1. rész

Sziasztok!
Végre elkészültem az első rész fordításával! Egyenlőre még ötletem sincs milyen rendszeresen fogok tudni hozni részeket, de igyekszem nem túl nagy szüneteket hagyni a részek között. Nem tudom nektek milyen volt a napotok, de az enyém szörnyű. Utálom a rajzórákat!!!
Remélem mindenkinek tetszeni fog a történet. :))
Yume

Ezen a korai reggelen a Clarence House nyugtalanítóan csendes volt.

Harry már hozzá volt szokva a jövés-menéshez az anyukája királyi házában. A folytonos beszélgetések a folyosókon, az emberek üdvözlései, ahogy elsétált mellettük, a kiszűrődő mormogás Nick Grimshaw tárgyalószobájából, ahányszor az, elcsepegtetett információmorzsákat a kiválasztott újságíróknak. De most még szolgálókból is kevés volt, és ők is távol voltak. A Nap még alig kúszott London fölé, és mikor pár perce Harry beállt kocsijával a parkolóba, az éj árnyai még mindig körülölelték a Green Park fáit.

Az emberek kísérteties eltűnésével, a lóistálló még az átlagosnál is félelmetesebb volt, amit Harry szép teljesítménynek tartott. Az idő múlását óriás vörös szövetek gyászolták, lószobrok figyelték minden lépését porcelán szemeikkel, és olajfestmények magasodtak a falakon, mint ereklyék egy múlt századból. Végül is bizonyos szinten azok voltak. Harry nagyapjának halála óta Anne folyton egy alapos felújításról beszélt. De mivel ez nem volt egy elsőrangú probléma, sosem tudott a tervezés szakaszából előrelépni, mert annyi más feladat volt, ami figyelemért kiáltott. Egy országot irányítani nem egy részmunkaidős állás.

Harry elkapott egy kisebb beszédfoszlányt a nappali irányából, majd egy pillanatra megállt csöndben, fülét hegyezve, hátha megtudja az okát miért kellett megjelennie itt ilyen korán. Semmi kivehető nem jött át a vastag fa ajtón.

Harry kopogott kettőt, majd benyitott, nem várva semmilyen válaszra.

Harry megállt menet közben. Nick itt volt. Ez nem egy jó jel.  Az sosem volt jó jel, ha a Királyi Kommunikáció feje, munkaidőben, irodán kívül mutatkozott.

„Jó reggelt!”torkát köszörülve, Harry édesanyjáról Nickre pillantott, majd a teljes angolreggelire, ami az asztalra volt kirakva, végül egy férfire, akivel ezelőtt még nem találkozott – enyhén zömök ember, halvány mosollyal és intelligens szemekkel.

Anne egy kecses porceláncsörgéssel lerakta a csészéjét, amit egy kedves pillantással kísért fia felé. Ennél csak hangja volt kedvesebb. „Drágám. Kérlek, ülj le közénk. Ő itt James Corden. Csatlakozni fog hozzánk reggelire.”

Oké. Ez egyértelműen nem volt rendben.

Mivel Harry csak tegnap este jött haza a kéthetes spanyolországi utazásáról, nem volt semmi megnyugtató abban, hogy behívták ilyen korán reggelizni egy férfivel, akinek a neve már magában egy intézmény volt: James Corden, hivatásos problémamegoldó.  A háttérben dolgozott, és már elég volt a szóbeszédekre támaszkodnia, mióta elérte, hogy ő az, akit hívsz a komoly problémák idején. Ő és a csapata kezelték a káoszt, mikor Kent hercegének terhes barátnője a médiához fordult, részt vettek tárgyalásokon egy emberrabló ellen, aki azzal fenyegetőzött, hogy bántani fogja az ellenfél egyetlen gyermekét, és mikor Niall beleesett egy Victoria’s Secret modellbe, a fejesek őket hívták, hogy úgy módosítsák a nyilvánosság véleményét, hogy az megőrizze az öreg ír família hírnevét.

„Örülök, hogy megismerhetem” hazudott Harry, miközben megrázta a férfi kezét, megfigyelve a magabiztos, erős fogást. Nicket egy vállveregetéssel, anyját egy puszival üdvözölte, majd leült a negyedik székbe, és ellazította az arcizmait, ezzel egy normális arckifejezést magára véve.

