10. rész

Halihó!
Végre igazán elkezdődött a nyár, bár az időjárás nem teljesen ezt mutatja.... Hogy telik nektek a nyáriszünet? Én egy hotelban dolgozom nyárimunkának és nagyon fárasztó tud lenni. Korábban kell kelnem, mintha suliba mennék....
Addig is amíg nincs itt a strandidő, hoztam egy kis olvasnivalót. :)
Yume

                                                                                                   

Mikor újra felvette a villáját, az étele már rég kihűlt. Még mindig nem volt igazán éhes, de legalább Louis úgy tűnt élvezi a reggelit, így eltelt pár csendes perc.

Louis törte meg a csendet. „Említettem már, hogy ez a kaja mennyire jó?”

„Igen. De köszönöm.” Harry küldött felé egy mosolyt, amit Louis viszonzott.

„Visszatérve a fő témához,” mondta Louis, és Harry érezte, ahogy a mosoly eltűnik az arcáról. „Ez tényleg egy felmerülhető személyes probléma, ha tényleg nyilvánosság elé jössz. Persze a másik lehetőséged, hogy nem randizol egyáltalán, vagy nagy időtartamokra titokban tartanod azt. Ami…” tanulmányozta Harryt. „ Talán ez megfelelő neked. Nem mindenki akar kapcsolatot, ugye? Mint ahogy vannak, akik házasodni akarnak és vannak, akik nem.”

„Akarok randizni,” tekintetével félrenézve, Harry összepréselte az ajkait. „Kézen fogva akarok járni és nyilvánosan csókolózni valakivel. Ezt akarom. De talán nem ez lett nekem megírva.”

Egy hosszú pillanatig Louis nem válaszolt. Majd meglökte Harry lábát a sajátjával az asztal alatt, az érintés rövid és könnyű. „Vagy talán mégis, sose tudhatod. Mi van a nagyobb képpel? Mitől félsz szélesebb körben?”

Harry összegyűjtötte a gondolatait. „Már említettem, hogy lehet, hogy befolyásolni fogja a kapcsolatunkat más országokkal, ugye? És ráadásul ennek a tetején… Mi egy nagy üzleti szervezet vagyunk, tudod? Az egész monarchia dolog egyedivé teszi az országot és rengeteg turistát vonz ide. Van az a sok,” állt meg egy pillanatra. „rajongói cikk, illetve az a sok áru, amit leginkább Kínában gyártanak, de leginkább angol cégek árusítanak. És van a Királyi Válogatás a, például, különleges tányérokkal, a len vásznakkal és a Buckingham Palota dzsemmel. Vannak különböző jótékonysági szervezetek is a pártfogásunk alatt. Egyszerűen annyi minden.”

Louis hagyta az egészet pár pillanatig ülepedni, majd bólintott. „Megint, látom a problémát.” Hangja halk és biztos volt. „Viszont hadd ismételjem meg, a britek imádják a monarchiájukat. Ez egy nemzeti hovatartozás dolog, és voltak krízisek, amik sokkal rosszabbak voltak egy meleg hercegnél. Még mostanában is. Amivel,” ráncolta össze a homlokát. „nem azt mondom, hogy melegnek lenni egy rossz dolog.”

Kivéve, hogy az volt. Bizonyos emberek szemében az volt.

Mikor Harry nem válaszolt, Louis megtámasztotta az állát a kezén, és Harryt nézve kezdett el újra beszélni. „Például a szüleid válása. Az például egy nagy dolog volt, és a hagyományőrzők számára nem volt könnyen megbocsátható. Sem az, mikor te állítólag jártál egy nálad tíz évvel idősebb nővel. Vagy mikor a nővéred járt egy nála négy évvel fiatalabb sráccal, aki csak tizennyolc volt.”

„Az amúgy egy akkora baromság volt,” vágott közbe Harry. „Nem mintha Caroline és én valaha is együtt lettünk volna, de ha fordítva lett volna? Én, mint harmincakárhány éves, a médiában összehozva egy húszéves lánnyal? Feleennyire se törődtek volna az emberek. Ugyanez igaz Gemmára és Ashtonra is. Annyira igazságtalan, nem?”

