3. rész

Hejhóóóóóóóóóó!
Oké, hétfő van, agyhalott vagyok és hullafáradt. Föcit kéne tanulnom holnapra, helyette kifestettem a körmömet. Most gyönyörű sötétkékben pompáznak! ^^
Szóval, a lényegre térve, ez az utolsó rész az eredeti első fejezetből, emiatt kicsit rövidebb, mint az előzőek. Viszont kezdenek bejönni a képbe más szereplők is... :33
Nem is mondok nagyon mást, #hopeyoulikeit !
Yume ^^

Niall a második csöngésre felvette. Ez valószínűleg új rekord és Harry ezt egy jelnek vette, hogy Zayn tájékoztatta Niallt a reggeli kellemetlen hírekről. Harry sejtése beigazolódott, mikor Niall megszólalt. „Mizu, pornósztár?”

„Nagyon vicces,” válaszolt Harry „Egy igazi komikus. És te vagy az, aki egy Victoria’s Secret modellel jár, szóval megtiszteltnek érzem magam.”

Elméjébe belobbant a kép, mikor Louis azt mondta neki, ne bízzon meg senkiben. De ez Niall volt.

Niall volt az első és legjobb barátja, akivel az Etonban ismerkedett meg, és mikor összetört a felismeréstől, hogy lehet, hogy a fiúkat részesíti előnyben, Niall órákon át ölelte, majd leitatta és ágyba dugta. „Az tetszik neked, aki.” mondta akkor. Ez a mondat ment a fejében, míg el nem aludt, álmait is végigkísérve. Másnap a feje vendégül látott egy menetelő zenekart, de mellkasa kissé könnyebb volt.

Számtalan lehetősége lett volna Niallnak, hogy hátbatámadja Harryt, már ennél sokkal, sokkal korábban, de egyetlen egyet se használt ki.

 Ugyanez igaz volt Zaynre is, aki a főiskola első hete óta része az életének, mikor esőtől ázottan bebotladozott – szó szerint – a kávézóba, ahol Zayn dolgozott. Zayn azóta tudta a titkát, mióta egyszer kikötöttek Zayn szobájában csókolózva, csak hogy kipróbálják, milyen fiúval smárolni, csak barátok között. Azután már nem tudott úgy tenni mintha hetero lenne. Ezen kívül jó volt egy kis tapasztalatszerzésre is, így ha valaha élőben kerül ilyen helyzetbe, nem fogja teljesen leégetni magát.

Szóval. Niall és Zayn a gyanú fölött álltak. Harry belenyugodott, hogy a többi embert olyan vigyázással kezelje, amire Louis intette, igen, oké, de Niall és Zayn olyan megbízhatóak voltak, mint az édesanyja és a nővére. Harry nem fogja engedni, hogy egy jelentéktelen bűnöző közéjük álljon.

Ez nem volt kérdés.

Csak hümmögött válaszul, bármit is mondott Niall, majd megnyomta a gombot, ami felhúzta a választófalat az első és hátsóülések közt. Mikor figyelmét újra a telefonra összpontosította, Niall épp fecsegett valamit „A kibaszott bátorsága néhány embernek, hogy van képük belepofátlankodni mások magánéletébe, és hogy még akkor se értenék, mit jelent a privát kifejezés, ha beleharapna a seggükbe, és ráadásul ez már a XXI. század, igazán nem kéne rejtegetned azt, hogy meleg vagy, meg akarok ütni valamit.” Niall szóáradata Harry számára annyira nyugtató volt, rájött, most először nyugodott le teljesen, mióta reggel Nick megmutatta azt a képet. A képet, aminek még léteznie sem kéne.

„Hé, Niall?” kérdezte végül Harry, fejét a támlának döntve. „Mikor James Cordennel dolgoztál, mi volt a benyomásod róla és a társairól?”

Niall hallatott egy elégedetlen hangot. „Nem én dolgoztam velük, hanem a szüleim. Szerintem semmi rossz nincs Babsban, amit kezelni kéne, csak hogy tisztázzuk.”

„Tudom” annak ellenére, hogy minden idege feszült, Harry halványan elmosolyodott. Niall olyan csodálatos volt ilyenkor. „De a csapattal találkoztál párszor, nem? Mit gondolsz?”

„Jók.” mondta Niall „Lehet, hogy nem annak látszanak, mert a legtöbben nagyon fiatalok. Mint Perrie, Liam és Louis ők a húszas éveikben lehetnek? Vagy inkább ilyen huszonhat-huszonhét ? Valami ilyesmi. De nagyon jók és tudják mit csinálnak. Jófejek. Louisval és Liammel még el is mentünk párszor inni, megegyeztünk, hogy tartjuk a kapcsolatot, csak valahogy elfelejtődött.” megállt egy kis időre, mintha fontolná, hogy mit mondjon. Mikor újra beszélni kezdett, volt egy szórakozott él a hangjában ”Louis nem okoz gondot? Nem igazán bírja az előkelőséget, ezt eléggé egyértelművé tette a szüleim tiszteletről szóló monológja után. Te meg, mint felvágós herceg – „

„Nem szoktam felvágni.” jegyezte meg Harry.