Basszus. Nagy bajban volt. Mégis mit csinált?

Semmi nem jutott az eszébe. A női fehérneműmodellek és gömbölyded íveik varázsa nemigen hatott rá, és nem volt apja egy gyereknek sem, akár törvénytelen, akár nem, akit elvihettek volna az emberrablók.

Körbenézve az asztalnál, Harry megfigyelte Corden lágy mosolyát és a szemeit, melyben folyton megjelent a szórakozás fénye. Anne fejedelmien nézett ki, még az egyszerű ruhájában is, haja hátrafogva, tekintete komoly. Nem sűrűn találta Harry félelmetesnek anyját, de ez most egy volt azon pillanatok közül. Hogy leplezze idegességét, Harry vett magának egy zsömlét és a vajért nyúlt.

„Köszönöm a meghívást a reggelire” mondta hangosan. „Ez egy szép napnak ígérkezik, gondolom jó, hogy arra sugalltak, hogy korán fenn legyek. Esélyt ad rá, hogy a lehető legjobbat hozzam ki belőle.”

„Ó, egy nagyon szép nap,” válaszolta Anne. Más számára észrevehetetlen lett volna a csepp irónia a hangjában.

Harry nyelt egy nagyot és küldött egy gyors, kérő pillantást Nick felé. Elvégre barátok voltak és mégiscsak Nick dolga volt, hogy megmentse őt az ilyen mélypontokon.

Egy pillanat megfontolás után meg is tette. „Van egy kis problémánk.” Elővette az iPadját és feloldotta, majd átcsúsztatta az asztalon, hogy Harry is láthassa.

Harry érezte, ahogy a zsemle kicsúszik a kezéből. Minden létező izma megfeszült.

Ne. Ó ne. Ne, ne, ne, ne. A kurva… életbe.

Hogy a… nem. Nem. Egy hotelszobában voltak, ő és Zayn. Bent voltak, a függönyök behúzva, sehol egy nyitott ajtó vagy hasonló. Senkinek nem szabadott volna elkapni őket aktus közben és mégis, a kép, ami kitöltötte a kijelzőt ott volt és arról tanúskodott, hogy két fiú lovacskázott, Zayn Harry csípőjén jól szórakozva. De. Basszus. Ha ez a kép létezett, szinte biztos, hogy voltak ennél sokkal… beszédesebbek is.

Volt egy kamera a szobában? Ó Jézus. Ó Jézus.

Harry nagyot nyelt és visszatolta az iPadet Nicknek, nem merve Annere pillantani. Voltak dolgok, amiket egy anyának nem kell tudnia.

„Ezt kaptam e-mailben tegnap, késő este” mondta Nick. „Egy névtelen haszonlesőtől, ahogy ők hívták magukat. Egy baráti figyelmeztetés. Ez az egyetlen kép, amit elküldtek, de figyelmeztettek, hogy van több is. Más szavakkal: megfenyegettek, hogy elárasztják az internetet sokkoló képekkel, amelyek bepillantást adnak a Királyi Magasságos Harry Herceg privát életébe – ami egyet jelentene a szexualitásod kinyilvánításával.” Kezdett átmenni az arca gondterheltté. „Mint tudod. Ez, vagy fizetünk egymillió fontot egy lenyomozhatatlan számlára, az utasításokat követve stb, stb…”

Harry megmarkolta a székének a szélét és kényszerítette magát, hogy lélegezzen.

És ki.           

És be.

„Édesem.” Hallotta meg édesanyja hangját valahonnan távolról, nagyon távolról. Talán egy másik univerzumból. „ Meg kell beszélnünk, hogy mit tegyünk ezzel a helyzettel. A lehetséges kár amit, ezzel a Koronára mérhetünk, igen tekintélyes, így vettem a bátorságot és elhívtam ma James Cordent.”

Füle zúgásától Harry képtelen volt egy értelmes szót is összehozni. „Elnézést.” motyogta.

