9. rész

Helló!!
Visszatértem és végre rendszeresen hozom a részeket. Remélem vannak, akik még emlékeznek a blogra, nagyon jól esett az a pár komment, amit a szünet alatt kaptam, köszönöm szépen azoknak, akik írtak.
Igazából nem is akarom húzni az időtöket azzal, hogy ezt az írói megjegyzést kell olvasnotok.
Remélem tetszik! Már szinte kezdtem elszokni az írástól.
Yume

                                                                                

Louis késett, Harry pedig egy rakás ideg volt.

Még nem sokkal nyolc után kiszökött Zayn lakásából, miközben Niall és Zayn még mindig ki voltak ütve, és valószínűleg nem is lesznek képesek kényelmetlen kérdéseket feltenni. Miután a sarkon megvette a szükséges friss hozzávalókat, hozzálátott a munkához. Mostmár kilenc óra múlt tíz perccel és minden készen állt, kivéve a tojást és a kenyeret. Húzott egyet a kötényén a nyaka mögött, ahol meg volt kötve, majd kiment megnézni az asztalt, hogy semmit nem felejtett-e el terítés közben.

Attól függetlenül, hogy erre várt, az ajtócsengő hangja ugrásra késztette. Oké. Itt az idő.

Edd meg, amit megfőztél magadnak.

A kaputelefon kijelzőjén látszott Louis, ahogy egyik lábáról a másikra állt. Egy pillanatra Harry el volt varázsolva Louis külsőjétől – a haja belelógott a homlokába, az orrának szép íve, egy leheletnyi borosta, és a szép vonala a vékony felsőajkának, amit elnyomott a még gyönyörűbb alsó ajka. Jézus, lélegzetelállító volt.

De nem ez volt a célja ennek a találkozónak. Egyáltalán nem. Louis viselkedése amúgyis elsöpörte Harry összes felmerülő illúzióját.

„Legfelső emelet.” mondta Harry a mikrofonba, majd beengedte Louist. Nyitva hagyta az ajtót, majd visszament és a kenyereket a serpenyőbe helyezte, hegyezve a fülét minden lépcsőház felől jövő hangra. Az öreg fa minden lépésnél reccsent egyet.

„Hello?” szólalt meg Louis, mikor elért az ajtóig.

„Konyha,” válaszolt Harry. „Gyere be.”

Egy pillanat múlva Louis bedugta a fejét a szobába. Mezítláb volt, egy bandapólóban és szűk farmerban, mintha csak egy kifutóról lépett volna be ide. Nem soká Harry kapcsolt, hogy ő még mindig a kötényében van, méghozzá abban, amit Nialltól kapott, ami egy női testet ábrázol és vetít Harry mellkasára. Ó ne. Harry gyorsan leszedte magáról.

A szórakozás szikrája csillogott Louis szemében, szóval biztos észrevette, szerencsére nem fűzött hozzá semmilyen megjegyzést. „Egy testőr se?” kérdezte, miközben közelebb jött. Majd még hozzátette „Várj, te tényleg komolyan mondtad, hogy te fogod csinálni a reggelit.”

„Miért ne lettem volna komoly?” közben Harry a spatulát használva ellenőrizte a kenyérszeletet. Még egy perc ezen az oldalon mielőtt megfordíthatja. „És nem volt hozzá kedvem. A biztonságiakhoz, úgy értem. Johnson volt a fő személy, és neki kellett volna ma délután is lennie, de – tudod. Szóval.” Elkerülve Louis pillantását, leguggolt, hogy benézzen a sütőbe; a kolbászok és a szalonna a zsírtól szépen csillogott, illatuk az egész konyhát elárasztotta.

„Értem én,” mondta Louis egy pillanatnyi csönd után.

Harry sóhajtott egyet, majd a válla fölött egy gyors mosolyt küldött Louisnak. „Köszi.”

„Szívesen.” Louis pillantása körbesiklott a helyen, megállva a táblán, ami tartalmazott egy pár teendőt, egy csomagolólistát Spanyolországba, kidíszítve Zayn firkáival. A hűtőhöz közelebb lépve, Louis tanulmányozta a fotókat, amiket Harry odarakott, véletlenszerű dolgokról készült képek, amik megfogták a tetszését. Louis hangja szórakozott volt miközben megkérdezte, „Kell valamiben segítség?”

Harry megfordította a kenyeret. „Nem, köszi. Már úgyis majdnem kész.”

