6. rész

Heyhoooooooo!

Először is nagyon köszönöm azoknak, akik válaszoltak az előző poszt alá. Akkor a rövidebb, de sűrűbb részek hozására állítom be magam. Szerintem heti kétszer tudok majd frissíteni, hétfőn és pénteken de ez nem fix időpont. 

Most nem nagyon jut eszembe más. Jó olvasást!

Yume ^^

Ha Louisnak lettek volna bármilyen elvárásai Harry színészképességeit illetően, akkor most nagyot csalódott volna. Mikor Harry megérkezett, oldalán Niallel és egy fekete hajú alakkal, akit Louis Zaynnek azonosított be, az idegesség csak úgy sugárzott belőle, arca fehér volt, szemei nagyok és gondterheltek. Igazából a mintája lehetett volna a kényelmetlenségnek. Johnson követte a triót egy semleges arckifejezéssel, a vállait feszülten tartotta.

James utasításait követve, a csapat a gyors és kíméletlen módszert fogja alkalmazni és azt állítja az e-mailt már visszaküldték a forrásnak és a forrás pedig azt mondta, hogy Johnson felelős az egészért. És az egészet Louisnak kell majd előadnia. Majd elejt pár információt az alakokról, akikről Ms Adams beszélt, az anyagról, amit Liam talált a számítógépén és a lakásában és remélhetőleg úgy fog tűnni, hogy tudja, miről beszél.

Ó basszus, annyira várt már erre.

                                                                                                                                

James Corden egy pisztolyt hordott magával.

Igaz, hogy el volt rejtve a férfi kabátja alá, de Harry egy pillanatra meglátta, mikor az bevezette őket a tárgyalóterembe. A csapat pont annyira várt a testőrre, mint amennyire Johnson kinn akart maradni. Több pillanat telt el a döntésképtelenségben, a másodpercek súlyosak, mint a lüktető szívverés, ami néhány filmben szokott lenni.

Majd Johnson megszólalt „Harry, kint leszek, ahogy szoktam, rendben?” beszéd közben a bal szeme megrándult.

Harry rávette magát, hogy félrenézzen „Gyere be velünk.” nem tudta felismerni a saját hangját.

Jézus, annyira nem akart most itt lenni. Amúgyis, Jamesnek van engedélye a pisztolyhordáshoz? Hallott pletykákat, hogy a csapat módszerei elég szabados felfogásúak, és hogy vannak kapcsolataik, amik megengedik számukra ezt a viselkedést, ami az átlagembereknek nem lehetséges.

Jézus, Harry annyira nem akart most itt lenni.

Ledobta magát a szoba végén lévő ülésbe, Zayn és Niall mellé fészkelték magukat. Az asztal alatt Niall térde az övének nyomódott, Zayn keze pedig Harry combjára simult, bíztatásként megszorítva azt. „Fel a maszkkal” suttogta.

Harry beszívta a levegőt az összeszorított ajkain át, majd bólintott. Mikor végre sikerült egy kis nyugalmat erőltetni magára, és körbevonni magát vele, mint egy kabáttal, Johnson már le volt ültetve az asztalhoz, Liam pedig mögötte állt. A kiállása már magában elég riasztó volt. James az asztalfőre ült, míg Ben az ajtó közelébe, Perrie pedig nyomtatványok között matatott, néha-néha megállva, hogy Johnson felé küldjön egy sötét pillantást.

A kép akkor lett teljes, mikor Louis megjelent az asztal szélén, lenézve Johnsonra, a vidám viselkedése elveszett a szoba feszült csendjébe. „Szóval,” mondta Louis harsányan „Beszélgessünk a felelősségteljes szerencsejátékozásról, rendben?”

Johnson hirtelen összerándult. Rögtön utána Liam keze a férfi vállára csúszott, biztosan tartva így az illetőt, mire John morgott egyet és visszadőlt a székébe.

„Készen áll?” kérdete Louis, teljesen ignorálva az előbb lejátszódott eseményeket.

