségeket biztosítani, mindenkinek megadni a lehetőséget a tanulásra, megbizonyosodni, hogy ugyanaz a tett azonos fizetséggel jár és hasonlók. De hacsak nem akarsz minden különbséget lerombolni a születéskor…”

Louis nem várt egy komoly választ Harrytől, és kapni egyet, párosítva az őszinte légkörrel – egyszerűen letaglózó volt. „Értem mire gondolsz,” vallotta be „De ez nem azt jelenti, hogy kedvelnem kell.”

Harry csöndben volt, míg Louis vett egy mély levegőt, majd elkezdett többé-kévésbé kuncogni. „Nos. Azt mondják, aki húszéves korában nem forradalmár, annak nincs szíve. Aki hatvan évesen nem konzervatív annak nincs esze.”

„Churchill-t idézgetünk, he?” kérdezte Louis.

„Jól tanítottak téged,” mondta Harry. Ez egy ártatlan megjegyzés volt, ami nem ásott mélyebbre, de elérte, hogy Louis gyomrában az összes izom összeugorjon. Harry nem ismerte fel őt azokból az időkből, mikor közösen rótták az Eton folyosóit – persze hogy nem; Louis két évfolyammal feljebb volt nála, más körökben mozogtak és akkoriban úgy nézett ki, mint egy nyomi – de Louis nem akarta, hogy felkeltse a másik érdeklődését, hogy az többet akarjon megtudni.

„Egy ideig igen” mondta, kicsit durvábban, mint szánta. A Nap felé fordult, aminek fénye elég sápadt volt egy felhőn átszűrődve. „De gondolom nem azért hívtál, hogy politikai nézeteket vitassunk meg. Szóval miben állhatok a segítségedre?”

„Ó, igen. Tényleg.” Harry szinte meglepődöttnek hangzott. „Csak avval kapcsolatban, amit napközben mondtál. Szerinted meg tudnátok tenni? Megkérni Liamet, hátha talál egy nyomot vagy….  hasonlót. Nem tudom ez hogy megy, csak kérlek bizonyosodj meg róla, hogy nem fog az egész egy pánikreakcióba végződni. Örülnék, ha nem végezném az egész világ előtt…” horkantott egyet „gatya nélkül.”

Louis legnagyobb meglepődésére, elkezdett vigyorogni. „Ahogy szeretnéd Harold. Van időnk holnap reggelig, ugye? És nem fogod elmondani senkinek, senkinek, mire készülünk. A mi kis titkunk marad.”

Egy érezhető pillanatnyi hezitálás után Harry sóhajtott. „Nem fogom. És mostmár megvan neked a számom is, szóval, ha kiderítetek valamit…”

„Majd felhívlak.” fejezte be a mondatát. Wow, megvan neki Harry száma. Tiniként a fél karját odaadta volna ezért – jó, nem teljesen, de talán az egyik veséjét. Egy vesével még simán lehet élni, nem? De a ciki tinédzserkori rajongását félretéve… „Honnan van meg egyáltalán a számom? Előbb felhívtad Jamest?”

„Niall Horannal barátok vagyunk.” válaszolta Harry és Louisnak szüksége volt egy percre, hogy elhelyezze a nevet. Megvan – vicces srác, Waterford Márkijának a fia, az utóbbi szerepel Louis minden előítéletekről szóló könyvében. Szóval Harry Niall egy barátja volt, ami egyértelműen egy jó pont, ráadásul még valóban hallgatott is Louisra, hogy meghosszabbította az időkorlátot, hogy Liamnek legyen ideje körbeszaglászni. Nem mintha olyan sok lenne ez a plusz fél nap, de már valami.

„Niall egy jó arc. Üdvözöld majd a nevemben, oké?” Louis ellökte magát a korláttól és elindult befelé, miközben Harryvel búcsúzkodtak, kicsit kínosan motyogva. Jézus, Louis ennél sokkal lazább szokott lenni; elvégre az alkalmazkodóképessége jutatta a munkájához. Utálta mikor ilyen, ilyen magánkívüli, mint egy éretlen tinédzser. Hülye hercegek. Viszont hasznos lehet megjegyezni, attól még hogy Harry azt mondja ’kérem’ és hajlandó hallgatni Louisra még nem jelenti azt, hogy nem egy megrontott kölyök. Bár végül is ez nem is feltétlenül biztos.

Szóval. Munka.

AZ első dolog, amit Louis csinált, mikor beért, az az volt, hogy kihúzta Jamest a megbeszélésről Grimshawval – Nickkel, mindegy – hogy beavassa. Majd berontott Liam irodájába, és elmondta neki, hogy izzítsa be a varázslatát.

Louis rávette magát, hogy visszahívja Harryt, hogy sorolja fel, kik tudnak a szexualitásáról. Hülye. Rohadtul nagyon hülye. Louisnak rögtön rá kellett volna jönnie, és nem megvárnia Liamet, hogy ő mondja ki.

Annyira nem volt fair Harrytől, hogy figyelmeztetés nélkül felhívta, hogy ilyen kedvesen és szinte félénken beszélt. Nem ér. Louis még egész jól elbeszélt Harryvel reggel, de mikor Harryt tévesen egy utcai segítségre szoruló gyereknek azonosította, a dolgok elmentek egy teljesen más irányba. Az egész olyan volt, mint egy sípcsontbarúgás, már a beszélgetés kezdete előtt. Ha a rúgást elszenvedő oldaláról nézzük, egész jó hasonlat.

De nem most. Louis most fel volt készülve és a szerepének megfelelően fog viselkedni, mint egy szakszerű szakember. Mint egy szakszerűen szakszerű szakember, hogy precíz legyen.

Büszkévé fogja Jamest tenni.