„Hé, egy feminista herceg vagy.” Louis hangja inkább volt incselkedő, mint gúnyos. A szemei nagyon kékek voltak. „Tetszik. És amit mondani akarok Kisherceg, az az, hogy ezek a dolgok alig kaptak valami felhajtást – ha egyáltalán egy kicsit is. Én teljesen kétlem, hogy egy meleg herceg megváltoztatná a gazdaságot. Sőt, bízz meg pár okos vállalkozót, hogy kihozzák a dologból a lehető legtöbbet, és még új dolgokat is behozhatsz a piacra.” A vigyora hirtelen jött elő, de nagyon csintalan volt. „Mondjuk egy dildó, ami angol himnuszt énekel, mikor bekapcsolod. Szabadalmaztatnom kéne az ötletet.”

Harry bámult egy pillanatig, majd kitört belőle a nevetés. Tényleg nagyon nehéz volt pesszimistának maradni, mikor éneklő dildók jönnek a játékba. A játékba.

„Abszolút játszanod kell az ötlettel,” mondta, és küzdött, hogy egy érzelemmentes képet vágjon.

Louisnak összeszűkült a szeme. „Ugye nem tetted?”

Harry úgy elkezdett mosolyogni, hogy mind a harminckét foga kilátszott.

Louis sóhajtott egyet drámaian, de szemeiben csillogó boldogság elárulta őt. „Őszintén reménykedem, hogy a beszédeidet más írja neked.”

„Már találkoztál Nickkel, nem?”

„Hát persze,” Louis kiszolgálta magát egy gyömbéres keksszel, majd leöblítette egy pohár narancslével, közben Harryt tanulmányozta egy gondolkodó arckifejezéssel. Olyan volt, mintha ki akart volna valamit találni, és mikor megszólalt, a hangja mentes volt minden humortól. „Egy dolgot igazán tudni szeretnék… Mondta már neked valaki, hogy a média nem érdemli meg a tökéletességedet? Hogy nem kell megfelelned az elvárásaiknak? Úgy élni, hogy beleerőltetnek egy szerepbe, ami nem illik rád csak a DNS-ed miatt, az minden porcikájában rossz, csak mint az elsőszülöttségi jog alapján szerzett privilégiumok.”

„És mégis, pont ugyanannyira létező,” Harry hezitált. „Az igazság az, hogy nem kéne melegnek lennem. Ez csak… a csavar a történetben.”

„Ez nem egy rohadt hiba,” vágott közbe Louis élesen.

„Az, sok ember szemében,” vágta rá Harry, mielőtt Louisnak akár esélye lett volna vitatkozni. „Figyelj, el kellett rejtenem éveken át. Gondolom neked könnyebb magabiztosnak és büszkének lenni.” Vagy nem? Homályosan, Harry fel tudott idézni valamit, amit Louis mondott az árakról, hogy ő is tudja minek mi az ára, szóval Harry kijavította magát. „Talán, én nem tudhatom. De én rejtegetem már mióta tizenhat éves voltam. Mint egy mocskos kis titkot, valamit, amit szégyellnem kell, és nem várhatod – nem gondolhatod, hogy ez nem hagy sebeket, ugye?”

Eltelt tizenkét másodperc is, mire Louis válaszolt; Harry pontosan tudta, mert számolta őket a fejében. „Szerintem ez soha nem lehet könnyű,” válaszolt lassan. „De igen, látom, hogy neked miért lehet nehezebb, mint a többinek.”

Louis kezdeti megvetéséhez viszonyítva, ez sokkal több volt, mint amit Harry várt. „Köszönöm,” mondta Harry neki. Kicsit merevebben jött ki, mint ahogy szánta.

„Természetesen,” Louis felemelte az egyik szemöldökét. „Tudod, én nem vagyok seggfej. Tényleg próbálom megérteni.”

„Át tudtál volna verni,” motyogta Harry. Louis csöndjéből ítélve, Harry rájött, hogy ez hogy is hangozhatott és gyorsan módosított. „Bocsánat. Úgy értem nem most. De mikor először találkoztunk. Egy kicsit seggfej voltál, tudod? És egyáltalán nem megértő.”