A csönd körbeölelte őket, miközben Harry készítette a tojásokat, a gáz főzőlap halkan zúgott, a nyitott ablakon bejött a tipikus városi zaj. Lehetséges volt, hogy az enyhe kínosság csak Harry képzeletének szüleménye volt. Louis elégedettnek tűnt, ahogy fel-alá sétálgatott a konyhában megnézve a különböző dolgokat. Anélkül, hogy engedélyt kért volna a körbenézéshez, már el is tűnt a konyhához csatlakozó nappaliban. Harry számíthatott volna valami ilyesmire; végülis, az ismerkedésüktől kezdve Louis semmibe vette a beszélgetéseket, annak ellenére, hogy tisztában van a hivatalos protokollal. Pont annyira volt érdekes, mint amennyire idegesítő.

Pont, mint Louis maga.

Miközben úgy tűnt Louis még mélyebbre merül a lakása tanulmányozásában, Harry két tányérba szedte az ételt, szépen elrendezve a kenyeret, tojást, szalonnát, kolbászkákat, paradicsomot, gombát és black pudingot. „Kész a reggeli,” hívta Louist. „Kinn a teraszon.”

Louis és a kíváncsiskodó orra visszatértek valamerről. Nem mintha olyan sok helyet fedezhetett volna fel – konyha, nappali, rendes hálószoba, vendégszoba és egy nagy fürdőszoba, ennyiből állt Harry lakása. Persze rengeteg hely volt egy ember számára, és Harry azon elmélkedett, mit fog belőle Louis kihozni: egy nagyméretű ház Camdenben, ami a Regent’s Canalra néz, de nem a turisták útjának a közepén, egy utcában, ahol régi házak vannak csak.

Harry kilépett a napfénybe és érezte, ahogy a pólója magába issza a meleget.

„Szép lakás,” mondta Louis, mikor csatlakozott Harryhez a teraszon. Harry kérdő pillantására, elkezdte ezt kifejteni. „KOMOLYAN. Kevesebb selyem és plüss párnák és nagy szövetek, mint amire számítottam. Minden csak olyan hipsteres.” A szájának sarka elkezdett felkunkorodni. „Nagyon tetszik, ahogy az ágyad be van építve. Szépen meg lett csinálva.”

Jézus. Harry nem fog azon gondolkodni, hogy Louis milyen természetesen bement még a hálójába is. Úgy fog tenni, mintha meg se hallotta volna, azt a bizonyos megjegyzést. Igen, ez egy jó ötletnek tűnt. „Azt gondoltad, hogy körbeveszem magam selyemmel és nagy szövetekkel? Meleg vagyok nem hatvan.”

„Viszont királyi. Őszintén – „ Louis megrántotta a vállát és lerogyott az egyik kinti székbe. „Nem igazán gondolkodtam azon, hogy mit várok. Mint látod, nem vagyok az a monarchia ribanc, aki Hello! magazint vesz és olvasgat az otthonodról és a sztoriidról a leendő kishercegnőkről és kishercegekről.” majd elkezdett vigyorogni. „ Mostmár azokról kevesebbet, gondolom. A körülményeket tekintve.”

„Nagyon vicces.” Harry lerakta az egyik tálat Louis elé és ő is leült, nézve, ahogy Louis előrehajol az étel fölé és szippant belőle egy nagyot. Louis szempillái hosszúak voltak és vastagok, a napfény a végüket arannyá festette, az arccsontjai kiálltak. Tömören, Harry csak itta magába a látványt. Majd a figyelmét másra koncentrálta. „Van frissen csavart narancslé és tea. Vagy esetleg kávét kérsz? Forrócsokit?”

„Te nem vagy hatvan és én se vagyok hat,” mondta Louis. „Szóval semmi forrócsoki, köszönöm szépen. Egy teát viszont megköszönnék…” Kiszolgálta magát egy pohárnyival, még azelőtt, hogy Harrynek akár esélye lett volna önteni neki. Csak most, hogy Harry Louis ujjaira koncentrált, vette észre annak remegő mozgását, és talán Louisnak ez a nemtörődöm stílusa csak az álca volt, hogy elfedje az idegességét? Harrynek meglenne az ereje, hogy így befolyásolja, legalább egy kicsit?

Vagy Louis alapból a túlmozgó kategóriába tartozik és Harry csak túl sokat gondol magáról.

Harry csak visszadőlt a székébe. „Menj csak és szolgáld ki magad.”