Ezzel felpattant és elhagyta a szobát olyan gyorsan, ahogy csak tudta anélkül, hogy léptei átmenjenek futásba. A szoba előtt belefutott egy szolgálóba, egy biccentéssel és egy gyors bocsánatkéréssel kikerülte a riadt nőt, majd menedéket keresett a legközelebbi mosdóban. Úgy érezte, gyomra felkúszik a torkába, hogy kifordítsa önmagát úgy, mint egy béka, amit egy fura videóban látott. Az összes belsősége kilátszott, ahogy Harry szexualitása fog látszani, az egész világ előtt, hogy ítélkezzenek, és mi, mi, mégis mi ez a zűrzavar a fejében?

Fájt a légzés.

                                                                                                                                                                                 

A reggeli nap fénye áradt be a tárgyalószobába, felfedve a fáradságot a bent lévők szemében. Liam erősen markolta a csésze kávét, amit Perrie rakott le elé, és makacsul őrizte bárkivel szemben, aki megpróbálná ellopni tőle. Ahogy Louis kapaszkodott a saját bögre teájába Liamhez hasonló módon, rá kellett jönnie, hogy nincs olyan helyzetben, hogy ítélkezzen.

„Miért pont mi?”kérdezte.

Liam válasza csak egy ferde pillantás volt, amiből sütött a hitetlenség.

„Komolyan kérdezem.” folytatta Louis „Szóval valami nemes kölyök meg lett zsarolva egy adag meleg képpel és gondolom a támogatott megoldás az, hogy eltussolják az egész ügyet ahelyett, hogy a média előtt tisztáznák magukat. Kurvára hurrá. Nem látom értelmét nekünk miért kell ebben részt vennünk.”

„Tudom, hogy nem szereted az előkelőket,”kezdte Liam, de Louis közbevágott.

„Pontosan. Nem bírom őket. Kiváltságos kis rohadék az összes.” Vagy legalábbis tízből kilenc az, és Louis véleménye abszolút és egyértelműen elfogulatlan. Ő tudja: egy volt közülük. Technikailag még mindig az, hacsak nem találtak a szülei egy módot, hogy kitöröljék a családfából.

Liam sóhajtott.”Figyelj, tudom, hogy nem tetszik. De kérlek, próbáld csukva tartani a szád. James tudja mit csinál.”

James tudja, ez már igaz volt. Volt egy érzéke, hogy olvasson a sorok között és átlásson a baromságokon. Louis teljes mértékben megbízott benne, és ezen felül, sokkal is tartozik neki. És bár Louis nem kedvelte az ötletet, hogy valószínűleg elvárják tőlük, hogy elfedjék egy elrontott nemes meleg hőstetteit – nos. Meg fogja tenni. Jamesért, és mert Louis egy szakember volt és büszkén csinálta a munkáját.

„Megpróbálom.” mondta halkan, megfogva Liam könyökét egy pillanatra, mielőtt visszadőlt székébe és teával teli bögréje fölé nem hajolt, várva a kesernyés illatot, hogy felélessze az élethez való kedvét. Vagy, hogy megérkezzen James és az ügyfelük, amelyik előbb megtörténik.

Az aggodalmaskodás ráncai halványulni kezdtek Liam szeme körül. „Remek,” mondta halkan.

A hosszú konferenciaasztal végén, Perrie, James laptopjának összeállításán dolgozott, rádugva azt a projektorra. Általában minden, ami számítógépekhez kapcsolódott, azt Liam csinálta meg, de Liam nem volt az a korán kelő típus, míg Perrie igen. Az ilyen dolgok emlékeztették Louist arra, hogy milyen jól összeillenek ők, mint egy csapat. James kis suhancokból álló csapata.

Fejét leejtve az asztallapra, Louis megpróbálkozott még egy-két értékes percet alvásra fordítani.

Rögtön felriadt, mikor Ben bekóválygott a szobába és ledobott egy mappát az asztalra. Louis kételkedett, hogy Ben többet tudna, mint ők – egy magasrangú nemes az ügyfelük, aki meg lett zsarolva egy meleg együttlét bizonyítékaival, minden lehetőség már az asztalon volt – Louisnak gyanús volt, hogy mindegyik papír csak puszta formalitás. Talán ezek voltak azok a dolgok, amiket az ügyvédek tanulnak az órákon, a tanulmányaik során: soha ne lássanak egy halom nehéz irat nélkül. Ha egy vita nem úgy végződik, ahogy szeretnék, még mindig leüthetik az ellenfelet egy vaskos dossziéval.

