12. rész

Hello!

Újra jelentkezem, bár a mostani rész elég rövidke. Remélem ettől függetlenül kedvelni fogjátok. Jó olvasást!

Yume :)

                                                     

Louis segített Harrynek elpakolni mielőtt még elbúcsúztak volna, Harryt egyedül hagyva a kinti ágyon, aki még mindig a listát tanulmányozta az érvekkel és ellenérvekkel. Volt egy halvány esély, hogy ez volt az utolsó alkalom, hogy Louis látta őt.

Jézus, több mint két órát töltött kettesben Harryvel – ráadásul Harry lakásában! Louis fiatalabb énje már rég szívinfarktust kapott volna.

Nos, hála istennek, hogy már nem az a régi pimasz tinédzser. Mostanában, képes volt úgy beszélni Harryvel, mint egy felnőtt, mint egy egyenrangú, és képes volt elengedni a dolgokat, és nem túlgondolni azt, hogy látja-e még Harryt ezek után. Talán fogja, talán nem. Ha Harry mégis úgy dönt, hogy nyilvánosság elé jön, akkor Louis reménykedett James csapatára bízza majd az ügyet.

A nagy ha. Louis visszatartotta a levegőt.

Nemsokkal múlt dél, mikor Louis végre beért az irodába. Mikor megpróbálkozott elosonni Liam nyitott ajtaja előtt, a kísérlete szinte rögtön romba dőlt, amint Liam megfordult a székével, arcán hatalmas vigyorral.

„Úgy hallottam valaki összecimborált egy bizonyos herceggel.”

Minek is próbálkozott Louis? Csak annyit mondott Jamesnek, hogy valami közbejött és késni fog, de Liam biztosan követte minden lépését GPS-szel és biztonsági kamerákkal. Egy sóhaj kíséretében Louis az ajtófélfának támaszkodott és összefonta a kezeit. „És mi van a magánélet szentségével?”

„Véletlen volt,” válaszolt Liam rögtön. Legalább egy kicsit bűnbánó arcot vágott.

„Hogy tudod véletlenül lekövetni a telefonom?” kérdezte Louis. „Vagy bármi egyéb, amit műveltél.”

„Nem követtem le a tiédet. Johnsonét követtem le. A pasas megállt Harry lakásánál, valószínűleg valamit ott is hagyhatott, és pár felvételt néztem, mikor Harry feltűnt.” Liam megemelte a szemöldökét. „Körülbelül negyven perccel előtted.”

Várjunk, Harry máshol töltötte az éjszakát? Mással?

Persze jelenleg nem is ez volt a lényeg, és mellesleg Louisnak semmi köze nem volt hozzá. A többi viszont, amit Liam mondott fontos volt. „Hogy érted azt, hogy Johnson valamit otthagyott? Leellenőrized, hogy mi az? Mi van, ha az egy – „

„Elküldtem Perriet,” vágott közbe Liam, „mivel csak később jöttem rá, hogy arra vagy. Arra gondoltam ne zavarjuk a herceget addig, amíg nem biztos hogy kell.”

„Tudod ő egy teljesen életképes ember,” Louis ellökte magát a faltól, átszelte a szobát és lehuppant a Liam asztalával szembeni székre. „Vagyis, képes saját gondolatokat alkotni és feldolgozni az információt. Nem kell őt elkényeztetni.”

„Ó tényleg?” Liamnek sikerült ezt úgy mondania, hogy szuggesztíven hasson. „Vicces, hogy egy napja nem bírtál vele egy helyiségben maradni.”

„Nem személyes volt,” mondta Louis. Az ellenkezés még a saját fülének is gyengén hangzott, és Liam horkantása jelezte, hogy ő is egyetért.

„Ebben az esetben,” Liam lehajolt, hogy valamit kivegyen az egyik fiókból, majd egy kis csomagot, ami alig volt nagyobb, mint egy levél, rakott Louis elé. „mi lenne, ha te avatnád be Harryt? Igazából egy bocsánatkérés volt, továbbá egy pendrive, amin a videó egy másolata volt. Ha szerencsénk van, ez az utolsó.”

„Egy bocsánatkérés?” Louis a kezébe vette a kis csomagot és nézegette, arcán egy komor kifejezéssel. „Az nem elég jó. Szerintem a pasas sokkal rosszabbat érdemel annál, hogy elvették az engedélyét.”

„Elhagyta az országot.”

„Hogy mi?!”

Liam megvonta a vállát. „Azután, hogy megállt Harrynél, Heathrowba ment, a célja San Francisco volt. James azt mondta, hogy hagyjam, szóval így tettem. Talán mindenkinek így jobb, nem gondolod?”

„De biztosan,” megrázta a fejét, és felállt a székből, de megdermedt, mikor Liam megszólalt.

„Szóval mit beszéltél te Harry Herceggel, ilyen részletesen? Elég hosszú beszélgetés volt, ahhoz képest, hogy szinte nem is ismeritek egymást.”

„Csodálkozom, hogy nem piszkáltál bele a telefonomba, hogy belehallgathass a beszélgetésbe.” mondta Louis. A Liam szemében feltűnő fájdalom hatására Louis visszaült a székébe és szomorkásan rámosolygott. „Bocsánat ez … Mostanában nem vagyok teljesen önmagam. Harry azon gondolkodik, hogy bejelenti, hogy meleg, egy kívülálló véleményét akarta hallani.”

„És téged kérdezett?”

„Jó tanácsot adok.”

„Csak…” Liam megvonta a vállát. „Elég rosszul kezdtétek, én csak csodálkozom, hogy Harry képes volt ezen túllépni. Eléggé kedves tőle, nem?”

Liamnek igaza volt. Louis hezitált, mielőtt válaszolt volna. „Hogy őszinte legyek, nem hinném, hogy sok választása volt. A barátai túl közel állnak hozzá, hogy pártatlanok legyenek, és gondolom nem ismer túl sok meleg embert. Főleg nem melegeket, akik tudják a titkát. Mind a ketten láttuk a listát.”

„Nick meleg.”

„Nem is akarom tudni, hogy ezt honnan tudod.” mondta neki Louis.

„Előfizetés az Attitude magazinra,” válaszolt Liam mit sem törődve. „És mellesleg az e-mailjének a jelszava Több Farok Nekem.

Louis tisztaszívéből, igazán reménykedett benne, hogy Liam soha nem használja az erejét gonosz célokra.

„Nick is talán túl közeli ismerős.” Louis újra felkelt, és meglóbálja a csomagot. „És ezzel itt hagylak, csináld a dolgodat, én pedig megyek és ellenőrzöm a postaládám tragikus állapotát. Ezt majd hazafelé út közben becsempészem Harry levelei közé.”

Liam úgy nézett ki, mint aki megfontolja, hogy viccet csináljon-e a helyzetből. Végül csak bólintott egyet és visszafordult a számítógépéhez. Louis még egy pillanatig figyelte a férfit, majd elhagyta az irodát.

Louis talán be fogja neki vallani, hogy ismeri Harryt korábbról – nem most, de pár hét múlva. Mikor nem lesz ez az egész ilyen friss az elméjében. Liam jó hallgatóság volt, és megosztani vele ezt a bizonyos darabkáját a múltjának... Igen. Ezt a darabot Louis talán hajlandó lesz megosztani.

A többit inkább megtartja magának.