„Mint mindig.” Louis beleszagolt a teába mielőtt kortyolt volna belőle és megerősítően bólintott egyet. Majd küldött Harry felé egy éles pillantást. „Tudod mi az érdekes?” nem várta meg a választ. „Te. Megengeded, hogy kutassak a lakásodban és Kishercegnek hívjalak, egy szót se mondasz ellenkezésképpen. De ha valaki megjegyzést tesz a barátaidra, vagy a monarchia rendszerére? Na akkor válsz egy igazi baba oroszlánná.”

„Baba oroszlánná,” ismételte meg Harry lassan. Ez volt Louis állításának egyetlen része, amire tudta, hogy hogyan reagáljon.

„Egy babaoroszlánná” erősítette meg Louis. „Ez egy természetes következtetés volt, azzal a nagy sörénnyel, amit te hajnak nevezel.” Majd próbált egy kisebb ordítást produkálni, de a hang inkább emlékeztette Harryt egy szomorú macskára, majd az egyik kezével még bele is karmolt a levegőbe és ó, ó ez nem ér. Harrynek nem kéne őt elbűvölőnek találnia. Harrynek emellett nem kéne azon se gondolkodnia, Louis csuklója milyen aranyos, milyen finom volt.

Hogy elfedje az arcát elborító pírt, Harry az ételére koncentrált és kettévágott egy gombát, majd a villájára tűzte egy pár szem krumplival együtt. Mikor felemelte tekintetét, Louis éppen a Napba nézett, székén hintázva. Mögötte egy öreg makkfa állt, eltakarva a teraszt a nemkívánt tekintetektől és megadva Harrynek a privát szférát, amire vágyott.

„Miért van egy ágy a teraszon?” mutatott Louis a fakeretes bútordarab felé, ami a fal mellé volt állítva, egy baldachin védte a matracot a cudarabb időjárástól.

„Ez egy kültéri kanapé,” mondta Harry. Ami persze nem volt válasz, és Harrynek össze kellett szednie magát és nem továbbra is megengedni Louisnak, hogy így összezavarhassa. „Megduplázva egy ággyal. Néha itt kinn alszom, amikor nyáron nagy a meleg.”

Valamilyen oknál fogva ez elhallgattatta Louist. Félrenézett és harapott egy aprót a szalonnájából, majd miután megtörölte a száját egy szalvétával, megszólalt „Ez tényleg nagyon finom.”

„Köszönöm,” mondta Harry. „És köszönöm, hogy eljöttél. Amúgy én tényleg nem bánom, ha fizetek neked.”

„Nem.” Louis hangjában volt valami végleges, amit Harry egyáltalán nem értett.

Louis egy igazi talány volt. Nagyon jól oktatott, nem hétköznapi szinten jártas a királyi egyezményben, de megveteti a nemességet, és azt, amit az képvisel. Talán járt egy nemessel? Valakivel, aki csalódást okozott neki, talán még a szívét is összetörte? Mi van, ha az a valaki az Etonba járt? Ez megmagyarázná, hogy Louis hogy tudhatott a Főiskolai Kápolnáról. Igazából, ez rengeteget megmagyarázna.

Harry túl sok időt töltött azzal, hogy Louisn gondolkodott és nem elég időt azzal, hogy azon gondolkodjon, miért is hívta ide Louist. Ki kellene válogatnia a fontosabb dolgokat.

Miközben a narancsléért nyúlt, Harry csak a tányérját nézte. Már nem is igazán volt éhes. „Oké,” mondta halkan. „Akkor nem fogom többször felajánlani, de tudd, hogy megtettem. Szóval szerintem….umm. Amiért idehívtalak. Azt hiszem szeretném tudni a véleményedet. Arról, hogy nyilvánosság elé jöjjek. Hogy szerinted miért lenne jó ötlet.”

Louis óvatosan rágott, majd nyelt egyet. A tekintete tiszta és nyugodt volt, Harry arcára fókuszálva. „Csináljuk ezt egy kicsit másképp. Mondd el mi az, ami megállít.”

Harrynek fel kellett volna lennie készülve, hogy Louis minden közepébe vág, de mégis hirtelen érte a kérdés. Louis kérdése után a világ egy pár pillanatra eltompult. Semmi, csak sötét űr és fehér zaj.