„James most hívott.”jelentette be Ben. „Üzeni, hogy most értek ide, mindjárt feljönnek, és hogy mindenki a lehető legjobb formáját hozza.”

Louis kortyolt egyet a teájából, megvonta a vállát. „Mindig ezt mondja.”

„De úgy hangzott, hogy most nagyon komolyan gondolja.” mondta Ben.

A szobára települt a várakozó csend, miközben ők felálltak és elhelyezkedtek az asztal körül. Louis végignézett magán. Az öltözete, ami egy csőfarmerből és egy gyűrött pólóból állt, meg sem közelítette sem Ben öltönyét, sem Liam nyakkendőjét, sem Perrie szűk szoknyáját. De amúgy is, ő a terepmunkában járatos, és ahhoz szükséges, hogy könnyen beolvadjon a tömegbe, így neki meg van engedve, hogy kicsit lazábbra vegye. Ezt már Liamnek is többször elmagyarázta precízen.

Egy csilingelés hallatszott a folyosóról, ami jelezte, hogy a lift megérkezett. Louis lerakta a teáját, kezeit az oldala mellé rakta, és kilesett az ajtón.

Ez… Rohadt élet.

Rohadtul rohadt élet.

Mert ott – egy termetes testőr és egy nyurga srác (akit Louis ismert a híradóból) mögött, James mellett, ott állt zsebre tett kézzel... nos. Harry Herceg.

Harry Herceg. A Királyi Fenséges Harry Edward Wales-i Herceg, a trón várományosa, és Louis tinédzserkori álmainak sztárja.

Ez nem szerepelt Louis mai napi tervei között. Jézus Úr Isten.

Harry herceg. Harry Herceg állt egy potenciális meleg botrány középpontjában. Harry Herceg meleg volt, vagy legalábbis biszex. Harry Herceg egy olyan ember volt, aki képes kifizetni egy zsarolót, csak hogy megvédje az erőfeszítések nélkül szerzett kiváltságos kis életét attól, hogy bonyolulttá váljon.

Harry Herceg egy királyilag megrontott kölyök volt.

A vonásait tanulmányozva az illedelmes érdeklődés nevében, Louis nézte, ahogy James bevezeti a Herceget és a nyurgát a tárgyalóba, míg a testőr megállt az ajtón kívül. „Harry Wales-i Herceg” jelentette be James, egy körbepillantás után „És Sir Nick Grimshaw, a Királyi Kommunikáció vezetője. Engedjék meg, hogy bemutassam a csapatomat. Perrie Edwards,” mutatott James, és Perrie felpattant egy ingatag meghajlás erejéig „Ben Winston, Liam Payne és Louis Tomlinson társaságában.”

Ben és Liam meghajoltak, de túl mélyen, derékig begörbülve. Egy pillanatra Louis elgondolkodott, hogy az egész műveletet bojkottálja, de aztán meglátta Liam könyörgő tekintetét és ő is felállt, fejével biccentve épp csak annyira, ami már kielégíti a protokollt. A Herceg állta Louis pillantását egy másodpercre, majd figyelme visszaterelődött Jamesre.

Mikor Louis mindenki előtt visszaült, úgy érezte nem kap levegőt. Mintha csak elsüllyedt volna a múltjában. Ez egyáltalán nem tetszett neki, ahogy az sem, mikor Grimshaw megkérdezte, „Nem támadásból kérdezem James, de nem lehetne leszűkíteni a csapatod a lényeges emberekre? Ez egy kényes ügy.”

„Mindenki lényeges,” válaszolt James, hangja egyszerre kellemes és magabiztos. „Illetve mindenki ebben a szobában kérdés nélkül megbízható.”

És ez az, amiért Louis imádta a főnökét. Legalábbis részben.

Úgy tűnt Grimshaw még kötözködni fog, de végül mégse mondott semmit, mert a Herceg motyogott egy gyengéd „Nick, kérlek. Csak hagyd a francba.”