„Az első alkalom, amikor találkoztunk, igen.” Volt egy furcsa ritmus Louis hangjában, valami szinte önvádló, amit Harry nem tudott megérteni. „Sajnálom azt, azt hiszem. Az egész dolog elég hirtelen ért engem.”

Igaz, hogy Louis már eddig is kért bocsánatot, most úgy hangzott, mintha komolyan is gondolta volna. Szóval Harry vett egy mély levegőt és bólintott, átnyúlva az asztal felett, hogy óvatosan megfogja Louis kézfejét. „Nem baj. Felejtsük el.”

Abban a pillanatban, mikor Harry már el akarta húzni a kezét, Louis hirtelen megfogta, és gyorsan megszorította, de az érintésnek így is hamarabb lett vége, mint azt Harry szerette volna. „Tiszta lap?”

„Tiszta lap.” erősítette meg Harry.

Egymásra mosolyogtak egy hosszú pillanatig, ami megborzongatta Harryt, meleg volt és világos. Aztán Louis felült a székében, majd tapsolt egyet.

„Most, hogy ezen túlvagyunk, vissza az üzlethez.” Louis megütött egy képzeletbeli kalapot Harry fején. „Csinálni fogunk egy listát a pozitív és negatív hatásokról. Áttekinthető, racionális, megdönthetetlen. Mint a felnőttek. Felnőttek, akik kekszet kapnak minden jó érvelésért.”

Egy lista. Egy lista pozitív és negatív dolgokkal, amik talán megdöntik a mérleget a nyilvánosság elé jövetellel kapcsolatban. Harry gyomra összehúzódott a semmi körül.

Oké. Meg tudja csinálni. Elvégre ezért is hívta ide Louist.

Meg tudja csinálni.

Reménykedve, hogy a mini-kiborulása nem lett észrevéve, Harry szalutált Louis felé. „Elfogadom a módszereit, uram. Kívánunk ehhez a vállalkozáshoz vodkát?”

„Soha, délután öt előtt.” Louis vigyora széles volt, szinte már mániákus. „Mi a helyzet egy kis gyöngyöző borral? Az elfogadható a nap minden szakában.”

„Szeretem a gondolkodásmódodat,” mondta Harry. Ezzel felállt az asztaltól és elment alkoholt keresni. Amint kijutott Louis látásteréből, megállt egy pillanatra, egy kézzel a falnak támaszkodva, a szíve a torkában dobogott.

Oké. Oké. Tényleg, abszolút, tutira meg tudja ezt csinálni. Készen állt.

Egyáltalán nem állt készen.

De mindenféleképpen meg fogja csinálni.

Elnyomva magát a faltól, folytatta az útját a konyha felé és nem vette figyelembe a padló enyhe imbolygó mozgását.

9. rész

Helló!!
Visszatértem és végre rendszeresen hozom a részeket. Remélem vannak, akik még emlékeznek a blogra, nagyon jól esett az a pár komment, amit a szünet alatt kaptam, köszönöm szépen azoknak, akik írtak.
Igazából nem is akarom húzni az időtöket azzal, hogy ezt az írói megjegyzést kell olvasnotok.
Remélem tetszik! Már szinte kezdtem elszokni az írástól.
Yume

                                                                                

Louis késett, Harry pedig egy rakás ideg volt.

Még nem sokkal nyolc után kiszökött Zayn lakásából, miközben Niall és Zayn még mindig ki voltak ütve, és valószínűleg nem is lesznek képesek kényelmetlen kérdéseket feltenni. Miután a sarkon megvette a szükséges friss hozzávalókat, hozzálátott a munkához. Mostmár kilenc óra múlt tíz perccel és minden készen állt, kivéve a tojást és a kenyeret. Húzott egyet a kötényén a nyaka mögött, ahol meg volt kötve, majd kiment megnézni az asztalt, hogy semmit nem felejtett-e el terítés közben.

Attól függetlenül, hogy erre várt, az ajtócsengő hangja ugrásra késztette. Oké. Itt az idő.

Edd meg, amit megfőztél magadnak.