Észrevette, hogy eddig benntartotta a levegőt, kilélegzett. „Ez nem… Könnyebb lenne, ha csak rólam lenne szó és arról, hogy én mit akarok. Ha ez nem a sajtóról szólna és a… státuszomról.” Egy éles lélegzetvétel. „Tudod, hogy Niall és Zayn hogy elhessegette a gondolatot is, hogy nekem felelősségem van? Pedig van. Abban nőttem fel, hogy bármi, amit teszek, annak kihatása van a Koronára, a családomra. Még az országra is.”

„A nagy erő, nagy felelősséggel jár?”

Harry meglepődötten nézett Louisra, aki rámosolygott, szinte kedvesen. Szóval Louis nemcsak felismer egy Churchill idézetet, nem, még Pókembertől is idézett pár sort, hozzárakva egy újabb darabot az őt alkotó befejezetlen puzzlehez. Vagy talán ez Voltaire volt?

Harry felemelte a fejét. „Köszi, Ben bácsi. Vagy talán a forradalmi Franciaországra gondoltál? Ebben az esetben… a köszi ellentéte, azt hiszem.”

„Forradalmi Franciaország?”

„Az idézet visszavezethető Voltaire-ig?” Harry nem tudta miért hangzott inkább úgy a mondat, mint egy kérdés. Ez egy szokása volt, amiről tanárai próbálták megszabadítani, de Harry még mindig hajlamos volt ezt tenni, amikor ideges volt. Louis idegessé tette. „Szóval, tudod, megszüntetni a francia monarchiát. Megölni őket, csak mert juppi köztársaság. Gondoltam elég nagy döfés lehetett.”

„Nyugi Kisherceg.” Louis villája megkarcolódott a tányéron. „Nem az a célom, hogy lefejezzenek.”

„Oh, ez nagyon megnyugtató.”

Amilyen kis rohadék volt, Louis elkezdett vigyorogni, de olyan szélesen, hogy a szemei mellett megjelentek a kis ráncocskák. Hangját elváltoztatta és egy képzeletbeli akcentussal beszélt. „Nem érsz nekem semmit holtan.” Egy pillanat múlva a jókedve eltűnt és letette a villáját. „Most már legyünk komolyak. Az angolok imádják a monarchiájukat, és egy meleg herceg nem fog ezen semmit változtatni. Mi a legrosszabb, ami szerinted történhet? Személyes és… szélesebb körökben.”

Nos, erre Harry tudta a választ. Van rá esély, hogy életében napokat töltött csak azzal, hogy rosszabbnál-rosszabb forgatókönyveket képzelt maga elé.

„A pletykák azt fogják mondani, hogy…” Harry gyorsan átgondolta a szóhasználatát. De ez egy privát beszélgetés volt és Louis vele egykorú volt. „A pletykák azt fogják mondani, hogy minden srácot megdugok, akivel egy szót is beszéltem. Emberek, mint Niall és Zayn szar helyzetekbe fognak kerülni, csak azért, mert a barátaim.” Harry Louisra pillantott és várt a másik szarkasztikus megjegyzésére, Harry megítéléséről a barátságot illetően. A meglepetésére, Louis csak tovább nézte őt, némán és komolyan.

Miután eltelt pár másodperc Harry folytatta. „És ha elkezdek járni valakivel – „

„Mikor,” javította ki Louis. „a pasik csak sorban fognak állni, amint elérhető leszel.”

„Ó persze. Mert egy herceg vagyok, és első ránézésre ez milyen édes. Csak, mint az a sok csaj, akik egy napra hercegnőt akarnak játszani.” Abból ítélve, ahogy Louis szemei kitágultak, kicsit keserűbben jött ki a száján a megjegyzés, mint ahogy Harry szánta. Megrázta a fejét. „De mutasd meg nekem azt a srácot, aki akkor is velem marad, mikor a média megőrül. Mikor a diszkréció határain túl, minden régi ex-pasi sztoriját feldobálják, mint a koszos szennyest, olyan híreket összehozva, amik talán igazak vagy nem. Mutasd meg nekem azt a srácot, aki szeret engem annyira – „

Hirtelen Harry kiborult. Az álmai, a reményei nem voltak részei ennek a beszélgetésnek.

Louisnak egy kis időbe tellett válaszolni. Mikor megtette, szokatlanul ünnepélyes hangja volt. „Látom a problémát.”

„Igen. Szóval.” Harry fejét a Nap felé fordította, majd becsukta szemeit a vakító világosságban. A szemhéjai mögött minden meleg, békés és nyugodt volt.

                                                                                             

Folytatás szerdán! :)