Mikor Johnson Harry tekintetébe fúrta a sajátját, Harry nyelt egy nagyot és inkább Louisra fókuszált. Harry feje forgott, a gondolatok százai repdestek a fejében, de egy elnyomta az összes többit: ó basszus, ó ne, tényleg igaz volt.

Johnson már három éve mellette volt, leváltotta Pault, aki több időt szeretett volna tölteni a gyerekeivel „egy darab éretlen királyi kölyök helyett” ahogy ő mondta. Harry személyesen segített kiválasztani Johnsont a jelentkezők hosszú listájáról, és még mindig tisztán emlékszik az első találkozásukra, mikor négypercnyi kínos erőltetett beszélgetés után heves vitába kezdtek a videojátékokról.

Harrynek ezt a jelenetet szemrebbenés nélkül kéne végignézni. Tényleg ezt kéne tennie. Egy jó emlékeztető lenne számára, hogy miért kell elővigyázatosnak lennie a másokba vetett bizalmával, de – basszus Louis kegyetlen volt. Ez olyan volt, mintha valaki szétszedne egy LEGO házat kockánként, szinte élvezve a rombolást. Teljesen kész vagy ember, csak add fel. Ne fogd vissza magad, mert a bizalmas társaid egyértelműen nem tették. És bizalomról beszélve, hogy alszol éjszaka, hmm? Hogy tudsz belenézni a tükörbe? És amúgyis a húgod tud arról mennyire el vagy cseszve? Hogy mekkora adósságod van?

Johnson húga. Ó basszus, a húga. Harry találkozott a lánnyal egy párszor és nagyon aranyosnak találta. Mikor meghaltak a szüleik, Johnson nevelte fel őt, úgy, hogy csak öt évvel volt idősebb. Szegény lány összeomlana, ha megtudná ezt.

„Honnan tudsz a testvéremről?” kérdezte Johnson szinte hangtalanul, szemeiben vadság dúlt.

Louis vigyora olyan volt, mint egy cápáé, aki vért szagolt. „Ó mi rengeteget tudunk. Hé képzeld, megvan a száma is. Mit mondasz, felhívjuk őt?”

Harry egy kicsit utálta őt. Ugyanakkor nem tudta elszakítani a pillantását a nyakának büszke tartásáról, az álla éles vonalától és a szemei kékségéről. A magabiztosság, amit magából sugárzott megzavarta, megrémisztette és kiakasztotta Harryt, pedig Louis figyelme még csak nem is felé irányult.

A pillanat, mikor Johnson megtört az az volt, mikor Harry Zayn felé fordult és vakon hátranyúlt Niall felé. Minden hideg és zsibbadt volt és azt mondta kérlek, kérlek ne.

Hogy tűnhet egy nap egy teljes évtizednek?

Három mély levegő, lassan elszámolni tizenötig. Aztán Harry kiegyenesedett és megfegyelmezte az arcvonásait, felvéve a lehető leghiggadtabb arckifejezést, amire telt tőle jelenleg. Egy révületben hallgatta végig Johnson magyarázatait és mentségeit, és míg érezte magán Johnson tekintetét, ő makacsul a falat tanulmányozta, elméjét teljesen kiürítve. Meg se mozdult, míg James nem vetette fel Liamnek, hogy törjön be a zsarolók gépébe, hogy kitörölje az összes vádakkal teli anyagot, miután James használja a kapcsolatait a Scotland Yardnál, hogy elítéljék őket, illegális szerencsejátékgyarorlásért.

„Kérlek tégy így,” mondta Harry, címezve Jamesnek épp annyira, mint Liamnek. Ezzel a végszóval talpra kényszerítette magát, majd küzdött, hogy ne essen el rögtön. „Ha megbocsátotok, kérlek. Niall, Zayn, lehetne – nincs valami helység, ahol várhatnánk?”

„És mi lesz velem?” kérdezte Johnson, inkább panaszkodva, mint kérve. A hangja belefészkelte magát Harry koponyájába.

„Mi lesz veled?” kérdezett vissza Niall, durvábban, mint aminek Harry valaha is hallotta volna. „Ne gondold, hogy olyan helyzetben vagy, hogy kérdezz Harrytől bármit is, rohadék.”