Niall folytatta, mintha meg se hallotta volna. „ – biztos nagyon bököd a csőrét.”

Harry kierőltetett magából egy kuncogást. „ Hát tényleg.”

„Sejtettem.” A mosoly Niall hangjában csak nőtt. „De ettől függetlenül nem rossz arc, ha túljuttok ezen a problémán.”

„Tudtad, hogy meleg?” kérdezte Harry, aztán meg is bánta, mikor Niall elkezdett vihogni.

„Nem tudtam. Nem mintha érdekelne, de mindig szeretted, mikor az embereknek nagy a szája, ugye?”

Harry vett egy mély levegőt, elméjében megjelent egy kép Louis napbarnította bőréről és duzzadt ajkairól. De nem ezért telefonált, egyértelműen nem ezért akart beszélni Niallel.

„Ez jelenleg nem lényeges.” mondta Harry „Tudod, hogy vannak nagyobb problémáim is. Csak érdekelt mi a véleményed róluk, az egész csapatról, mivel eléggé… szükségesek? És mert Louis mondott nekem valamit – majd elmesélem, ha találkozunk. Te is Zaynnél leszel, ugye? Bár nem ígérem, hogy jó társaság leszek.”

Most az egyszer Niall nem tett megjegyzést Harry zagyválására, csak túllépett rajta. „Majd megtömünk pizzával és sörrel,” ígérte „És igen ott leszek, csak előbb hazadobom Babst. Zayn aggódik, hogy tudtunk ennyire összenőni. Tiszta édi.”

Figyelembe véve, hogy csak tegnap váltak el két hét közös nyaralás után, van benne valami, amit Zayn mond. De ő ajánlotta fel, hogy ha vége a megbeszéléseknek, akkor menjen át hozzá, szóval nem lehet egy szava se.

„Köszi Niall,” sóhajtott Harry „Akkor később találkozunk.”

„Hé,” mondta gyorsan Niall, mielőtt Harry megszakíthatta volna a vonalat „Megvan Louis száma, ha érdekel. Persze teljesen… krízis-kapcsolatos okokból.”

Ó. Végül is Harry fel akarta hívni Jamest, hogy megbeszélje a mini-nyomozás részleteit de… felhívni Louist egyszerűbb lenne. Kevesebb szükséges magyarázkodás.

Egész kényelmes lenne.

„Elküldöd üzenetben?” kérdezte Harry.

„Bármikor.” válaszolt Niall és Harry úgy döntött, ignorálja a másik hangjában lévő szórakozottságot.

                                                                                                                                                                                    

Louis telefonja megcsörrent, az egyetlen cigiszünet alatt, amit megengedett magának munkaidőben. Mocskos kis hobbi, cigizés. Liam sokáig próbálta leszoktatni róla, de Louis arra jutott, csinált már kockázatosabb dolgokat is életében. Három cigaretta egy nap nem fogja megölni, vagy legalábbis nem a közeli jövőben. Úgyis fiatalon és szépen akar meghalni.

A gyári csengőhang, asszociálva egy ismeretlen számmal, arra késztette Louist, hogy kifújja a füstöt a meleg, délutáni levegőbe és előhalássza a telefonját a zsebéből. A kijelzőn megjelent egy adag ismeretlen kép. Remek. Vagy a telefonközpont, vagy egy utcagyerek kér tanácsot.

Az erkélykorlátnak támaszkodva, Louis felvette a telefont majd semleges hangon beleszólt „Igen?”

„Um… Hello.” mély, lassú hang, enyhén bizonytalan. Egyértelműen nem a telefonközpont. „Louisval beszélek?”

„Igen, én lennék.” kezdett el egy kedvesebb hangnemben beszélni, mosolyogva, ami a vonal túloldalára is áthallatszott és egy kis hamut ütött két faléc közé. „Stan adta meg ezt a számot? Hogy tudok segíteni, drága?”

Egy köhögés, majd semmi. Louis türelmesen várt, közben szívott még egyet a cigijéből. Tudta milyen, mikor az utcán tanult folyamatos elővigyázatosság, amit az élet nevelt belé gyorsan és hatásosan, senkiben sem tud az ember megbízni csak magában, és ez elég nehézzé tette, hogy segítséget kérj, félve a következményektől. „Nem mondod el a neved?” kérdezte Louis, mikor beleunt a csöndbe és semmi mást nem hallott, csak egyenletes légzést. Szándékosan megerősítette az akcentusát. „Vagy beszéljek én egy kicsit, nekem mindegy.”