Wow, köszi. Olyan kedves Harry Hercegtől, hogy kimutatja, bárhol szívesebben lenne, mint itt.

Kezébe véve a teáját, Louis csöndben maradt, miközben Grimshaw magyarázott; csak a lényeget Harryről – Harry Hercegről – hogy mikor hazajött egy nyaralásról, Grimshaw kapott egy e-mailt a fiókjába, ami egy mintát tartalmazott a birtokukban lévő gyanúba keverő képekből. Grimshaw grimaszolt, mikor James emlékeztette őt, hogy a teljes ismeretek szükségesek a munkájukhoz, de egy a Herceggel váltott gyors pillantás után elővette az iPadját. Louis mellet Liam megfeszült, és Louis sejtette, hogy erővel tartja vissza, nehogy egy kisebb hegyibeszédet tartson az Apple modellek adatigényességéről.

Mikor Perrie a képernyőre nézett, a Herceg, aki tisztes távolságban ült tőlük, úgy tűnt enyhén összehúzódik, ahogy erősen szuggerálta a táblagépet. Szégyenkezett, mi? Semmi szánalmat nem váltott ki Louisból, az biztos. Ha megcsinálod a magad baját, légy felkészülve, hogy kezelni is tudd.

Elvéve a tabletet Bentől, Louis a szükségesnél tovább nézte a képet. Édes Isten, rohadjon meg minden. Tíz évvel ezelőtt, egy kép Harry Hercegről, szétterülve a padlón, félig meztelenül és meglovagolva egy helyes pasi által, táplálta volna a fantáziáit hónapokig. De már nem egy kanos tizenhét éves volt. Persze, Harry Herceg sem egy babaarcú, göndör fiú volt már, aki után Louis kajtatott az Eton folyosóin; huszonöt évesen, a Herceg már férfivá érett, magas és karcsú alakkal, széles szájjal, tiszta zöld szemekkel és laza ejtésű csokoládébarna göndör fürtökkel. Még mindig irritálóan vonzó.

Nem mintha számítana bármi módon.

Louis továbbadta az iPadet Liamnek, majd kortyolt még egyet a teájából, és próbálta elkerülni, hogy a Herceg kezeit bámulja, hosszú ujjait, ahogy begörbülnek az asztalon, ugyanazokat az ujjakat, amik a másik férfi bicepszét szorították a képen és – Louis nem bámulta a Herceg kezeit. Cseppet sem.

Mikor Grimshaw zsebre rakta az iPadot, egy pillanatig csönd lengte át a szobát, míg Perrie meg nem szólalt, hangjában érzékelhető kényelmetlenség. „Um, Kegyelmes?”

„Magasságos.” Javította ki Louis gondolkodás nélkül. Egy másodperc múlva meg is bánta, főleg Perriere pillantva, aki még bizonytalanabbnak tűnt, mint előtte. „Bocsánat.” mondta neki halkan. „Ha követni szeretnéd az egyezményeket, Magasságos mikor elsőre szólítod meg és utána Sir. Csak, hogy tudd. Ha precíz szeretnél lenni.”

„A sima Harry is elég.” motyogta a Herceg a kínos légkörbe és Louisnak sikerült lenyelnie az egyértelmű Harry Potter beütést. Azt is észrevette, hogy a Herceg – Harry, mindegy – kíváncsi pillantással méregeti. Louis felhúzta a szemöldökét, majd elfordult.

Ennyit arról, hogy Louis képes befogni azt a nagy száját.

„Perrie, mit akartál mondani?”kérdezte James, mire Perrie egy torokköszörüléssel válaszolt.

„Csak azon elmélkedtem, Sir – bocsánat, Harry,” próbálkozott mosolyogni, de látszott rajta, hogy még mindig kicsit sok neki ezt a szituációt feldolgozni. Oh, a kurva életbe, herceg, vagy nem, az illető még mindig egy élő, lélegző ember volt. „Csak azon gondolkodtam, hogy ez az alak a képen, van rá esély, hogy ő dobott fel?”

