11. rész

Sziasztok

Nem igazán tudom mit mondjak. Eltűntem, és igazából semmi magyarázatom nincs. Úgy voltam vele, hogy úgyse számít senkinek, hogy írok-e. Viszont nemrég kaptam értesítést, hogy valaki megjegyzést hagyott a blogon. Elolvastam és eszembe jutott, hogy ha nem is sok, valaki biztos olvassa és valakinek számít, hogy írok-e. Köszönöm Nóra Veress, hogy visszaadtad a motivációm. :)

Szóval az érzelmes maszlag után a lényeg: visszatértem és nem tervezek újra eltűnni! :)

Egy kicsit összecsaptam a részt, mert minél hamarabb akartam hozni, azért remélem tetszik.
Yume

                                                                                   

Egy üveg gyöngyöző borral és egy csomag keksszel később, sikerült összegyűjteniük tizenhárom pontot a nyilvánosság elé jövetel mellett és tizenegyet, hogy miért lenne inkább jobb, ha titokban tartaná. Nem igazán nagy segítség.

Louis látta Harryn, hogy a férfi egyre frusztráltabb és összezavarozottabb lesz, pedig pont az ellenkezője lett volna a cél. Közben kiköltöztek a teraszon lévő ágyra - kanapéra - és Harry a hasán feküdt, és meredten nézte az előtte lévő papírdarabot, mintha személyesen meg lenne sértődve, hogy az miért nem ad egy egyértelmű választ. Louis gondolkodott, hogy felvesse, hogy állítsák a pontokat súlyosság és lehetséges felmerülés alapján sorrendbe, de Harrynek pont annyira volt szüksége rá, hogy ezt mégy bonyolultabbá tegyék, mint még egy Johnsonra az életében.

Hamár arról beszélünk, kinek mire van szüksége, Louis nem bánt volna még egy pohár gyöngyöző bort. Kivéve, hogy a vére már most úgy pezsgett, mint egy jól felrázott szénsavas üdítő, a felrobbanás szélén. Mégtöbb alkohol nagyon nagyon rossz ötlet lenne. 

Úgy tűnik Louis ma azokban nagyon jeleskedett. Beleegyezni, hogy az utolsó két órát Harry egyedüli társaságában töltse. Basszus. Évek óta nem vonzódott igazán senkihez, de most, a teste egy teljes zűrzavaros állapotba került az igen-igen-nem között, megbolondulva, ahogy a múltja összemosódik a jelen életével. Nagyon beleakart túrni kezeivel Harry göndör fürtjeinek a dzsungelébe. Ezen kívül végig akarta cirógatni Harry gerincének az ívét, majd ujjait befúrni felsője alá.

Mi a szar baja van?

Egy kicsit messzebb csúszva, törökülésbe ült és rántott egyet a pólójának a nyakán, a nap egyre melegedett, ahogy nemsokára eljön a dél, a meleg levegő körülölelte, mint egy nehéz kabát, a baldachin ellenére is, ami megvédte őket a közvetlen napfénytől. Meleg levegő, persze. Ez volt az egyetlen oka, miért érezte magát nyughatatlannak. Semmi köze nem volt ahhoz, hogy a srác, akibe tiniként belezúgott, itt van mellette, egy karnyújtásnyira.

"Ennek semmi értelme," jelentette be Harry hirtelen. "Ez semmit nem segít." Ledobta a tollat a földre, ami egy csattanással landolt, begurulva egy résbe, két falap között. Most az egyszer, Harry minden porcikája arra az elkényeztetett kölyökre emlékeztetett, akinek Louis elvárta, hogy legyen, mikor először besétált James irodájába - és Jézus, az tényleg csak tegnap lett volna?

"Sose ígértem egy kibaszott csodát, Kisherceg." mondta Louis.