„Harry vagyok.” mondta a hang, a tiszta zavarodottság leszűrhető volt belőle. „Őőő… Harry Herceg.”

Basszus, basszus, basszus.

Louis eldobta a cigit, majd megtaposta az edzőcipője orrával. Érezte, hogy ég az arca. Basszus. Harry Herceg, Harry Herceg. Remélte, a férfi nem érezte a zavartságát.

„Harry, szia” Louis megerőltette magát, hogy nyugodtnak és normálisnak hangozzon. Összeszedettnek. Szakszerűnek. „Boccs, nem ismertelek föl. A normális emberek először bemutatkoznak, mikor telefonálnak. Nem tanítottak meg erre, a királyi etikett iskoládban?”

Hát, a szakszerű átment szemtelenbe. Rendben. Louis megkönnyebbülésére, Harry csak nevetni kezdett. Louis érezte, hogy a csodás hang lefolyik a gerince mentén és kirázza a hideg. „Elnézést.” mondta Harry „Gondolom megtanították, csak én nem figyeltem. Még nem voltál kellően unott, míg nem vesztegettél el három órát az életedből, azt gyakorolva, hogyan kell teát inni.”

Kellően unott. Régen az Etonban talán Louis is így beszélt volna; mostmár totál unott nem pedig kellően. „Flancos” szólalt meg Louis „Mondjuk igaz, hogy a teaivó hagyományok sajnos kezdenek elhanyagolódni. Tehetnél valamit ellene. Használni a királyi befolyásod, hogy változtass az emberek életein.”

„Hé ez nem, – nem vagyunk teljesen haszontalanok, tudod? Igenis tudunk változásokat hozni bizonyos területeken, még ha nem is olyan feltűnő. Az anyukám is egyértelműen ezt teszi.” Harry enyhén irritáltnak hangzott és most az egyszer Louis tényleg nem akart támadni.

„Csak vicceltem, Kisherceg,”mondta gyorsan. Felemelve a fejét a gyenge napfény irányába, könyökeivel megtámaszkodott a korláton és a telefont arca és válla közé szorította. „Nem vagyok egy monarchia fan, de tisztában vagyok vele, hogy igenis van beleszólásotok a dolgok menetelébe. És hogy a Királynő,” az anyukád, basszus, „Jól használja ezt. Én csak azt nem támogatom, hogy valaki, bárki kedvezményekbe szülessen. Ez olyan, mintha FIFAt játszanál kezdő szinten, míg mindenki más a világbajnokság kategóriában van.”

Ó, rohadt élet, Louis igazán megtanulhatná befogni a száját. Ez mindig egy nagy feladat volt számára, de ma ez egy új szintre emelkedett. De megérdemelt egy kis enyhítést, ahogy random újra közelebbi kontaktusba kell, hogy kerüljön egy sráccal, akibe pár éve szerelmes volt. Egy másik életben.

A másik meg; Harry egyáltalán tudja mi az a FIFA? Szoktak hercegek olyan földi dolgokat csinálni, mint a videójátékozás?

„De különbözik ez attól, mintha pénzes családba születnél?” Harry érces hangja közvetlenül Louis füle mellett, azt a képzetet adta, hogy Harry itt van Louis mellett és épp a fülébe duruzsol valamit. „Vagy egy akadémiai háztartásba? Vagy fizikai erőnléttel, vagy jó külsővel? Mert értem mit mondasz, és egyetértek, hogy fontos az egyenlő lehetőségeket biztosítani, mindenkinek megadni a lehetőséget a tanulásra, megbizonyosodni, hogy ugyanaz a tett azonos fizetséggel jár és hasonlók. De hacsak nem akarsz minden különbséget lerombolni a születéskor…”

Louis nem várt egy komoly választ Harrytől, és kapni egyet, párosítva az őszinte légkörrel – egyszerűen letaglózó volt. „Értem mire gondolsz,” vallotta be „De ez nem azt jelenti, hogy kedvelnem kell.”

Harry csöndben volt, míg Louis vett egy mély levegőt, majd elkezdett többé-kévésbé kuncogni. „Nos. Azt mondják, aki húszéves korában nem forradalmár, annak nincs szíve. Aki hatvan évesen nem konzervatív annak nincs esze.”

„Churchill-t idézgetünk, he?” kérdezte Louis.