A kaputelefon kijelzőjén látszott Louis, ahogy egyik lábáról a másikra állt. Egy pillanatra Harry el volt varázsolva Louis külsőjétől – a haja belelógott a homlokába, az orrának szép íve, egy leheletnyi borosta, és a szép vonala a vékony felsőajkának, amit elnyomott a még gyönyörűbb alsó ajka. Jézus, lélegzetelállító volt.

De nem ez volt a célja ennek a találkozónak. Egyáltalán nem. Louis viselkedése amúgyis elsöpörte Harry összes felmerülő illúzióját.

„Legfelső emelet.” mondta Harry a mikrofonba, majd beengedte Louist. Nyitva hagyta az ajtót, majd visszament és a kenyereket a serpenyőbe helyezte, hegyezve a fülét minden lépcsőház felől jövő hangra. Az öreg fa minden lépésnél reccsent egyet.

„Hello?” szólalt meg Louis, mikor elért az ajtóig.

„Konyha,” válaszolt Harry. „Gyere be.”

Egy pillanat múlva Louis bedugta a fejét a szobába. Mezítláb volt, egy bandapólóban és szűk farmerban, mintha csak egy kifutóról lépett volna be ide. Nem soká Harry kapcsolt, hogy ő még mindig a kötényében van, méghozzá abban, amit Nialltól kapott, ami egy női testet ábrázol és vetít Harry mellkasára. Ó ne. Harry gyorsan leszedte magáról.

A szórakozás szikrája csillogott Louis szemében, szóval biztos észrevette, szerencsére nem fűzött hozzá semmilyen megjegyzést. „Egy testőr se?” kérdezte, miközben közelebb jött. Majd még hozzátette „Várj, te tényleg komolyan mondtad, hogy te fogod csinálni a reggelit.”

„Miért ne lettem volna komoly?” közben Harry a spatulát használva ellenőrizte a kenyérszeletet. Még egy perc ezen az oldalon mielőtt megfordíthatja. „És nem volt hozzá kedvem. A biztonságiakhoz, úgy értem. Johnson volt a fő személy, és neki kellett volna ma délután is lennie, de – tudod. Szóval.” Elkerülve Louis pillantását, leguggolt, hogy benézzen a sütőbe; a kolbászok és a szalonna a zsírtól szépen csillogott, illatuk az egész konyhát elárasztotta.

„Értem én,” mondta Louis egy pillanatnyi csönd után.

Harry sóhajtott egyet, majd a válla fölött egy gyors mosolyt küldött Louisnak. „Köszi.”

„Szívesen.” Louis pillantása körbesiklott a helyen, megállva a táblán, ami tartalmazott egy pár teendőt, egy csomagolólistát Spanyolországba, kidíszítve Zayn firkáival. A hűtőhöz közelebb lépve, Louis tanulmányozta a fotókat, amiket Harry odarakott, véletlenszerű dolgokról készült képek, amik megfogták a tetszését. Louis hangja szórakozott volt miközben megkérdezte, „Kell valamiben segítség?”

Harry megfordította a kenyeret. „Nem, köszi. Már úgyis majdnem kész.”

A csönd körbeölelte őket, miközben Harry készítette a tojásokat, a gáz főzőlap halkan zúgott, a nyitott ablakon bejött a tipikus városi zaj. Lehetséges volt, hogy az enyhe kínosság csak Harry képzeletének szüleménye volt. Louis elégedettnek tűnt, ahogy fel-alá sétálgatott a konyhában megnézve a különböző dolgokat. Anélkül, hogy engedélyt kért volna a körbenézéshez, már el is tűnt a konyhához csatlakozó nappaliban. Harry számíthatott volna valami ilyesmire; végülis, az ismerkedésüktől kezdve Louis semmibe vette a beszélgetéseket, annak ellenére, hogy tisztában van a hivatalos protokollal. Pont annyira volt érdekes, mint amennyire idegesítő.

Pont, mint Louis maga.

Miközben úgy tűnt Louis még mélyebbre merül a lakása tanulmányozásában, Harry két tányérba szedte az ételt, szépen elrendezve a kenyeret, tojást, szalonnát, kolbászkákat, paradicsomot, gombát és black pudingot. „Kész a reggeli,” hívta Louist. „Kinn a teraszon.”