Harry rögtön ránézett, az arckifejezése, mint egy megsebzett gyermeké. "Nem így gondoltam Louis. Nagyon sajnálom, hogy így jött le. Csak arra gondoltam - nem a mi beszélgetésünk volt fölösleges. Vagy az, hogy átjöttél." Az ajkai elváltak egy nagy sóhaj erejéig. "Csak elegem van magamból, azt hiszem. Mert, minden darabka itt van előttem, szóval miért nem tudok végignézni rajtuk objektíven, és kitalálni, hogy mi a francot csináljak?"

És mikor Louis azt hitte, végre visszanyert egy kis darabka egészséges irritációt Harryvel szemben, egy kicsi távolságot, hülye Harry Hercegnek muszáj lefegyvereznie őt azzal, hogy ilyen elveszett és sebezhető. Ki volt az aki megadta Harrynek a kibaszott jogot, hogy … ilyen legyen? Ez a keveréke a csinos fiúnak, akivel Louis tini énje megszállott volt, és a fiatal férfinek, aki egyáltalán nem volt kevésbé vonzó. Ó, hé, hamár a kérdéseknél tartunk, ki volt az, aki jónak ítélte, hogy Harry főzzön Louisnak egy teljes angol reggelit, méghozzá ilyen jóízűt? Ki engedte meg, hogy Harry az a fajta ember legyen, aki mindig a jó dolgot akarja csinálni, aki minden egyes szót lassan választ ki, mintha mindegyik osztatlan figyelmet érdemelne. Van valami felsőbb hatalom, amivel Louisnak számolnia kéne?

Rohadtul el lehet rontva valami a fejében, hogy beleegyezett ebbe a találkozóba. Ez pont az ellenkezője volt a lezárásnak.

Louis felhúzta a lábait a mellkasához, majd magához vette a közösen írt listát, átolvasva a pontokat. Csókolózni valakivel nyilvánosan alá volt húzva, mint a nem kéne félni, hogy valaki, akiben bízom, kiad engem. Az ellenérvek oldalon Harry egy felkiáltójelet tett a Hogy fogja ez hatni anyára és Gemmára? Mi van, ha ez fog minket megtörni? mögé.

„Tényleg azon aggódsz, hogy a bejelentésed véget vethet a monarchiának?” kérdezte Louis. „Nem gondolod, hogy ez egy kicsit drámai?”

„Nem tudom.” Egy nyögés kíséretében, Harry a hátára fordult és egyik kezével eltakarta az arcát. A hangja torzultnak hangzott. „Nem tudom. Talán csak én félek túlságosan, vagy talán az emberek be fognak rohanni a Buckingham Palotába és minden köztárgyat megrongálnak, majd az egész családom ki lesz nyilvánosan végezve, és minden az én hibám lesz.”

„Ugye tudod, hogy a halálbüntetés már nem legális ugye?”

„Kivételes körülmények – egy alkalomra.”

„Harry. Ez nem fog megtörténni.” Louis próbálta leküzdeni a késztetést, hogy szavait egy érintéssel is megtoldja, bármit, csak Harry végre ránézzen. „Az emberek szeretik a botrányok élénkségét, és ha jól meg van tervezve, akár még meg is növelheti a népszerűségedet. Ha tisztának és ártatlannak csináljuk, talán egy szerelmi szálat is beleszövünk, akkor…” Egy hirtelen ötlet ugrott Louis fejébe és egy gyors átgondolás után arra jutott, hogy bejöhet. „Zayn beállhatna, mint a pasid egy időre. Egy gyönyörű páros lennétek, és a barátokból szeretőkké sztori sosem szűnik meghatni az embereket. És ráadásul ő is egy publikus figura, szóval nem is lenne számára akkora sokk a média.”

„Másokat lökni a busz elé?” nézett ki Harry a karja alól. A szemeiben egy kis szikra humor volt. „Nem valami úri viselkedés, nemdebár? Nem kéne inkább gondolkodás nélkül magadat felajánlani? Lehetnél te a pasim. Az Istenért, az országért és egyebek.”

Lehetnél te a pasim.

Louis mellkasa hihetetlenül szúrt. „Nem én leszek,” csattant fel, és próbálta nem figyelembe venni a füle csengését.