„Jól tanítottak téged,” mondta Harry. Ez egy ártatlan megjegyzés volt, ami nem ásott mélyebbre, de elérte, hogy Louis gyomrában az összes izom összeugorjon. Harry nem ismerte fel őt azokból az időkből, mikor közösen rótták az Eton folyosóit – persze hogy nem; Louis két évfolyammal feljebb volt nála, más körökben mozogtak és akkoriban úgy nézett ki, mint egy nyomi – de Louis nem akarta, hogy felkeltse a másik érdeklődését, hogy az többet akarjon megtudni.

„Egy ideig igen” mondta, kicsit durvábban, mint szánta. A Nap felé fordult, aminek fénye elég sápadt volt egy felhőn átszűrődve. „De gondolom nem azért hívtál, hogy politikai nézeteket vitassunk meg. Szóval miben állhatok a segítségedre?”

„Ó, igen. Tényleg.” Harry szinte meglepődöttnek hangzott. „Csak avval kapcsolatban, amit napközben mondtál. Szerinted meg tudnátok tenni? Megkérni Liamet, hátha talál egy nyomot vagy….  hasonlót. Nem tudom ez hogy megy, csak kérlek bizonyosodj meg róla, hogy nem fog az egész egy pánikreakcióba végződni. Örülnék, ha nem végezném az egész világ előtt…” horkantott egyet „gatya nélkül.”

Louis legnagyobb meglepődésére, elkezdett vigyorogni. „Ahogy szeretnéd Harold. Van időnk holnap reggelig, ugye? És nem fogod elmondani senkinek, senkinek, mire készülünk. A mi kis titkunk marad.”

Egy érezhető pillanatnyi hezitálás után Harry sóhajtott. „Nem fogom. És mostmár megvan neked a számom is, szóval, ha kiderítetek valamit…”

„Majd felhívlak.” fejezte be a mondatát. Wow, megvan neki Harry száma. Tiniként a fél karját odaadta volna ezért – jó, nem teljesen, de talán az egyik veséjét. Egy vesével még simán lehet élni, nem? De a ciki tinédzserkori rajongását félretéve… „Honnan van meg egyáltalán a számom? Előbb felhívtad Jamest?”

„Niall Horannal barátok vagyunk.” válaszolta Harry és Louisnak szüksége volt egy percre, hogy elhelyezze a nevet. Megvan – vicces srác, Waterford Márkijának a fia, az utóbbi szerepel Louis minden előítéletekről szóló könyvében. Szóval Harry Niall egy barátja volt, ami egyértelműen egy jó pont, ráadásul még valóban hallgatott is Louisra, hogy meghosszabbította az időkorlátot, hogy Liamnek legyen ideje körbeszaglászni. Nem mintha olyan sok lenne ez a plusz fél nap, de már valami.

„Niall egy jó arc. Üdvözöld majd a nevemben, oké?” Louis ellökte magát a korláttól és elindult befelé, miközben Harryvel búcsúzkodtak, kicsit kínosan motyogva. Jézus, Louis ennél sokkal lazább szokott lenni; elvégre az alkalmazkodóképessége jutatta a munkájához. Utálta mikor ilyen, ilyen magánkívüli, mint egy éretlen tinédzser. Hülye hercegek. Viszont hasznos lehet megjegyezni, attól még hogy Harry azt mondja ’kérem’ és hajlandó hallgatni Louisra még nem jelenti azt, hogy nem egy megrontott kölyök. Bár végül is ez nem is feltétlenül biztos.

Szóval. Munka.

AZ első dolog, amit Louis csinált, mikor beért, az az volt, hogy kihúzta Jamest a megbeszélésről Grimshawval – Nickkel, mindegy – hogy beavassa. Majd berontott Liam irodájába, és elmondta neki, hogy izzítsa be a varázslatát.

Louis rávette magát, hogy visszahívja Harryt, hogy sorolja fel, kik tudnak a szexualitásáról. Hülye. Rohadtul nagyon hülye. Louisnak rögtön rá kellett volna jönnie, és nem megvárnia Liamet, hogy ő mondja ki.

Annyira nem volt fair Harrytől, hogy figyelmeztetés nélkül felhívta, hogy ilyen kedvesen és szinte félénken beszélt. Nem ér. Louis még egész jól elbeszélt Harryvel reggel, de mikor Harryt tévesen egy utcai segítségre szoruló gyereknek azonosította, a dolgok elmentek egy teljesen más irányba. Az egész olyan volt, mint egy sípcsontbarúgás, már a beszélgetés kezdete előtt. Ha a rúgást elszenvedő oldaláról nézzük, egész jó hasonlat.

De nem most. Louis most fel volt készülve és a szerepének megfelelően fog viselkedni, mint egy szakszerű szakember. Mint egy szakszerűen szakszerű szakember, hogy precíz legyen.

Büszkévé fogja Jamest tenni.