Louis és a kíváncsiskodó orra visszatértek valamerről. Nem mintha olyan sok helyet fedezhetett volna fel – konyha, nappali, rendes hálószoba, vendégszoba és egy nagy fürdőszoba, ennyiből állt Harry lakása. Persze rengeteg hely volt egy ember számára, és Harry azon elmélkedett, mit fog belőle Louis kihozni: egy nagyméretű ház Camdenben, ami a Regent’s Canalra néz, de nem a turisták útjának a közepén, egy utcában, ahol régi házak vannak csak.

Harry kilépett a napfénybe és érezte, ahogy a pólója magába issza a meleget.

„Szép lakás,” mondta Louis, mikor csatlakozott Harryhez a teraszon. Harry kérdő pillantására, elkezdte ezt kifejteni. „KOMOLYAN. Kevesebb selyem és plüss párnák és nagy szövetek, mint amire számítottam. Minden csak olyan hipsteres.” A szájának sarka elkezdett felkunkorodni. „Nagyon tetszik, ahogy az ágyad be van építve. Szépen meg lett csinálva.”

Jézus. Harry nem fog azon gondolkodni, hogy Louis milyen természetesen bement még a hálójába is. Úgy fog tenni, mintha meg se hallotta volna, azt a bizonyos megjegyzést. Igen, ez egy jó ötletnek tűnt. „Azt gondoltad, hogy körbeveszem magam selyemmel és nagy szövetekkel? Meleg vagyok nem hatvan.”

„Viszont királyi. Őszintén – „ Louis megrántotta a vállát és lerogyott az egyik kinti székbe. „Nem igazán gondolkodtam azon, hogy mit várok. Mint látod, nem vagyok az a monarchia ribanc, aki Hello! magazint vesz és olvasgat az otthonodról és a sztoriidról a leendő kishercegnőkről és kishercegekről.” majd elkezdett vigyorogni. „ Mostmár azokról kevesebbet, gondolom. A körülményeket tekintve.”

„Nagyon vicces.” Harry lerakta az egyik tálat Louis elé és ő is leült, nézve, ahogy Louis előrehajol az étel fölé és szippant belőle egy nagyot. Louis szempillái hosszúak voltak és vastagok, a napfény a végüket arannyá festette, az arccsontjai kiálltak. Tömören, Harry csak itta magába a látványt. Majd a figyelmét másra koncentrálta. „Van frissen csavart narancslé és tea. Vagy esetleg kávét kérsz? Forrócsokit?”

„Te nem vagy hatvan és én se vagyok hat,” mondta Louis. „Szóval semmi forrócsoki, köszönöm szépen. Egy teát viszont megköszönnék…” Kiszolgálta magát egy pohárnyival, még azelőtt, hogy Harrynek akár esélye lett volna önteni neki. Csak most, hogy Harry Louis ujjaira koncentrált, vette észre annak remegő mozgását, és talán Louisnak ez a nemtörődöm stílusa csak az álca volt, hogy elfedje az idegességét? Harrynek meglenne az ereje, hogy így befolyásolja, legalább egy kicsit?

Vagy Louis alapból a túlmozgó kategóriába tartozik és Harry csak túl sokat gondol magáról.

Harry csak visszadőlt a székébe. „Menj csak és szolgáld ki magad.”

„Mint mindig.” Louis beleszagolt a teába mielőtt kortyolt volna belőle és megerősítően bólintott egyet. Majd küldött Harry felé egy éles pillantást. „Tudod mi az érdekes?” nem várta meg a választ. „Te. Megengeded, hogy kutassak a lakásodban és Kishercegnek hívjalak, egy szót se mondasz ellenkezésképpen. De ha valaki megjegyzést tesz a barátaidra, vagy a monarchia rendszerére? Na akkor válsz egy igazi baba oroszlánná.”

„Baba oroszlánná,” ismételte meg Harry lassan. Ez volt Louis állításának egyetlen része, amire tudta, hogy hogyan reagáljon.