Egy pillanatra Harry tekintete találkozott Johnsonéval, de rögtön pislogott és félrenézett. Fájt a feje és olyan volt, mintha a falak közelednének felé, kisebb helyre zárva őt minden pislogás után. Ha még a testőrében sem bízhat, akkor nem bízhat senkiben sem a családján és a két legjobb barátján kívül – Jézus. Hogy tudná álomra hajtani a fejét, ha a párnája alatt egy időzített bomba ketyeg? Hogyan, hogyan hozzon létre kapcsolatokat, anélkül, hogy pofára essen?

„Mi itt tartjuk őt most egy ideig.” mondta James valahonnan a távolból és Johnson tiltakozásai gyorsan és hatékonyan le lettek állítva. Aztán még volt valami arról, hogy tájékoztatni kell Anne Királynőt és Nicket, hogy kellenek pót biztonságiak, akik nélkül Harry nem hagyhatja el az épületet. Harry az egészet kizárta.

Mereven és magabiztosan Harry. Mosolyogj. Az egész az előadásról szól arról, hogy úgy tegyél, mintha nem vennéd észre a bámulásukat. Te az ellenőrzésük felett állsz.

Tartsd fenn az álcát.

                                                                                                                                 

Nem ez volt az első alkalom, hogy Harry rossz emberbe vetette a hitét. Voltak már mások Johnson előtt is, hamis barátok, akik csak a státusza, a kapcsolatai és a családjának a pénze miatt akarta vele lenni. De ez volt az első alkalom, mikor az egész kapcsolat rosszindulatú szándékra épült.

Elméletben, Harrynek most telefonálnia kéne. Ha erősebb lenne, akkor tudná egyedül kezelni a hívásokat az anyjának és Nicknek. Kinn lenne és helyrerakná a dolgokat ahelyett, hogy egy gyéren díszített várószobában bujkálna és próbálná elfelejteni életének elmúlt tizenhét óráját, miközben a gyomra összehúzódott már a gondolatára is, hogy Johnson helyett keresni kell majd egy pótlást. Úgy, mint Johnson, valószínűleg a másik két testőr, akik néha Harrynek dolgoztak, is tudnak dolgokat, amiket Harry sose mondott el nekik és úgy, mint Johnson, ők is talán kihasználják ezt egyszer a saját hasznukra.

Amíg Harry a szexualitását titokban tartja – amíg meleg – sebezhető lesz. Egy gyenge láncszem a Korona szempontjából.

„Akarsz beszélgetni?” kérdezte lágyan Zayn, miközben leült a Harry melletti székbe.

Niall lehuppant a földre törökülésben, hátával Harry lábának dőlt és átkarolta annak egyik bokáját. „Vagy akár be is foghatjuk a bucinkat, ha az jobb. Csak, tudod. Mi itt vagyunk, okés?”

„Tudom,” megköszörülte a torkát, majd fejét hátra dobva, Harry elgondolkodott mennyire nehéznek érzi minden porcikáját. „Sosem kérdőjeleztem meg.”

„Nem? Meg se fordult a fejedben, hogy az egyikünk… Tudod?” volt egy apró hezitálás Zayn hangjában és Harry rögtön elkezdte a fejét rázni. Niall, még mindig a padlón ülve, megfordult, hogy feléjük nézhessen. Az arckifejezése szokatlanul komoly volt.

„Nem,” mondta ki hangosan is Harry. Ránézett Zaynre, majd Niallra, majd vissza és ezt ismételte. „Nem. Ti nem tennétek ilyet. Mármint nem szabadott volna beszélnem nektek az egész… nyomozás dologról, hogy Liam próbált számítógépen nyomokat találni és a többi. Louis azt mondta nekem, hogy ne áruljam el senkinek, és mégis elmeséltem mindkettőtöknek. Szóval.”

Sem Zayn, sem Niall nem válaszolt, de Harry érezte, hogy közelebb csusszannak hozzá, körülölelve őt. Hálás volt a másodkézből érkező hőnek.