„Abszolút nincs,” válaszolt Harry rögtön, ez alkalommal először, hangjában magabiztosság is volt. „Zayn az egyik legjobb haverom. Ezen kívül, ha ilyen céljai lettek volna, már évekkel ezelőtt megtehette volna. Nincs rá esély, hogy ő volt. Egyszerűen nincs.”

„Érdekes egy barátság,” Mondta Louis. Egyértelmű, hogy nincs semmi kapcsolat az agya és a szája – tökmindegy.

Az asztal alatt Liam erőből belerúgott a sípcsontjába és Louis elnyomta a fájdalom miatti szisszenést. Valószínűleg ezt megérdemelte, mivel megígérte, hogy legalább megpróbálja a megjegyzéseit megtartani magának. Emellett Liam ismerhetné már eléggé Louist ahhoz, hogy már maga a kérés is mennyire lehetetlen volt, nemhogy elvárni, hogy be is tartsa.

Harry is észrevehette a gúnyolódó élt Louis hangjában, homloka ráncba szaladt. A gyengéd reggeli fény elmosta arcvonásait, ámde kiemelte szeme gyönyörű színét. „Talán van valami problémád,” kis szünet, „a homoszexuális tevékenységekkel?”

„Bajom azzal, hogy farkak érintkeznek?” nevetett Louis, nem bírva magában tartani. A szeme sarkából látta, hogy James küldött neki egy figyelmeztető pillantást és ó. Ó igen. Ügyfél. Visszafogva a saját szórakozását, Louis Harry szemeibe nézett és találkozott pillantásával. „Bocsánatáért esedezem, Uram. Meleg vagyok, szóval nincs problémám a homoszexuális tevékenységekkel. Amivel nekem problémám van az az, mikor az emberek nem őszinték. Miért nem veszi a bátorságot, hogy a barátjának, a pasijának nevezze? Vagy akár szexkelléknek, amelyik jobban esik.”

„Louis,” mondta James, az ismert éllel a hangjában, amit Louis ritkán hallott felé irányulni. Ezzel párhuzamosan Liam bemért még egy rúgást a sípcsontjára, de sokkal erősebben, mint korábban. Ettől függetlenül Louis megtagadta, hogy megtörje a szemkontaktust Harryvel, megtagadta, hogy bocsánatot kérjen csak azért, mert Harrynek birtokában áll pár hülye cím, meg egy rohadtnagy rakás pénz. Kis köcsög.

„Nem mintha ez a te dolgod lenne,” Harry hangja mély volt és tartalmas, minden egyes szótag gondosan megformázva. „De Zayn valóban a barátom, az idő legnagyobb és legfőbb részében. Valóban néha kielégítjük egymást, de főleg azért, mert nem mehetek csak úgy el egy bárba és szedhetek fel egy random srácot, nemde?

Louis felemelte vállait és mosolygott. Érezte, hogy az ujjai lüktettek, tartva sebes pulzusával a ritmust. „Megtehetnéd, ha tisztáznád magad. Melegnek lenni nem szégyen Kisherceg.”

A nem formális megnevezés hallatán Harry felegyenesedett ültében, szemei összeszűkültek, állkapcsa megfeszült. Ó igen, gyerünk, mutasd mit tudsz.

Csak mikor Louis oldalra nézett, és meglátta a teljes csalódottságot James szemében, vette rá magát Louis, hogy nyeljen egy nagyot és összehúzódjon a székében. Basszus. Basszus. „Elnézést kérek.” mondta sietősen. Harry pillantásával találkozva, próbált nem figyelni arra, ahogy a szíve nagyot dobban, majd felkúszik a torkába. Emellett próbált arra sem figyelni, hogy Grimshaw hogy bámul rá. „Ez már túlment egy határon, ígérem nem fog megtörténni újból. Én egyértelműen nem vagyok olyan helyzetben, hogy ítélkezzek.”

Egy pillanattal később, mely úgy feszült, mint egy kihúzott befőttes gumi, felkészülve az elszakadásra, Harry bólintott egyet alig érzékelhetően, majd félrenézett. Louis úgy érezte, újra képes levegőt venni. A teájára koncentrálva sikerült a tárgyalás végéig befognia a száját.

Ez egy hosszú nap lesz és még csak alig kezdődött el.