„Egy babaoroszlánná” erősítette meg Louis. „Ez egy természetes következtetés volt, azzal a nagy sörénnyel, amit te hajnak nevezel.” Majd próbált egy kisebb ordítást produkálni, de a hang inkább emlékeztette Harryt egy szomorú macskára, majd az egyik kezével még bele is karmolt a levegőbe és ó, ó ez nem ér. Harrynek nem kéne őt elbűvölőnek találnia. Harrynek emellett nem kéne azon se gondolkodnia, Louis csuklója milyen aranyos, milyen finom volt.

Hogy elfedje az arcát elborító pírt, Harry az ételére koncentrált és kettévágott egy gombát, majd a villájára tűzte egy pár szem krumplival együtt. Mikor felemelte tekintetét, Louis éppen a Napba nézett, székén hintázva. Mögötte egy öreg makkfa állt, eltakarva a teraszt a nemkívánt tekintetektől és megadva Harrynek a privát szférát, amire vágyott.

„Miért van egy ágy a teraszon?” mutatott Louis a fakeretes bútordarab felé, ami a fal mellé volt állítva, egy baldachin védte a matracot a cudarabb időjárástól.

„Ez egy kültéri kanapé,” mondta Harry. Ami persze nem volt válasz, és Harrynek össze kellett szednie magát és nem továbbra is megengedni Louisnak, hogy így összezavarhassa. „Megduplázva egy ággyal. Néha itt kinn alszom, amikor nyáron nagy a meleg.”

Valamilyen oknál fogva ez elhallgattatta Louist. Félrenézett és harapott egy aprót a szalonnájából, majd miután megtörölte a száját egy szalvétával, megszólalt „Ez tényleg nagyon finom.”

„Köszönöm,” mondta Harry. „És köszönöm, hogy eljöttél. Amúgy én tényleg nem bánom, ha fizetek neked.”

„Nem.” Louis hangjában volt valami végleges, amit Harry egyáltalán nem értett.

Louis egy igazi talány volt. Nagyon jól oktatott, nem hétköznapi szinten jártas a királyi egyezményben, de megveteti a nemességet, és azt, amit az képvisel. Talán járt egy nemessel? Valakivel, aki csalódást okozott neki, talán még a szívét is összetörte? Mi van, ha az a valaki az Etonba járt? Ez megmagyarázná, hogy Louis hogy tudhatott a Főiskolai Kápolnáról. Igazából, ez rengeteget megmagyarázna.

Harry túl sok időt töltött azzal, hogy Louisn gondolkodott és nem elég időt azzal, hogy azon gondolkodjon, miért is hívta ide Louist. Ki kellene válogatnia a fontosabb dolgokat.

Miközben a narancsléért nyúlt, Harry csak a tányérját nézte. Már nem is igazán volt éhes. „Oké,” mondta halkan. „Akkor nem fogom többször felajánlani, de tudd, hogy megtettem. Szóval szerintem….umm. Amiért idehívtalak. Azt hiszem szeretném tudni a véleményedet. Arról, hogy nyilvánosság elé jöjjek. Hogy szerinted miért lenne jó ötlet.”

Louis óvatosan rágott, majd nyelt egyet. A tekintete tiszta és nyugodt volt, Harry arcára fókuszálva. „Csináljuk ezt egy kicsit másképp. Mondd el mi az, ami megállít.”

Harrynek fel kellett volna lennie készülve, hogy Louis minden közepébe vág, de mégis hirtelen érte a kérdés. Louis kérdése után a világ egy pár pillanatra eltompult. Semmi, csak sötét űr és fehér zaj.

Észrevette, hogy eddig benntartotta a levegőt, kilélegzett. „Ez nem… Könnyebb lenne, ha csak rólam lenne szó és arról, hogy én mit akarok. Ha ez nem a sajtóról szólna és a… státuszomról.” Egy éles lélegzetvétel. „Tudod, hogy Niall és Zayn hogy elhessegette a gondolatot is, hogy nekem felelősségem van? Pedig van. Abban nőttem fel, hogy bármi, amit teszek, annak kihatása van a Koronára, a családomra. Még az országra is.”

„A nagy erő, nagy felelősséggel jár?”

Harry meglepődötten nézett Louisra, aki rámosolygott, szinte kedvesen. Szóval Louis nemcsak felismer egy Churchill idézetet, nem, még Pókembertől is idézett pár sort, hozzárakva egy újabb darabot az őt alkotó befejezetlen puzzlehez. Vagy talán ez Voltaire volt?