„Csak vicceltem. Jézus,” Harry felült, majd arrébb ment. A tartása merev volt, az izmai feszesek és erősen pásztázott egy pontot Louis mögött. „Tudom, hogy nem kedvelsz, de nem kéne –„

„Nem erről van szó,” vágott közbe Louis. „Tényleg nem.”

Basszus. Basszus. Miért nem képes soha befogni a nagy száját mikor Harry a közelben van? Persze, hogy Harry csak viccelt, ő egyáltalán nincs tudatában annak, hogy nem lehet, abszolút nem lehet, hogy Louis olyan helyzetbe kerüljön, ahol a jelen és a múlt még jobban összekeveredik. Vagy – még rosszabb esetben – olyan helyzetbe, ahol az emberek majd bele akarnak mászni a múltjába.

„Akkor miért?” Harry hangja szkeptikus volt és megbántott. „Már van egy pasid? Vagy nem akarsz nyilvánosság előtt mutatkozni egy nemessel? Cölibátust fogadtál és egy publikus kézfogás már bűn lenne?”

Louis megrázta a fejét majd nagy gondossággal kisimította a listát, ami a combján feküdt. „Semmi ilyesmi. Szimplán nem lennék jó pasinak, hidd el.”

„Te semminek nem lennél jó,” válaszolt Harry élesen.

„Nem ez a lényeg.”

„Szerintem meg igen.” A düh Harry hangjában furcsán zavaró volt.

A tekintetük találkozott és nem engedték a másikat, minden pillanattal bontva egy kicsit a falon, amit Louis húzott maga köré. Baszd meg Harry Herceg! Semmit se tudsz!

Louis nézett félre elsőnek. Olyan érzés volt, mint a vereség.

„Oké. Lépjünk tovább.” felemelte a papírdarabot és törekedett, hogy nyugodt maradjon. „Ha mindent leegyszerűsítünk, szerintem három lehetőséged van.”

„Louis –„

„Először is,” folytatta Louis, mintha meg se hallotta volna Harry közbevágását. „nyilvánosság elé jöhetsz a saját tempódban. Másodszor, folytathatod a titkolózást és találkozgathatsz srácokkal titokban, kockáztatva, hogy valaki megint kiad és nem tudod majd kontrollálni, hogyan történik majd. Harmadszor…” Louis felnézett egy pillanatra és szíve kihagyott egy ütemet, attól, hogy Harry milyen intenzíven nézte őt. „Harmadszor, olyan mélyre áshatod magad amennyire tudod és így nem lesznek meleg pletykák, amik kiderülhetnek. Más szóval, teljesen megtagadhatod ezt a feledet magadtól.”

Harry ádámcsutkája nagyot mozdult, mikor nyelt. „Nem hinném, hogy arra képes lennék.” Boldogtalannak hallatszott a hangja, tekintete végigsiklott a szobán. „És nem hinném, hogy akarnám.”

„Nos, nem is szabadna ezt tenned,” Louis újra elővette a listát, és maga és Harry közé rakta, majd várt, hogy Harry a szemébe nézzen. Csak akkor folytatta, mikor ez megtörtént. „Mindezek mellett… Harry gondolj bele milyen hatása lehet egy olyannak, mint te. Azt mondtad nekem, hogy megvolt a bujkálásnak az ára. Ha te bejelented, hogy meleg vagy, nem gondolod, hogy rengetegeket bátorítanál, hogy ez nem olyan dolog, amit szégyellni kell? Akár még könnyebbé is tennéd az elfogadást sokaknak.”

Egy szívszorító pillanatig, Harry teljesen merev volt. Aztán a mellkasa nagyot emelkedett, ahogy hirtelen nagy levegőt vett. „Nem tudok egyedül dönteni,” mondta gyengén. „Ez a családomat is érinti, és nem tudok döntéseket hozni nélkülük.”

„Akkor talán beszélned kéne velük.”

„Igen…” Harry hangja nagyon halk volt, mintha csak hangosan gondolkodna. „Talán beszélnem kéne velük.”