Harry felemelte a fejét. „Köszi, Ben bácsi. Vagy talán a forradalmi Franciaországra gondoltál? Ebben az esetben… a köszi ellentéte, azt hiszem.”

„Forradalmi Franciaország?”

„Az idézet visszavezethető Voltaire-ig?” Harry nem tudta miért hangzott inkább úgy a mondat, mint egy kérdés. Ez egy szokása volt, amiről tanárai próbálták megszabadítani, de Harry még mindig hajlamos volt ezt tenni, amikor ideges volt. Louis idegessé tette. „Szóval, tudod, megszüntetni a francia monarchiát. Megölni őket, csak mert juppi köztársaság. Gondoltam elég nagy döfés lehetett.”

„Nyugi Kisherceg.” Louis villája megkarcolódott a tányéron. „Nem az a célom, hogy lefejezzenek.”

„Oh, ez nagyon megnyugtató.”

Amilyen kis rohadék volt, Louis elkezdett vigyorogni, de olyan szélesen, hogy a szemei mellett megjelentek a kis ráncocskák. Hangját elváltoztatta és egy képzeletbeli akcentussal beszélt. „Nem érsz nekem semmit holtan.” Egy pillanat múlva a jókedve eltűnt és letette a villáját. „Most már legyünk komolyak. Az angolok imádják a monarchiájukat, és egy meleg herceg nem fog ezen semmit változtatni. Mi a legrosszabb, ami szerinted történhet? Személyes és… szélesebb körökben.”

Nos, erre Harry tudta a választ. Van rá esély, hogy életében napokat töltött csak azzal, hogy rosszabbnál-rosszabb forgatókönyveket képzelt maga elé.

„A pletykák azt fogják mondani, hogy…” Harry gyorsan átgondolta a szóhasználatát. De ez egy privát beszélgetés volt és Louis vele egykorú volt. „A pletykák azt fogják mondani, hogy minden srácot megdugok, akivel egy szót is beszéltem. Emberek, mint Niall és Zayn szar helyzetekbe fognak kerülni, csak azért, mert a barátaim.” Harry Louisra pillantott és várt a másik szarkasztikus megjegyzésére, Harry megítéléséről a barátságot illetően. A meglepetésére, Louis csak tovább nézte őt, némán és komolyan.

Miután eltelt pár másodperc Harry folytatta. „És ha elkezdek járni valakivel – „

„Mikor,” javította ki Louis. „a pasik csak sorban fognak állni, amint elérhető leszel.”

„Ó persze. Mert egy herceg vagyok, és első ránézésre ez milyen édes. Csak, mint az a sok csaj, akik egy napra hercegnőt akarnak játszani.” Abból ítélve, ahogy Louis szemei kitágultak, kicsit keserűbben jött ki a száján a megjegyzés, mint ahogy Harry szánta. Megrázta a fejét. „De mutasd meg nekem azt a srácot, aki akkor is velem marad, mikor a média megőrül. Mikor a diszkréció határain túl, minden régi ex-pasi sztoriját feldobálják, mint a koszos szennyest, olyan híreket összehozva, amik talán igazak vagy nem. Mutasd meg nekem azt a srácot, aki szeret engem annyira – „

Hirtelen Harry kiborult. Az álmai, a reményei nem voltak részei ennek a beszélgetésnek.

Louisnak egy kis időbe tellett válaszolni. Mikor megtette, szokatlanul ünnepélyes hangja volt. „Látom a problémát.”

„Igen. Szóval.” Harry fejét a Nap felé fordította, majd becsukta szemeit a vakító világosságban. A szemhéjai mögött minden meleg, békés és nyugodt volt.

                                                                                             

Folytatás szerdán! :)

Bejelentés

Sajnálom, hogy annak ellenére, hogy új részeket ígértem, mégsem hoztam semmit. De sajnos év vége van, itt a hajtás és nekem még földrajz vizsgám is lesz, úgyhogy sajnálom, de a vizsgáim végéig nem fogok tudni jelentkezni. Szeretném elnézéseteket és megértéseteket kérni.
Yume